A túlzott alkoholfogyasztás az egyik fő oka a cirrózisnak, a hepatocelluláris karcinómának és az akut májelégtelenségnek. Az alkoholos májbeteg­ség patogenezisében az alkohol (és az acetaldehid) direkt toxicitása, az oxidatív stressz, a gyulladás, a bélflóra diszbiózisa mellett a genetikai té­nyezők szerepe is egyre nyilvánvalóbb. A diagnózis általában nem igé­nyel májbiopsziát. A terápia része az absztinencia elérése és fenntartása, a malnutríció megszüntetése. A májbetegség gyógyszeres kezelésére ma is kevés az eszközünk. Dekompenzált cirrózisban májtranszplantációra 6 hónapos absztinencia után kerülhet sor. Nem megoldott a szteroidra nem reagáló súlyos alkoholos hepatitiszes betegek korai májtranszplantációja.

Az alkohol a bibliai Noé óta örökzöld téma az irodalomban, majd az orvos­tudományban. Egy új szubdiszciplína, az al­kohológia átfogóan foglalkozik a kérdéssel. A következő oldalakon nemcsak az alkoho­los májbetegségről, annak patogeneziséről, diagnosztikájáról és kezeléséről, a toxikus alkoholokról, az absztinencia jelentőségé­ről lesz szó, hanem széles kitekintést nyúj­tó, átfogó, orvostörténelmi dokumentu­mokat és ismereteket tartalmazó írásokat is olvashatunk, amelyekhez az egyik leg­rangosabb folyóirat, a New England Journal of Medicine cikkének magyar nyelvű bemu­tatása csatlakozik.

A B₁₂-vitamin hiánya megaloblasztos anémiát és változatos neuropszichiátriai kórképeket okozhat. A hiány igazolásához vérképvizsgálat mellett a szérum B₁₂-szintjének, esetenként a metil-malonsav szintjének mérése is szüksé­ges. Szűrővizsgálat a hiány szempontjából nagy kockázatú betegeknek ajánlható, pl. gyomor- vagy kiterjedt vékonybél-reszekción átesetteknek, gyulladásos bélbetegségben szenvedőknek, tartósan metformint, proton­pumpa- vagy hisztamin H₂ blokkolót szedőknek, vegetáriánus/vegán étren­det követőknek, 75 évesnél idősebbeknek. A preventív célú B₁₂-bevitel vita­minkészítményekkel és dúsított ételekkel, a hiányállapot kezelése enterális, súlyos esetekben intramuszkuláris formában történhet.

A népbetegségnek számító anémia kivizsgálása és ellátása a mai napig nem egységes. Az anémiás beteg ellátásának első lépése a megfelelő elkü­lönítő diagnózis felállítása. A mai napig ehhez a legtöbb helyen az „átlagos részecsketérfogatot” (MCV) veszik figyelembe, de a vörösvérsejtek átlagos hemoglobintartalmán (MCH) alapuló differenciálási algoritmus pontosabb­nak és hatékonyabbnak bizonyul.

Az epeúti tumorok ritka daganatok, rossz prognózissal. Nagyon sok esetet előrehaladott stádiumban fedeznek fel, amikor műtét már nem jön szóba. A kuratív célú műtét utáni adjuváns kezelés értéke még vizsgálatok tár­gya. Az áttétes vagy előrehaladott stádiumú betegeknél első vonalban gemcitabin + cisplatin a standard kezelés. A molekuláris célpontokra ható terápiák még nem képezik a mindennapi gyakorlat részét. 

Az 1980-as és ’90-es évektől a nyugati médiában előtérbe került az idealizált férfiizomzat népszerűsítése, és az androgén szteroid használatot a hiva­tásos sportolóktól fokozatosan átvette a lakosság szabadidősportot űző része is. A számos, hivatalosan tiltott termékhez vagy az interneten lehet hozzájutni, vagy egyes étrend-kiegészítőkbe rejtve forgalmazzák azokat. A szintetikus androgének használata főleg a fiatal férfiak körében terjedt el, ezért fontos az ő tájékoztatásuk a súlyos mellékhatások veszélyéről.

Az epekövesség a legköltségesebb gasztrointesztinális betegségek egyike. Kocká­zati tényezői: cukorbetegség, elhízás, női nem, testsúlyingadozás, hormonpótló ke­zelés, orális fogamzásgátlás. Az epekövek legtöbbször tünetmentesek, de a ductus cysticust időszakosan elzárva epekólikát okozhatnak. A tartós fájdalom, a láz és a fehérvérsejt-szaporulat szövődmény gyanúját veti fel. Rendszerint az ultrahang az elsőként választandó képalkotó vizsgálat. Az akut epekólika elsődleges ellátása a fájdalom gyógyszeres enyhítése. Tüneteket okozó és szövődményes epekövesség eseteiben a laparoszkópos kolecisztektómia a választandó megoldás. Kritikus álla­potú betegnél a perkután kolecisztektómia is szóba jön.

A fertőző betegségekkel foglal­kozó szakemberektől tradi­cionálisan a hasmenéses, az ikteruszos és a kiütéses beteg ellátását várják el, és ilyen tünetek miatt utalják fertőző osztályokra a betegeket. A HIV-pozitív betegeket az újabb, tervezett centrumok megnyitásáig az Egyesí­tett Szent István Szent László Kórház­ba irányítják. A modern infektológia azonban már régóta nem csupán a ha­gyományos fertőző betegségekkel fog­lalkozik. A konzíliumok során álta­lában azt kérdezik az infektológustól, milyen antibiotikumot kapjon a be­teg. Az infekciók felismerése és ellá­tása ennél komplexebb megközelítést igényel. Az infektológus jelenlétére szükség volna valamennyi kórházban, az infektológiai szemléletre pedig az egészségügyi ellátás minden területén.

Az alkoholos hepatitisz súlyossága, prognózisa nagymértékben meghatározza a kezelést, ezért a prognosztikai skálák kulcsfontosságúak. A súlyos alkoholos hepatitisz halálozási kockázata nagyon nagy, a kezelési lehetőségek nem kielégítőek. 

A posztexpozíciós profilaxis (PEP) csökkenti a megbetegedés és a másodlagos ter­jedés kockázatát sokféle mikrobiális patogénnel történt expozíció után. A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) és az Advisory Committee on Immunization Practices (ACIP) irányelveket tett közzé a PEP helyes alkalmazásáról a vérrel terjedő patogénekre, a levegőn át, cseppfertőzéssel vagy közvetlen kontaktussal terjedő mikroorganizmusokra és a traumás sérüléseket követő fertőzésekre vonat­kozóan. A cikk áttekinti az irányelveket és alkalmazásuk gyakorlati szempontjait.