Heti egyszeri adagolású bázis inzulin

Az eredmények fényében lehetséges, hogy a naponta adandó, tehát évi 365 napi bázis inzulin injekció a heti egyszeri adással 52-re redukálható, ami a terápiás hűséget növelve újraírhatja a betegség kezelésének megközelítését. Különösen előnyös lenne ez azon betegeknek, akiket alapból is heti adagolású glucagon like peptid-1 (GLP-1) agonistával kezeltek.

Azonban a heti egyszeri icodec 1-es típusú diabéteszben a napi adagolású degludec-kel összehasonlítva jelentősen növelte a hipoglikémia előfordulását, mivel ebben a kórképben a bázis inzulin igény jelentősen változhat. tehát 1-es típusú diabéteszben, illetve azon esetekben, ahol az inzulin adagolás gyakori igazításra szorul, kontraindikált lehet a heti adagolás.

A bevett terápiához hasonló eredmény

A vizsgálat során 526, 2-es típusú diabéteszes páciens gyógyszerelését 26 héten át napi egyszeri vagy kétszeri bázis inzulinról napi egyszeri degludec inzulinra, vagy heti egyszeri icodec inzulinra állították át, 4,4-7,2 mmol/l vércukorszint tartományt célozva. A vizsgálat kezdetekor 7,0-10,0% között volt a résztvevők HbA1c szintje. Inzulin mellett sokan orális antidiabetikumokat is használtak. A betegek 80%-a szedett metformint, 33%-a SGLT-2 gátlót, 22%-a szulfonilureát, valamint 25-25%-a GLP-1 agonistát vagy DPP-4 inhibitort. A szulfonilureákat leállították, azonban a többi gyógyszer szedését továbbra is engedélyezték. Az eredetileg használt inzulin az általános gyakorlatnak megfelelően 42%-ban glargin U100, 28%-ban degludec, 16%-ban pedig glargin U300 volt.

Az elsődleges kimenet, a HbA1c szint csökkenés degludec esetén a kiindulási 8,10%-os átlagról 7,44%-ra, icodec esetén pedig 8,17%-ról 7,20%-ra csökkent. Tehát 0,22%-os különbség adódott a bevett és a kísérleti terápia között az utóbbi javára. Az icodec használó betegcsoport szignifikánsan nagyobb valószínűséggel érte el a 7,0% alatti HbA1c értéket, mint a kontroll degludec-kel kezelt csoport. A vércukor céltartományban - 3,9-10,0 mmol/l-ben - töltött idő a 22-26. hét között a tesztcsoportban 63,1%, a kontroll csoportban 59,5% volt, ami nem bizonyult szignifikáns különbségnek. A testtömeg az icodec-kel kezelt csoportban 1,4 kg-mal emelkedett, míg a degludec-kel kezeltben enyhén, 0,3 kg-mal csökkent, ami szignifikáns különbséget jelent. Ebből a szempontból azonban az igazán meglepő, hogy a degludec használata mellett nem emelkedett a testtömeg, hiszen az inzulin fiziológiásan anabolikus irányba tolja el az egyensúlyt. A hipoglikémiát a 3 mmol/l alatti vércukorszint számszerűsíti. A vizsgálat során csak a kontroll csoportban lépett fel - összesen egy alkalommal - kezelést igénylő hipoglikémia. Összevetve a hipoglikémia éves expozíciós rizikója 0,73 icodec, illetve 0,27 degludec használat esetén, amely nem jelent szignifikáns különbséget. Szintén nem adódott szignifikáns eltérés éjszakai hipoglikémia terén sem. A 7,0%-os HbA1c szintet szignifikánsan többen érték el hipoglikémiás epizód nélkül icodec használat mellett (36,7%), mint degludec-kel (26,8%). A szubjektív megítélést mérő elégedettségi kérdőíven szintén szignifikánsan jobb eredményt mutatott az icodec használó csoport, a degludec-kel kezelt csoporthoz képest (4,22 vs. 2,96).

Siker kettes típusban, lehetséges veszély egyes típusban

984, korábbi kezelésben nem részesült kettes típusú diabéteszes beteget 78 héten át vizsgálva a HbA1c szint csökkenés nem bizonyult szignifikánsan kisebbnek a napi adagolású glargin inzulinnál (1,55 vs. 1,35%). Míg a hipoglikémia előfordulása a teszt csoportban a kontroll csoporthoz képest nem nőtt, a vércukorszint céltartományában töltött idő szignifikánsan hosszabb volt.

583 egyes típusú diabéteszes betegben az icodec hatását 52 hétig degludec-kel szemben vizsgálva a HbA1c szint csökkenése hasonlónak bizonyult (0,47 vs. 0,51%), azonban a súlyos, illetve klinikailag jelentős hipoglikémia előfordulása szignifikánsan gyakoribb volt icodec használata mellett, mint degludec kezelésnél (19,93 vs 10,37 alkalom per beteg-év).

Forrás:

https://www.medscape.com/viewarticle/981623