A bőr laphámrákja az epidermisz keratinocitáiból kiinduló rosszindulatú da­ganat, amely a basalioma után a második leggyakoribb malignus bőrtumor. Kialakulása multifaktoriális, fő etiológiai tényezője az UV-sugárzás, amely genetikai károsodásokhoz vezet, de kialakulásában a HPV-fertőzés, kró­nikus bőrgyulladás, hegek, ionizáló sugárzás és az immunszuppresszió is szerepet játszhat. A klinikai kép rendkívül változatos, a precancerosisok, az in situ formák felismerése kulcsfontosságú a korai diagnózisban. A ke­zelés alapja a sebészi eltávolítás, előrehaladott esetekben sugárkezelés és immunellenőrzőpont-gátló terápia jön szóba. A prognózis általában kedvező, de magas kockázatú esetekben szoros onkodermatológiai követés szükséges. A megelőzés középpontjában az UV-expozíció csökkentése és a HPV-fertőzés elleni védelem áll.

A krónikus rhinosinusitis (CRS) a felső légutak gyakori, heterogén gyul­ladásos betegsége, amely az orr és az orrmelléküregek nyálkahártyájá­nak legalább 12 héten át fennálló gyulladásával jellemezhető. A korábbi, fenotípusalapú megközelítést egyre inkább az endotípusalapú szemlélet váltotta fel, amely a háttérben zajló immunológiai mechanizmusokat hang­súlyozza. A CRS patomechanizmusának mélyebb megismerése lehetővé tette a célzott biológiai terápiák kifejlesztését. Ezek alkalmazásának fel­tételeit nemzetközi és hazai irányelvek határozzák meg.

Az asztma az egyik leggyakoribb krónikus betegség, melynek számos al­csoportja van. A háttérfolyamatok szempontjából a 2-es típusú gyulladás (T2) előfordulása a leggyakoribb, amely jellemző fenotípusokban jelenik meg. A háttérfolyamatok jobb megismerése lehetővé tette a célzott kezelési lehetőségek előretörését, megváltoztatva az asztma kezelésével kapcso­latos célkitűzéseinket.

Az atópiás dermatitisz az egyik leggyakoribb bőrbetegség. Tévesen össze­kötik a kórképet különböző allergiákkal, különösen gyakori az ételallergia feltételezése a betegség hátterében. Ez téves megközelítése az atópiás dermatitisznek, amely alapvetően a bőr szerkezeti eltérésének és az immun­rendszer bőrhöz köthető túlműködésének a zavara. A betegség hátterében meghúzódó folyamatok jobb megismerése az utóbbi évek, évtizedek során új, hatékonyabb terápiák bevezetését eredményezte, amelyekkel ezt az életminőséget erősen befolyásoló betegséget kezelni lehet.

Az osteogenesis imperfecta („üvegcsontbetegség”) mind genetikailag, mind fenotípusosan heterogén csontrendszeri diszplázia, amely a kolla­gén – a kötőszövet legfőbb alkotóeleme – rendellenessége következtében alakul ki. Ma már kollagénbetegségként is ismert. A tudomány és a genetika gyors fejlődésével párhuzamosan e kórkép diagnosztikájában és keze­lésében is lényeges változások mentek végbe. Cikkünk célja a betegség újabb típusainak részletes ismertetésével egy olyan forrásanyag biztosítása, amelyhez a jövőben felismert osteogenesis imperfectás betegek pontosabb azonosításáért fordulhat az olvasó. Ezen túlmenően bemutatjuk a kórkép heterogén klinikumát, speciális gyermekkori sajátosságait. Végül részle­tesen áttekintjük az eddig alkalmazott kezelések klinikai értékelését, és a közeljövő nagyon ígéretes terápiás lehetőségét.

Az arthritis psoriatica (PsA) krónikus, szisztémás, immunmediált gyulladá­sos állapot, amely komplex módon érintheti a bőrt, az ízületeket, vagy akár a gerincet és az inakat is. A modern kezelési stratégia a „treat-to-target” (T2T) megközelítésen alapul, melynek célja a minimális betegségaktivitás (MDA) mielőbbi elérése. A legújabb EULAR-ajánlások az MDA elérése érde­kében szigorúan korlátozzák az NSAID-ok és a szisztémás glükokortikoidok használatát, előtérbe helyezve a célzott terápiákat. Újdonság a szelektív TYK2-gátlók megjelenése, melyek a jövőben a prediktív biomarkerek (pl. MMP3, CXCL10) validálásával segíthetik majd a személyre szabott, legha­tékonyabb terápia kiválasztását.

A komplikált hasűri fertőzések (peritonitis, tályog) korai felismerése kulcs­fontosságú az alapellátásban és a sürgősségi osztályokon. A sikeres kezelés az adekvát szupportív és empirikus antimikrobás terápián, valamint a sür­gős sebészeti beavatkozáson múlik.

Évente 2–3000-re becsülhető az idiopátiás perifériás facialis paresis (a továbbiakban: Bell-paresis) eseteinek száma hazánkban. Incidenciája és prevalenciája közel azonos, hiszen a betegek ~80–94%-a 3–9 hónap alatt kezeléssel vagy anélkül meggyógyul. A tünetmentessé válás esélyét a 72 órán belül megkezdett, rövid távú szteroidkezelés szignifikánsan növeli. A Bell-paresis a betegek ~10%-ánál, általában tíz éven belül – azonos vagy a kontralaterális arcfelet érintően – megismétlődik.

Erős lökést adhat az orron át adagolható influenza-vakcinák kifejlesztéséhez egy új felfedezés.