A polycythaemia vera (PV) a három őssejt eredetű mieloid malignus be­tegség egyike. Jellemzője az erythrocytosis, melyet leukocytosis és thrombocytosis is kísérhet. Artériás és vénás vérrögök képződhetnek, a kórkép leukaemiába vagy myelofibrosisba mehet át. A Janus-kináz-2 genetikai mutációja majdnem mindig kimutatható. 

Egy vizsgálat szerint pulmonális artériás hipertóniában szenvedő betegeknél a foszfodiészteráz-5 gátlókról riociguatra váltással csökkenthető a halálozás kockázata.

A pulmonális artériás hypertonia (PAH) jellemzője a pulmonális vaszkuláris rezisztencia progresszív emelkedése. Az elmúlt évtizedben a PAH kezelé­sében jelentős fejlődés történt. A különböző támadáspontú készítmények optimális, rizikóprofilnak megfelelő megválasztása és kombinálása jelenti a terápia vezérfonalát. A prosztaciklinek és prosztaciklinanalógok javítják a fizikális terhelhetőséget, a funkcionális állapotot és a hemodinamikai paramétereket, továbbá az epoprostenol növeli a betegek túlélését.

A nem szteroid gyulladásgátlók gasztrointesztinális mellékhatásai közismertek, de növelhetik a szívinfarktusok és a vénás tromboembóliák előfordulását is. Számos képviselőjük recept nélkül is kapható, épp ezért igen fontos körültekintő alkalmazásuk.

A thrombocyta-gátló szerek (pl. aszpirin, clopidogrel, dipyridamol) már önmagukban alkalmazva is a szekunder stroke-prevenció hatásos eszközei, hiszen 15–20%-kal mérséklik a cerebrovaszkuláris történések bekövetkezésének esélyét. Egy másik gyógyszer együttes adásakor (pl. aszpirin + clopidogrel kombináció) az előnyös hatás is kétszeresére növekszik. A thrombocyta-gátló szerek ez irányú hatása annyiban hasonlít a vaszkuláris prevenció más módszereihez (köztük a vérnyomás vagy a koleszterinszint csökkentéséhez), hogy nem képesek teljesen kiküszöbölni a kockázatot, csupán mérséklik azt. Széles körű megfontolás tárgyát képezi az „aszpirinkudarc” jelensége, vagyis amikor a szer adagolása ellenére következik be nem kívánt esemény. Ezzel párhuzamosan létezik – és egyre nagyobb hangsúlyt kap – egy másik elképzelés, nevezetesen a thrombocyta-gátlókkal szembeni rezisztencia, ami azt jelenti, hogy egyes betegek kevésbé fogékonyak az adott thrombocyta-gátló hatása iránt, mint mások.

Az aggasztó epidemiológiai mutatók ellenére az elmúlt évtizedek orvosbiológiai kutatásai mostohán bántak a COPD-vel.