A kardiális rehabilitáció „koordinált aktivitások összege a kardiovaszkulá­ris betegségek alapvető okainak kedvező befolyásolására, a legjobb fizi­kai és mentális állapot elérésére, hogy a betegek a saját erőfeszítéseikkel megőrizzék vagy visszaszerezzék az optimális funkcionálást, illetve javuló egészségi magatartásukkal megtartsák vagy visszanyerjék az optimális funkcionalitásukat és a megjavult egészségi magatartásukkal fékezzék vagy megfordítsák a betegség előrehaladását”.

A pulzoximetria általánosan alkalmazott noninvazív monitorizálási tech­nika a kritikus vagy potenciálisan fenyegetett állapotú betegek oxigenizációjának (egész pontosan az artériás vér oxigenizált hemoglobin ará­nyának, azaz szaturációjának) monitorozására. Az oxigenizáció zavarának gyors felismerése gyorsabb terápiát tesz lehetővé, ezzel javítva a páciensek gyógyulási, csökkentve a súlyos komplikációk kialakulásának esélyét.

Nem csak Donald Trump hidroxiklorokin-hívő, ma is sokan szedik akár prevenciós célból is, így továbbra is vizsgálják hasznosságát és kardiális mellékhatásait.

A palpitáció a háziorvosi és a kardiológiai gyakorlatban egyaránt elő forduló, gyakori és sokszínű panasz, melyet számos betegség eltérő mechanizmusokkal válthat ki. Hátterében az esetek döntő többségében komolyabb szívbetegség nem igazolható, azonban a kardiogén okok kizárására minden esetben különös figyelmet kell fordítani, és e tekintetben törekedni kell az optimális konzultatív tevékenyégre a családorvos és a kardiológus között. Összefoglalónk a panasz kialakulásának okait, a diagnosztika és a terápia szempontjait taglalja a háziorvos szemszögéből, a European Heart Rhythm Association (EHRA) állásfoglalásának fényében.

Az FDA egy olyan megoldást engedélyezett mellyel távolról programozhatók át a halláskárosult személyekbe beültetett cochleáris implantátumok. 

A pitvarfibrilláció (PF) a leggyakoribb krónikus szívritmuszavar; becslések szerint 15%-ban áll PF az ischaemiás stroke hátterében, továbbá a PF az emboliás eredetű stroke valószínűségét ötszörösre növeli. A PF-fel összefüggésben kialakult stroke prognózisa rosszabb, mint a PF nélkül létrejött szélütésé. Alapvető bizonyítékok támasztják alá, hogy pitvarfibrilláló betegek esetében a bal pitvari fülcsében (BPF) gyakori a thrombusok kialakulása, ezért jelenleg elterjedt, hogy szívsebészeti beavatkozások során a BPF-et profilaktikus célból elválasztják a szisztémás keringéstől, mivel feltételezik, hogy ez a beavatkozás csökkenti a pitvarfibrilláló betegek thromboemboliás kockázatát.

Circulation, 2016

Az alapellátás hagyományos, „egy falu – egy orvos – egy praxis” elvű rend­szere nem fenntartható, de ez a modell már nem is korszerű. A változó le­hetőségekhez, szakmai környezethez és igényekhez igazított alapellátás jövőképe nem lehet homogén. Középtávon a csoportpraxis lehet a megha­tározó működési mód, de lesznek szakgondozási praxisok, és tovább élnek a jól működő szólópraxisok is. Az eredményes átalakítás nem „határnapos”, hanem evolutív folyamat, s nem kényszeríti, hanem ösztönzi a szereplőket. Az alapellátási pontok száma szükségszerűen csökkenni fog, ezért „ki kell találni”, hogy mi lesz az ellátórendszer minden településen biztosítandó „bá­zisszolgáltatása”. Az alapellátás átalakítása nem önálló projekt, egy új egész­ségügyi rendszerben kell meghatározni az alapellátás kiemelt szerepét.

A megfelelő szekunder stroke-prevenció szempontjából alapvető fontosságú a stroke okának azonosítása, ám a strokeesetek több mint egyharmada kriptogén. Kórházi körülmények között a stroke-betegek mindössze körülbelül 5%-ánál derül újonnan fény pitvarfibrillációra (AF, atrial fibrillation), ám a paroxizmális AF (PAF) nem feltétlenül van jelen a stroke idején, illetve a kórházi kardiális monitorozás elől rejtve maradhat.

Amióta van sport, azóta van sport­orvoslás, melynek feladata a sport­tal kapcsolatos speciális sérülések, ártalmak gyógyításán túl az, hogy megismerje a szervezet működését terhelés alatt, és tisztában legyen a rendszeres edzés hatásaival. Az ellenőrzés és kutatás legfőbb fel­adata természetesen az, hogy a szo­kásosnál nagyobb igénybevétel mellett is megőrizzük a sportolók egészségét és felügyeljük, hogy sem az edzések, sem a versenyek ne káro­sítsák egészségét.

A főleg időskorban előforduló szinuszcsomó-betegségben a szív képtelen ellátni pacemaker funkcióját. Legalább 50%-ban ún. tachikardia-bradikardia szindróma alakul ki. A betegség intrinszik okát (degeneratív fibrózis, ioncsatorna-diszfunkció, a szinoatriális csomó átépülése) extrinszik (farmakológiai, metabolikus, vegetatív) tényezők fokozhatják vagy utánozhatják. Sokszor a szervek (pl. az agy) csökkent perfúziója a tünetek közvetlen oka. A diagnózis felállítása sokszor nem könnyű, s végül úgy derül ki a betegség, hogy az EKG-n észleljük a tünetekkel kísért aritmiát. A kezelés az extrinszik tényezők kiiktatásából és pacemaker behelyezéséből áll.