Alkoholbeteg felnőttekben és pszichiátriai ellátásban részesülő serdülők hasonló életminőség-javulást eredményezett a sakk alapú kognitív tréning.

Az “éjjeli baglyok” nehezebben teremtik meg a munka-magánélet egyensúlyát, és körükben gyakoribb a depresszió és a szorongás.

A betegszám folyamatos növekedése egyre nagyobb nyomást helyez az egészségügyi és szociális ellátórendszerekre.

A CHL1‑pozitív fibroblasztok egészséges tüdőben nem fordulnak elő, így potenciális terápiás célpontot jelenthetnek.

A vér-agy gáton való átjutás a jövőben releváns szempont lehet a vérnyomáscsökkentők kiválasztásában, különösen idősebb betegeknél.

A szakirodalmi áttekintés átfogóan elemzi a nikotintartalmú termékek kardiovaszkuláris hatásait, és bemutatja, hogy a nikotin minden formája érrendszeri károsodást okoz: a „kevesebb ártalom” nem jelent „ártalmat­lanságot”. A vizsgálat egyértelmű hierarchiába rendezi a kardiovaszkuláris kockázatokat.

Az astegolimab egy humán IgG2 monoklonális antitest, amely az ST2- receptor gátlásával csökkenti az IL-33 által közvetített gyulladásos folya­matokat. A fázis IIb ALIENTO vizsgálatban a kéthetente adott astegolimab statisztikailag szignifikáns mértékben csökkentette a középsúlyos vagy sú­lyos exacerbációk gyakoriságát a placebohoz képest. A fázis III ARNASA vizs­gálatban a tendencia hasonló volt, de itt a statisztikai szignifikancia nem teljesült.

 A krónikus tüdőbetegségek ellátásának egyik legnagyobb kihívása, hogy a tünetek gyakran lassan, szinte észrevétlenül alakul­nak ki. A beteg fokozatosan alkalmazkodik a csökkenő terhelhetőséghez, a visszatérő köhögést vagy nehézlégzést pedig sokáig nem tekinti kivizsgálást igénylő panasznak. Mire orvoshoz fordul, a kóros folyamat már érdemben befolyásolhatja életminőségét és későbbi kilátásait. A korai felismerés ezért a tüdőgyógyászatban is elengedhetetlen, hogy a megfelelő ellátást időben kezdjük el. Szimpóziumunk közleményei ezt a felisme­réstől a diagnózison át a terápiás döntésig vezető folyamatot járják körül.

A súlyos asztmás betegek a teljes asztmás populáció kis hányadát, ám önmagában is heterogén csoportját alkotják, amelyet a legtöbb esetben multimorbiditás jellemez. A súlyos asztma társbetegségek hálózatában értékelendő, ami befolyásolhatja a terápiaválasztást is, hiszen a társbeteg­ségek egy részénél a súlyos asztma biológiai kezelései hatékonyak, mások viszont a gyakori vagy tartós szisztémás szteroidkezelés következménye­ként lépnek fel. A súlyos asztma megfelelő kezelésének sarokköve a társ­betegségek felismerése és adekvát ellátása, ami optimálisan a társszakmák együttműködésével valósulhat meg.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség világszerte jelentős morbiditási és mortalitási tényező, gyakran együtt jár más betegségekkel, amelyek ront­hatják az alapbetegség tüneteit, a funkcionális teljesítményt és az életminő­séget, emellett növelhetik a kórházi kezelés kockázatát és a mortalitást is.