Egy vérteszt segítségével már nem sokkal a megszületés után azonosítható, hogy a szülés közben elszenvedett oxigénhiány mely csecsemőknél növeli a súlyos a neurológiai károsodás kockázatát.

A vas az emberi szervezetben számos élettani működés elengedhetetlen kelléke. A vashiány és a következményes vérszegénység a várandósság alatt súlyos anyai és magzati szövődményeket okozhat, ezért szűrése és kezelése fokozott figyelmet igényel a várandósgondozásban részt vevő minden szakember részéről.

A szülési felkarbénulás esetében a sérülés elszenvedését követő 7–10 napon belül megkezdett korai, intenzív kezelés (beleértve az idegpont felőli elektrostimulációt) az esetek közel felében teljes gyógyuláshoz, de még a legsúlyosabb (gyöki lézió) esetekben is működőképes, a testsémába beépült felső végtagi funkcióhoz vezet.

Az epidurális anesztézia az esetek egy részében hozzájárulhat a poszt partum depresszió kockázatának csökkentéséhez is. 

Egy illinois-i asszony terhességét szülészorvosa gondozta 2005-ben. A nő első gyermekét hüvelyi szüléssel hozta a világra 2004-ben, amikor vállelőesés következett be, de a magzat nem szenvedett sérülést ennek kapcsán. A szülést vezető orvos azt javasolta, hogy minden további terhesség esetén császármetszés történjen. 

A levator ani szülési sérülésének kockázati tényezője a hüvelyi szülés, az idős anyai életkor, a születési súly, a szülés második szakaszának időtartama, a magzati fej mérete és a fogóműtét. A sérülés nem minden esetben okoz tüneteket, ám az esetek jelentős részében tartósan fennálló panaszok jelentkeznek.

A fogamzóképes korú nők körében gyakoriak a görcsrohammal járó betegségek. Az Egyesült Államokban körülbelül 500 000 reproduktív korú nőt diagnosztizáltak ilyen kórképpel. A becslések szerint a görcsrohammal járó kórképek 100 nőre számítva 3−5 szülést érintenek, ám a pontos incidencia nem ismert.¹

Az elhízáshoz a modern világban szinte mindenütt előítéletek társulnak, bár a történelem során voltak olyan időszakok, amikor azt sok helyütt a jólét és a termékenység szimbólumának tekintették. A túlsúly és elhízás (obes, obesitas) kórállapot, amelynek során a túlzott zsírraktározás káros lehet az egészségre, számos egészségi problémához és a várható élettartam csökkenéséhez vezethet. Túlsúlyosnak tekintjük azt a személyt, akinek testtömegindexe (BMI, body mass index) 25,0–29,9 és elhízottnak, akinek 30 kg/m2 felett van. Ez utóbbin belül a BMI szerint alcsoportokat különböztetünk meg: BMI 30,0–34,9: I. fokú elhízás, enyhe; BMI 35,0–39,9: II. fokú elhízás, középsúlyos; és BMI ≥40,0: III. fokú elhízás, súlyos, morbid vagy extrém megjelöléssel illethetjük. Normális testsúlyról beszélünk 18,5 és 24,9 BMI esetén (a testtömegindex a kilogrammban megállapított testtömeg és a testmagasság méterben mért négyzetének hányadosa).

Az elhízott betegek figyelmét különösen fontos felhívni arra, hogy a terhesség alatt igyekezzenek elkerülni a jelentős testsúlygyarapodást.

A császármetszések arányának emelkedése megállíthatatlan folyamatnak tűnik. A közlemény összefoglalja az indikációs területek elmúlt évtizedek­ben bekövetkezett változásainak okait, elemzi a feleslegesen végzett mű­tétek megelőzésének szükséges és lehetséges módjait.