A pitvarfibrilláció a klinikai jelentőséggel bíró arrhythmiák közül a leg­gyakrabban fordul elő és a prevalenciája a népesség öregedésével nő. Bár nem életveszélyes ritmuszavar, a morbiditást és mortalitást jelentősen befolyásolja, szívelégtelenséget okozhat, és markere egy organikus beteg­ségnek még akkor is, ha ezt bizonyítani nem tudjuk. 

A hasi elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség előfordulásának járványsze­rű növekedését észleljük napjainkban. A szénhidrát-anyagcsere 7% alatti HbA_1c célértékre történő kezelésével a mikrovaszkuláris szövődmények kockázata csökkenthető, de a kardiovaszkuláris szövődmények kockázatá­ban nem látunk hasonló csökkenést. A diabeteses cardiopathia részeként diabeteses betegeknél gyakoribb a pitvarfibrilláció előfordulása. Ennek patofiziológiai hátterével, a terápia sajátosságaival foglalkozik a cikk.

A mindennapi munkánk során folyamatosan alkalmazunk olyan készítmé­nyeket, melyek a QT-intervallum megnyújtását okozhatják. Amellett, hogy ez nem gyakori mellékhatás, egyre több gyógyszer, közöttük a célzott rák­ellenes szerek kapcsán derült ki, hogy megnyújthatják a QT-intervallumot, így szükségessé válhat e mellékhatás részletesebb áttekintése. Jelen dol­gozat célja a QT-megnyúlással kapcsolatos ismeretek összefoglalása, kü­lönös tekintettel a daganatos betegekre, mivel megfelelő körültekintéssel ez az állapot elkerülhető, korán felismerhető, kezelhető. Szem előtt kell tartani azt is, hogy mivel a malignitás általában jelentős morbiditással és mortalitással jár, a célzott terápiák hatékonyságából származó előnyök meghaladják a veszélyes kamrai ritmuszavarok kockázatát.

Az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai vizsgálatai kimutatták, hogy a nyugal­mi szinuszfrekvencia önálló, független rizikómarkere a kardiovaszkuláris és az összhalálozásnak, nemcsak az átlagpopulációban (életkortól, nemtől függetle­nül), hanem számos kardiovaszkuláris megbetegedésben is. A szívelégtelenség és a coronaria-betegség az egyik leggyakoribb és legköltségesebb krónikus betegség a fejlett országokban. A szinuszcsomó-modulátor ivabradinnal vég­zett nagy klinikai vizsgálatok (BEAUTIFUL, SHIFT) igazolták, hogy az optimális szinuszfrekvencia elérése javítja az életkilátást és az életminőséget mindkét betegségben. A szinuszfrekvencia specifikus és szelektív gátlása ivabradinnal a magas szinuszfrekvenciájú kardiovaszkuláris betegségekben új lehetőséget nyitott a terápiás palettán.

A szinkópe ellátásában szoros együttműködésre van szükség a sürgősségi szakember, a kardiológus és a neurológus között, de szükség lehet a kép­alkotó szakmák közreműködésére is. A szinkópe komplex ellátása talán az egyik legjobb példája annak a szükségszerű, s már nemcsak Nyugat- Európában, hanem a kontinens számos országában megfigyelhető para­digmaváltásnak, mely a sürgősségi rendszeren mint felületen megjelenő gyors, költséghatékony és a betegbiztonságot előtérbe helyező szemléletet képviseli.

A főleg időskorban előforduló szinuszcsomó-betegségben a szív képtelen ellátni pacemaker funkcióját. Legalább 50%-ban ún. tachikardia-bradikardia szindróma alakul ki. A betegség intrinszik okát (degeneratív fibrózis, ioncsatorna-diszfunkció, a szinoatriális csomó átépülése) extrinszik (farmakológiai, metabolikus, vegetatív) tényezők fokozhatják vagy utánozhatják. Sokszor a szervek (pl. az agy) csökkent perfúziója a tünetek közvetlen oka. A diagnózis felállítása sokszor nem könnyű, s végül úgy derül ki a betegség, hogy az EKG-n észleljük a tünetekkel kísért aritmiát. A kezelés az extrinszik tényezők kiiktatásából és pacemaker behelyezéséből áll.

A sclerosis multiplex (SM) ma a központi idegrendszer (KIR) leggyakoribb gyulladásos betegsége; világszerte körülbelül 2 millió embert érint.  A neuronok és az oligodendroglia sejtek működését megőrző vagy helyreállító terápiák – az immunmoduláns kezelés mellett – a jövőben a kezelés fontos elemei lesznek.