A virtuális IACFS/ME konferencián a poszt-COVID szindróma kezelésére szolgáló öt terápia vizsgálati eredményeit vitatták meg, melyek között már használatban levő (mód)szerek is helyet kaptak.

A syncope rövid ideig tartó, külső beavatkozás nélkül, spontán szűnő esz­méletvesztés, melynek hátterében átmeneti globális agyi hipoperfúzió áll. A reflex syncope csoport legjellemzőbb tagja a vazovagális syncope, más néven a közönséges ájulás. A közönséges ájulást a jellegzetes kiváltó tényezők és a beharangozó tünetek alapján könnyen felismerjük. A kezelés első lépése a rosszullét természetének megértetése a pácienssel, de szóba jön végleges pacemaker beültetése is.

A Parkinson-kór az idegrendszert érintő mozgászavar. Tünetei az agy alacsony dopamin-szintje miatt alakulnak ki.

Egy most megjelent közlemény szerint poszturális tachycardia szindrómában kellő biztonsággal emelhetjük az étrendi sóvebitelt, ugyanis a magas sóbevitel csökkenti a plazma noradrenalinszintjét, így enyhíti az állás közben jelentkező ortosztatikus tachycardiát.

Az agyrázkódásnak is nevezett enyhe agysérülés felnőtteknél és fiataloknál is gyakori. Károsíthatja többek között a testi, kognitív, lelki és magatartási funkciókat. Minden esetben mérlegelni kell a sérülés mechanizmusa és a tü­netek időbeli jelentkezése közötti összefüggéseket. Ha sportolónál felmerül agyrázkódás gyanúja, csak teljesen tünetmentesen térhet vissza a pályára. Az első ellátás alapvető elemeit képezi a rövid kognitív teszt és a fizikális nyugalomba helyezés. A tünetek megszűnésekor a beteg fokozatosan tér­het vissza megszokott aktivitásához. Kockázati tényezők fennállásakor hosszabb időt kell hagyni a felépülésre.

Az idősek aránya a népességen belül egyre nagyobb, és az idős emberek egy része „törékennyé” válik: legyengül, lefogy, bizonytalan és imbolygó já­rású lesz. Pedig jó lenne, ha egészségesen, önellátásra és munkára képesen élnénk meg a nyolcvanas-kilencvenes éveinket is. A krónikus betegségek kialakulása ellen az egészséges életvezetés, ezen belül az itt részletezett testedzés, a fittség javítása ígér utat.

A tremor az egyik leggyakoribb neurológiai tünet, melynek fiziológiás és patológiás megjelenési formái is léteznek. Bár az orvosi köztudatban álta­lában a Parkinson-kórhoz társítják, leggyakrabban gyógyszer által indukált és belgyógyászati kórképekhez kapcsolható remegéssel találkozhatunk. A legtöbb esetben megfelelő fizikális vizsgálattal nagy valószínűséggel azonosítható a háttérben meghúzódó ok. Amennyiben a tremor a beteg életvitelét zavarja, úgy megfelelő gyógyszeres és idegsebészeti (mély agyi stimulációs) kezeléssel a legtöbb esetben jól kontrollálható.

A remegés nem betegség, hanem tünet. Számtalan oka lehet, a pánikro­hamtól, gyógyszermegvonástól és mérgezéstől anyagcsere-betegségeken, májelégtelenségen, pajzsmirigy-túlműködésen át az olyan ideggyógyászati betegségekig, mint az esszenciális tremor vagy a Parkinson-kór. Sokszor reális cél a remegés gyógyítása vagy gyógyszeres mérséklése, de Parkinson-kórban a lassú súlyosbodás lehetőségével is számolni kell.

A demencia viselkedési és pszichés tünetei komoly feladat elé állítják a be­teg ellátásában közreműködőket. A nem gyógyszeres kezelés első vonalá­ban a fizikai és lelki stresszorok megszüntetése, a környezet módosítása, a napi rutin kialakítása áll. A kognitív és érzelemorientált beavatkozások, szenzoros stimulációs terápiák, viselkedéskezelési technikák közepesen hatásosak. A kezelőorvos esetenként előírhatja antipszichotikum indiká­ciós körön túli alkalmazását. A tünetek némi javulására a legegyöntetűbb bizonyítékok az aripriprazollal állnak rendelkezésre. A legkisebb hatásos dózist kell alkalmazni a lehető legrövidebb ideig a fokozott mortalitási kockázat és az egyéb nemkívánatos hatások csökkentése végett.

Az immunmediált neuropátiák a hasonló patomechanizmus alapján al­kothatnak közös csoportot. Bár klinikai megjelenésükben is vannak meg­egyező jellegzetességek, a fenotípus alapján sokszínű, heterogén beteg­csoportról van szó. A mielőbbi pontos diagnosztika, a speciális alcsoportok helyes felismerése alapvetően meghatározza a prognózist. Csak az időben elkezdett kezelés biztosíthatja a beteg életminőségének megőrzését.