A daganatos betegeknél előforduló vénás események kialakulásának rizi­kója magasabb a nem daganatos betegekhez képest. Alábbi írásunkban célunk összefoglalni az említett betegcsoportnál a vénás tromboembólia főbb rizikófaktorait, patomechanizmusát, a megelőzés módszereit, a diag­nosztikai, illetve kezelési lehetőségeket.

Az Országos Onkológiai Intézet Mellkasi Központjában végzett robotsebészeti program első 300 esetét vizsgáltuk meg. A klinikopatológiai adatok mellett a posztoperatív időszak mutatóit elemeztük retrospektív módon. Az első 30 robotasszisztált mellkassebészeti (robotic-assisted thoracic surgery, RATS)
műtétet összehasonlítottuk 30 videoasszisztált mellkassebészeti (video-assisted thoracic surgery, VATS) és 30 nyitott műtét eredményeivel a tanulási görbe értékelése céljából.
Az átlagos kórházi tartózkodás 5,2 nap volt, a mellkasi draint átlagosan a 2. napon távolítottuk el. A konverziós arány és morbiditás alacsony volt (1,8% és 10,6%), míg reoperációra
2%-ban volt szükség. A tanulási görbe vizsgálatakor azt találtuk, hogy a műtéti idő az első 20 eset után már nem rövidül szignifikánsan, a kórházi tartózkodás, a posztoperatív szövődmények alacsonyabbak, mint VATS vagy nyitott műtétek esetén, ez a különbség azonban nem szignifikáns. Az intenzív osztályos kezelés ideje szignifikánsan rövidebb,
míg az eltávolított nyirokcsomók száma szignifikánsan magasabb volt RATS műtétek esetén. A RATS egy biztonságos technika a mellkassebészetben, valamint több nyirokcsomó
került eltávolításra, amely pontosabb staginghez vezethet.
Magy Onkol 68:223-228, 2024

A robotasszisztált nyelőcsősebészet (RAMIE) bevezetése jelentős előrelépést jelent a minimálisan invazív sebészetben. A robotrendszer jellemzően nagy felbontású 3D kamerát és speciálisan mozgatható műszereket tartalmaz, amelyeket a sebész egy konzolról vezérel. A módszer segítségével csökkentve
a beavatkozás okozta traumát, gyorsabb felépülési idő érhető el a hagyományos nyitott műtétekhez képest. Ezen túlmenően a robotműszerek biztosította megnövelt
mozgástartomány lehetővé teszi a precízebb manipulációt a nyelőcső és a környező szervek területén, ezzel javítva a tumorreszekciók és rekonstrukciók eredményességét. A klinikai
vizsgálatok eredményei ígéretesek: csökken a posztoperatív fájdalom, alacsonyabb a szövődmények kockázata és rövidebb a kórházi tartózkodás, ugyanakkor az onkológiai eredmények minimum egyenlőek a nyitott műtétekhez viszonyítva. A technológia fejlődésével a robot által támogatott
nyelőcsősebészet várhatóan egyre szélesebb körben terjed el jobb műtéti eredményeket biztosítva a jó- és rosszindulatú nyelőcsőbetegségek sebészi kezelése során egyaránt.

Magy Onkol 68:215-220, 2024

Az agyalapi mirigy elégtelenségén azt értjük, hogy a mirigy egy vagy több hor­monjának elválasztása csökken vagy leáll, gyakran súlyos következményekkel. A cikk kóroktani és kórélettani alapokon ismerteti a kórismézés és a kezelés főbb tudnivalóit. A szerzők szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a célszervek nem specifikus tünetekkel járó funkcionális deficitje esetén a nem endokrino­lógus kollégák gondoljanak a hypophysis elégtelenségének lehetőségére is.

Egy új retrospektív tanulmány szerint javultak a hasnyálmirigy duktális adenokarcinómában szenvedő betegek túlélési esélyei, ha neoadjuváns kemoterápiában részesültek.

Ma már a nem kissejtes tüdőrák kezelését a driver mutációk jelenléte és fajtája határozza meg. Ezek hiányában még mindig a kemoterápiát kell alkalmaznunk.

A 20. század 60-as éveiben drámai hatású felismerés volt, hogy a váran­dósság első trimeszterében a thalidomid-tartalmú gyógyszert szedő vá­randósok újszülöttjei között szignifikánsan gyakoribbak a végtagfejlődési rendellenességek. E megfigyelés hívta fel a figyelmet arra, hogy a terhesség alatti gyógyszeres kezelés és bizonyos veleszületett fejlődési rendellenes­ségek között ok-okozati összefüggés állhat fenn. Azóta folyamatosan bő­vül és gazdagodik a reproduktív toxikológia és a teratológia tudománya, melyek közül az előbbi a teljes reprodukciós ciklusban megjelenő, károsító tényezők hatását és azok következményeit vizsgálja, míg az utóbbi a követ­kezményesen kialakuló veleszületett fejlődési rendellenességekre fókuszál.

A csípő- és térdprotézisek beültetésénél kezdetektől fogva az egyik legna­gyobb kihívást a beültetett idegen anyag körüli bakteriális fertőzés jelentet­te, ami a mai napig az egyik legsúlyosabb szövődmény. Az utóbbi években az ortopédia figyelme fokozottabban a periprotetikus infekciók témaköre felé fordult; számos munkacsoport foglalkozik a témával. Összefoglaló közlemények, áttekintő cikkek sora született a témakörben az utóbbi 5–10 évben, ám Magyarországon ilyen jellegű mű ez ideig nem jelent meg. Az ízületi protézisek körüli bakteriális infekciók korszerű diagnosztikájával és kezelési elveivel foglalkozik ez a tanulmány.

A spontán bakteriális peritonitis az ascites spontán primer infekcióját je­lenti. Az ascitesszel kórházba kerülő máj-cirrhosisos betegek körében igen gyakori; előfordulása legalább 10%, de egyes irodalmi adatok 20%-ra is becsülik. Az esetek egyharmad részében a kórkép rendkívül alattomos, szinte tünetmentes. Kezelés nélkül mortalitása 90%, míg adekvát kezeléssel a halálozás 20%-ra csökkenthető. SBP kialakulása esetén a betegek várható egyéves túlélése 30–50%, kétéves túlélése 25–30%.

Ahogy a sebészet elengedhetetlen része az egészségügyi ellátásnak, a fájdalomcsillapítás sem nélkülözhető ellátási kategória. A mai modern aneszteziológiai technikák és a szakmai felkészültség lehetővé teszik a multimodális fájdalomcsillapítás érvényre jutását a közvetlen műtét körüli időszakban. A műtőből és a kórházból távozás után a megfelelően körültekintő, a fájdalom minden dimenziójára és az ellátás minden szempontjára kiterjedő fájdalomcsillapításnak ugyanilyen fontos szerepet kell kapnia.