BEVEZETÉS
A myeloma multiplex (MM ) első vonalbeli kezelésének alapját az immunmoduláns készítmények (IMiD-ek), a proteaszóma-inhibitorok (PI-k), a glükokortikoszteroidok és az alkilezőszerek kombinációja képezi, ami az autológ átültetések egyre növekvő számával együtt jelentősen megnövelte a myelomás betegek túlélését. A betegek többsége ugyanakkor végül relabál, és az így megjelenő heterogén szubklónok kezelése más támadáspontú, új hatóanyagok bevonását igényli. Az utóbbi időben négy új myeloma ellenes készítményt törzskönyveztek az Egyesült Államokban: a daratumumabot, az elotuzumabot, az ixazomibot és a panobinostatot, míg a carfilzomib törzskönyvezése annyiban módosult, hogy magasabb dózisban és korábbi vonalban is alkalmazható.

A gyermekkorban átélt stressz élethosszig megváltoztathatja az agyi aktivitást, és akár a szkizofrénia kialakulását is elősegítheti.

A limfómák kezelése az elmúlt 10 évben soha nem látott fejlődésen ment keresztül. A klasszikus kemoterápiás gyógyszerek után megjelentek a célzott kezelések. Ezek hatékonysága sokszor felülmúlja a kemoterápiás kezelések eredményeit jelentősen kisebb toxicitás mellett, a beteg a kezelést sokkal jobban tolerálja. Az új kezelési lehetőségek a korábbi kezelésekre nem reagáló betegek esetén is lehetőséget adnak a betegség féken tartására. A szerző ismerteti a legfontosabb új gyógyszereket. A kemoterápiás szerek közül a pixantron és bendamustin alkalmazását ismerteti. A monoklonális antitestek közül megemlíti a rituximab-, ofatumumab-, obinotuzumabkezeléssel elért eredményeket és bemutatja a brentuximab vedotin, inotuzumab ozogamicin toxinnal konjugált antitesteket. Az immunválasz befolyásolása révén ható bispecifikus antitest, a blinatumomab hatása bemutatásra kerül és az immunellenőrzőpont-gátló gyógyszerek új csoportját (pembrolizumab, nivolumab) is bemutatja. Az epigenetikus szabályozás, mint terápiás target egyre jelentősebb hatással bír, számos eredmény van abexinostat, vorinostat, belinostat, panobinostat alkalmazásával. Az immunmoduláns hatású thalidomid, lenalidomid is ígéretes monoterápiában és kombinációban is. Ugyancsak fontos új terápiás célpont a proteaszómagátlás, ahol a bortezomid, carfilzomib és ixazomib alkalmazásával vannak adatok. Mindezen kezelések megjelenése számos új lehetőséget adott a kezelőorvosnak a limfómák kezelése során. Magy Onkol 61:89–96, 2017

Kulcsszavak: limfóma, proteaszóma, immunmoduláns, antitest, hiszton-deacetiláz

A myeloma multiplex (MM) a B-limfociták időskorban nem ritka malignus betegsége. A kiújuló, progrediáló vagy refrakter MM új betegellátási elveit az illetékes német munkacsoport 2003 és 2013 között publikált kutatások alapján dolgozta ki. A 75 évesnél fiatalabb, jó általános állapotú betegeket általában nagy dózisú kemoterápiában és autológ őssejt-transzplantációban kell részesíteni. 

Az érett T/NK sejtes neopláziákat kután, extranodális, nodális és leukémiás alcsoportokba soroljuk. Az agresszív extranodális és nodális T-sejtes non-Hodgkin limfómákat perifériás T-sejtes limfóma (PTCL) néven foglaljuk össze. Speciális algoritmusok állnak rendelkezésre több PTCL-alcsoport kezelésére. Az újabb első vonalbeli terápiák közül folyamatban van a brentuximab venotib értékelése. Az allogén őssejt-transzplantáció recidívában is kuratív beavatkozás.

A fehérjék lebontására szolgáló ubikvitinációs és proteoszóma-degradációs mechanizmus egyik fontos lépése az ubikvitin oldallánc hozzákötése a célfehérje 48. pozíciójában levő lizin oldalláncához. A proteoszómakomplex ilyen módon megjelölt fehérjéi bomlanak le a későbbiekben. Az ubikvitin kötődésének hatására indul meg az ATP-t igénylő lebontási folyamat a 20S proteoszóma hengeres központi részében. A lebontandó fehérjékhez több ponton kötődnek további ubikvitin oldalláncok, majd ezt követi a proteolitikus hasítás kaszpázszerű, tripszinszerű, illetve kimotripszinszerű aktivitással. Eukaryota sejtekben a proteoszóma rendszer felel a szabályozó fehérjék, mint például az apoptózist, a sejtciklust, illetve a DNS-javítást irányító fehérjék többségének lebontásáért. A proteoszóma-aktivitás csökkentése, a lebontandó, adott sejtciklusstádiumban szükségtelen szabályozó fehérjék felszaporodása következtében apoptózishoz vezető láncreakciót indít el. 

Egy új gyógyszercsoport csökkentette az esélyét annak, hogy a betegekben kialakul az életmentő csontvelő átültetés súlyos és gyakran halálos mellékhatása, a graft versus host reakció – ezt közölték a Michigani Egyetem rákközpontjának kutatói.

Az epigenetikai kezelés – mindenekelőtt az 5-azacitidin és az 5-aza-2’deoxicitidin (decitabin) – ígéretes terápiás lehetőség a mielodiszpláziás szindrómában vagy korai akut mieloid leukémiában szenvedő idősebb, intenzív kezelésre nem alkalmas betegek számára.