A betegek leggyakrabban mono- vagy oligoartritisz miatt fordulnak reu­matológushoz. Ha a panaszokhoz gyulladásos eredetű derékfájás is társul, spondiloartritiszre kell gondolni. A jelen összefoglaló a spondiloartritisz diagnosztizálására, felosztására, valamint az egyes oligoartritiszek diffe­renciáldiagnosztikájára vonatkozóan szolgál útmutatóként.

 A képalkotó eljárások fontos szerepet töltenek be a reumatológiai betegségek diagnózisában és kezelésük követésében. Az ultrahang nélkülözhetetlen az ízületi és vaszkuláris betegségek, az MRI a csonteróziók és a csontvelőödéma kórismézésében. A kapillárismikroszkópia a kötőszöveti betegségek (pl. szisztémás szklerózis) korai diagnózisát és kezelésének követését segíti. A kettős energiájú CT (DECT) kimutatja az urátkristályokat. 

Az uveitiszt – a szivárványhártya–sugártest–érhártya egység gyulladását – sokféle rendellenesség okozhatja. Az esetek 30–45%-ában szisztémás betegség áll a hát­terében. Ha a kórtörténet, az első kivizsgálás nem fedi fel a kiváltó okot, tanácsos szifiliszpróbát végezni, illetve mellkasröntgent a szarkoidózis vagy a tuberkulózis kimutatására. Esetenként hasznos a B27 leukocitaantigén tipizálása. A gyógyszer in­dukálta uveitisz a gyógyszer alkalmazása után napokkal-hónapokkal jelentkezhet. Az 50 évesnél idősebbek gyulladáscsökkentő kezelésre nem reagáló középső vagy hátsó uveitisze esetén gondolni kell a primer okuláris limfóma lehetőségére.

A csípő elülső részének fájdalmát ízületi elváltozás, pl. oszteoartritisz vagy a labrum szakadása okozhatja. A hátsó csípőfájdalom piriformis-szindrómához, a szakroiliakális ízület diszfunkciójához, lumbális radikulopátiához, iszkiofemorális elváltozáshoz, vaszkuláris klaudikációhoz kapcsolódhat. Oldalsó csípőfájdalom trochanter major fájdalom szindrómában fordul elő. Ha akut törésre, diszlokációra, fáradásos törésre gyanakszunk, radiológiai vizsgálat végzendő. MR képalkotással mutatható ki pl. az okkult traumás törés vagy a combcsont fejének oszteonekrózisa.

A spondilartritisz jellemzői az axiális csontok gyulladása (szakroileitisz, spondilitisz), valamint a perifériás ízületeket és az inak eredési és tapadási helyeit érintő gyulladás (artritisz, illetve entezitisz). A vezető klinikai tünetek alapján a spondilartritiszeket elsődlegesen axiális és elsődlegesen perifériás formákra osztjuk. Cikkünk az axiális spondilartritiszek klinikai tüneteit, diagnózisát és kezelését tekinti át.

A szerző ismerteti az akut derékfájás modern koncepcióját, mely szerint, ha nincsenek „vörös zászlók” az akut derékfájással jelentkező beteg anamnézisében, fizikális vizsgálati vagy laboratóriumi leleteiben, akkor legalább 3-4 hétig nem érdemes diagnosztikai vizsgálatokat végezni, akkor sem, ha radikulopátia áll fenn, de parézis, cauda-szindróma nincs. A tennivaló az ilyen „aspecifikus” esetekben: betegfelvilágosítás a lehetséges okokról, aktív állapotban tartás, legfeljebb 2-3 nap pihentetéssel, fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés. Ha a kezelés 2–4 hét alatt nem hoz megfelelő eredményt, az eset újra értékelendő, s szükség szerinti képalkotó és laboratóriumi vizsgálatok végzendők. Komoly prognózisú, „specifikus” derékfájás esetén sürgős, pontos kivizsgálás és megfelelő kezelés szükséges. A szerző részletezi az akut derékfájással jelentkező beteg anamnézisfelvételét, fizikális vizsgálatát, bizonyítékokon alapuló kezelését. Felhívja a figyelmet a krónikus derékfájás veszélyét jelző „sárga zászlókra”.