A nagy áttörést a membranosus nephropathia patogenezisének megis­merésében a 2009-ben felfedezett foszfolipáz A2 receptor (PLA2R) mint antigén jelentette. Míg hosszú ideig csupán ezt az antigént ismertük, addig is sejteni lehetett, hogy más antigének is szerepet játszhatnak a betegség ki­alakulásában. 2014-ben a thrombospondin type-1 domain-containing 7A-t (THSD7A), míg 2019-ben a neural epidermal growth factor-like 1 proteint (NELL-1) és az exostosin 1,2-t (EXT1, EXT2) azonosították új antigénként.

A vesesejtes veserák igen gyakori, ezért is kíséri megkülönböztetett figyelem e daganattípus különböző szövettani és molekuláris változataival foglalkozó kutatásokat.

A vese leggyakoribb rosszindulatú megbetegedése, a vesesejtes carcinoma (RCC) az északi országokban az összes daganatos kórkép 2-3%-át teszi ki . Izlandon ismeretlen okból az előfordulási gyakoriság magasabb, 10,5/100000 betegév férfiaknál és 6,2/100000 betegév nőknél). A radikális nephrectomia (RN) hagyományosan a lokalizált RCC standard kezelése, míg a részleges nephrectomiát (partial nephrectomy, PN) hagyományosan a csökkent vesefunkcióval, egyetlen vesével, illetve kétoldali vesetumoros betegeknél végzik. Az elmúlt évtizedben a PN népszerűbbé vált, különösen a kisméretű daganatok esetén. Az European Urology Association (EUA) és az American Urology Association (AUA) legújabb irányelvei szerint 4 cm-nél kisebb daganatoknál a PN javasolt. Számos tanulmányban mutatták ki a PN kedvezőbb hatásait kisméretű RCC-ben. A sebészi technika fokozatos fejlődésével a PN utáni visszaesési arány most azonos az RN utáni visszaesésekkel. A PN jelentősége folyamatosan nő, tekintettel a mellékleletként felfedezett vesetumorok növekvő arányára. A jelen tanulmány célkitűzése az RCC miatt végzett valamennyi PN-esethez tartozó klinikai adatok elemzése egy 11 éves időszakban Izlandon.

A hasi radiológiai képalkotó technikák gyakoribb elterjedése következtében növekvő számban diagnosztizálják a tünetmentes vesedaganatokat is. A mellékleletként felfedezett, kisméretű vesetumorok (small renal mass, SRM) nagyobb száma következtében a kiindulási stádiumok is eltolódtak a kevésbé előrehaladott stádiumok felé. Tünetmentes SRM esetén nőtt a jelentősége a vesefunkciót megtartó műtéti megoldásoknak (61%).

A kisméretű vesetumorok az utóbbi években a fejlődő, nem invazív képalkotó technikáknak köszönhetően (UH, CT, MRI) egyre növekvő számban kerülnek felismerésre. Egy retrospektív elemzésben kimutatták, hogy a kissejtes vesetumorok lassú progressziót mutatnak és alacsony malignitási potenciállal rendelkeznek, mindössze 7%-os áttétgyakorisággal. A kisméretű vesetumorok jelentős hányada mellékleletként kerül diagnosztizálásra, gyakran idős embereknél. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy nem minden esetben feltétlenül szükséges a sebészi beavatkozás, és a késleltetett műtét reális terápiás alternatíva lehet. A szerzők a jelen tanulmányban ezt a kérdéskört vizsgálták egy retrospektív elemzés keretében.

