A csuklás a rekeszizom és a légzést segítő izmok többnyire sorozatos, akarat­lan összehúzódása, amit a glottis záródása követ, ezáltal alakul ki a közismert „csuklásos” hanghatás. Ez a fiziológiai jelenség már az intrauterin korban ki­alakul. Széles körben elfogadott nézet szerint a csuklást központi afferens és efferens komponensekkel rendelkező „reflexív” hozza létre. Időtartama alap­ján megkülönböztetünk akut, perzisztáló és intraktábilis típust. A csuklást kiváltó számos ok közül leggyakoribbak a gyomor-bél traktusban találhatók, mindezek közül legjelentősebb a refluxbetegség. Kezelésére számos fizikai és gyógyszeres terápiás lehetőség is ígéretesnek mutatkozik.

Az akut/szubakut köhögés leggyakoribb oka a vírusfertőzés, amely álta­lában spontán elmúlik az egyébként egészséges embereknél. A krónikus köhögés (>8 hét) hátterében többnyire három alapvető ok áll: váladék­csorgás a garatban, asztma és asztmával társult szindrómák, valamint gastrooesophagealis refluxbetegség. Ha a tartós köhögési tünet oka meg­felelő diagnosztika után nem rendelhető egy adott betegséghez, akkor azt önálló betegségnek, krónikus idiopátiás köhögésnek nevezzük. Ha a célzott terápia javítja az alapbetegséget, de a köhögési tünet terápiás válasza az irányelvek szerinti kezelés ellenére is elmarad, akkor krónikus refrakter köhögésről beszélünk.

A vibráló, lenyelhető tabletta a gyomor feszülését érzékelő receptorok stimulálásával kelti a jóllakottság érzését, így új módszer lehet az elhízás megelőzésére.

A nervus vagus trans-auricularis stimulációja (ta-VNS) könnyen kivihető, jól tolerált eljárás, ami a motoros funkciók jelentős javulását eredményezheti Parkinson kórban.

Mivel a szívelégtelenség a leggyakoribb halálozási ok, számos próbál­kozás zajlik olyan noninvazív marker keresésére, ami a dekompenzációt időben jelzi előre. A CardioMEMS invazív módszere mellett immár létezik a telemedicina és a HearO applikáció noninvazív módszere is. Az itt használt biomarker a beszédanalízis. Nagyon-nagyon jól működik az algoritmus. Ezt mutatom be.

A kar csontjai közül az alkarcsontok törnek a leggyakrabban, többnyire disztálisan, kinyújtott kézre esés miatt. A diagnózist röntgen vagy ultrahang erősítheti meg. Ha az első vizsgálat nem igazol törést, a gyanú azonban fennáll, 7–14 nap múlva újabb felvételt kell készíteni. Gyermekeknél gyakori az elhajlásos törésnek is nevezett inkomplett kompressziós fractura, mely nem jár a corticalis állomány folytonossághiányával, illetve a zöldgallytörés, amikor a corticalis is sérül. Felnőtteknél a radius disztális törése a leggya­koribb. Az ulna diaphysisének izolált („gumibot”) töréseit gyakran az alkart ért közvetlen erőbehatás idézi elő. A mindkét alkarcsontot érintő kombinált törések általában sebészeti repozíciót igényelnek.

Már a COVID-19-világjárvány első hulláma alatt kiderült, hogy az akut ál­lapot lezajlása után bizonyos tünetek még hosszú ideig perzisztálhatnak. Ezek közé tartozik a (lokalizált akut, a generalizált és a távoli) fájdalom. Németországi szerzők a különböző fájdalomformák patomechanizmusát tekintik át és javaslatot tesznek arra, hogy ezek az adatok miként illeszt­hetők be az akut állapot kezelésébe, a prevencióba, illetve a fertőzésen átesett betegek rehabilitációjába.

Egy taiwani népességi alapú nagy vizsgálat szerint gyulladásos bélbetegségekben jelentősen megemelkedik a demencia – különösen az Alzheimer-kór – kockázata.

A modern életvitel mellett egyre nagyobb valószínűséggel alakulnak ki húgyúti kövek világszerte, főleg a fejlett társadalmakban nő az esetek szá­ma. A mindennapi gyakorlatban egyre nagyobb eséllyel találkozunk az akut veseköves görccsel. Habár a betegek többsége spontán kiüríti a követ, szükséges ismernünk az akut panaszok kezelését, a kövek konzervatív ke­zelésének menetét (a „kőhajtó” kezelést), illetve azt, hogy mikor szükséges a betegeket urológiai szakellátásra utalnunk, és hogy ott milyen kezelési módok jelenthetnek megoldást a panaszaikra. Közleményünkben az ureter-kövek kivizsgálását, konzervatív és műtéti kezelését szeretnénk ismertetni.

A visszatérő epilepsziás rohamok fő kockázati tényezői a két spontán görcsroham között eltelő >24 órás időköz, epileptiform eltérések az EEG-n, kóros agyi képalkotási eltérés, éjszakai görcsrohamok vagy epilepsziás tünetegyüttes. Gyermekkorban kulcsfaktor a kóros EEG, az epilepsziás tünetegyüttes, a súlyos koponyasérülés és a központi idegrendszeri bé­nulás. Az antiepileptikumok befolyásolhatják a kognitív teljesítményt és a viselkedést. Elhagyásuk 2–5 éves rohammentesség után megfontolha­tó. Ha a görcsrohamok nem kontrollálhatók velük, szóba jöhet a görcsro­ham gócának kimetszése, ketogén diéta, a n. vagus ingerlése vagy agyi neurostimulátor beültetése.