Az áttétes világossejtes veserák terápiájának bázisgyógyszere a sunitinib. Elemzésünk célja a sunitinib hatékonyságának retrospektív értékelése volt a napi betegellátás körülményei között, a leggyakoribb mellékhatások és klinikai jellemzők függvényében. Kilencvennégy, áttétes világossejtes veserákos, sunitinibkezelésben részesülő beteg adatait értékeltük retrospektív módon a hatékonyság és a toxicitás szempontjából. Vizsgáltuk a progressziómentes túlélést (PFS) és teljes túlélést (OS) potenciálisan befolyásoló tényezőket (kor, nephrectomia, valamint a nem vaszkuláris endothelialis növekedési faktor receptorhoz (VEGFR) kapcsolt, „off-target” mellékhatások). Komplett remisszió 8 (8,5%), részleges remisszió 30 (31,9%), így objektív tumorválasz 38 (40,4%), stabil betegség 50 (53,1%) esetben alakult ki. A medián PFS 18,3 hónap (95% CI 14,45–22,14), a medián OS 27,9 hónap (95% CI 20,95–34,85) volt. Kedvezőbb volt a PFS és OS hypothyreosis (pPFS=0,005, pOS=0,043), kéz-láb szindróma (pPFS=0,006, pOS=0,008), grade ≥2 neutropenia (pPFS=0,003, pOS=0,008) és thrombocytopenia (pPFS=0,01, pOS=0,011) kialakulása esetén. A kedvező túlélési eredményekhez fontos a menedzselhető mellékhatások effektív ellátása (melyek jelentős része potenciálisan prediktív jelleggel bírhat), valamint a dózisintenzitás tartása, mely által a napi rutinellátás és a klinikai vizsgálatok alkalmával elért hatékonysági és biztonságossági eredmények összemérhetőek. Magyar Onkológia 58:167-172, 2014

Kulcsszavak: áttétes veserák, sunitinib, mellékhatás, potenciális biomarker, prediktív marker

Az áttétes világossejtes veserák egyik új, törzskönyvezett készítménye a pazopanib (Votrient®, GSK), preklinikai és klinikai vizsgálatokban tesztelt, orálisan szedhető multi-tirozinkináz-receptor-gátló (TKI) szer, mely az angiogenezis gátlásával különböző tumortípusok ellen mutat aktivitást. Az Európai Gyógyszerügyi Hatóság (European Medicines Agency, EMA) engedélye alapján jelenleg előrehaladott vesecarcinoma (RCC) első vonalbeli, előrehaladott betegségük kezelésére korábban citokinterápiában részesült felnőtt betegek másodvonalbeli, valamint előrehaladott lágyrész-sarcoma szelektív altípusainak kezelésére alkalmazható. A European Society of Medical Oncology (ESMO) 2012. évi ajánlása szerint a pazopanib áttétes, világossejtes veserákban szenvedő betegek számára IIB evidenciával javasolható jó és közepes prognózis esetén első vonalban.

Vesesejtes carcinomában (RCC) hagyományosan a terápia fő célkitűzése a daganat eltávolítása, ezért az elmúlt években jelentős hangsúly helyeződött a teljes veseeltávolításra. Ugyanakkor a teljes veseeltávolítást követően jelentős morbiditást és mortalitást okoznak a krónikus veseelégtelenségből és kardiovaszkuláris eltérésekből adódó szövődmények. Ezzel magyarázható, hogy az Amerikai Urológiai Társaság legújabb irányelveiben és terápiás javaslataiban a teljes veseeltávolítással szemben már a nefronmegtartó sebészi megoldások alkalmazását támogatja a vesefunkció hosszú távú megőrzése, ugyanakkor a hatékony daganatkontroll megtartásának célkitűzésével.

A vesetumorok között leggyakoribb vesesejtes carcinomában (renal cell carcinoma, RCC) szenvedő betegek közel 30%-a rendelkezik áttétekkel a diagnózis megállapításának idején.

Az Egyesült Államokban 2008-ban 39226 új vesesejtes carcinomás (renal cell carcinoma, RCC) esetet regisztráltak, és a daganathoz köthető halálesetek számát 10 662-re becsülik. Az Európai Unióban az RCC az összes daganatos megbetegedés 3%-áért felelős férfiaknál, nőknél pedig 2%-ért. A vesedaganatok mintegy 90%-a RCC típusú, amelyek között 70–80%-ot képviselnek a világossejtes szövettani tumorok. Az RCC alaptulajdonsága a citotoxikus kemoterápiával, a besugárzással, illetve a hormonterápiával szembeni rezisztencia.