A német lakosság nagymértékben feldolgozott élelmiszerek (ultra-processed foods, UPF) formájában fogyasztja el a kalóriabevitelének 46%-át. Keresztmetszeti és kohorszvizsgálatok összefüggést sejtetnek az ilyen élel­miszerek fogyasztása és az elhízás, a cukorbaj, a rák, a kardiovaszkuláris betegségek, a depresszió között. A kóroki tényezők között számításba jön az ételek nagy energiasűrűsége, a megváltozott ételmátrix, a kiegyensú­lyozatlan tápanyag-összetétel, a nagy glykaemiás index, az adalékanyagok okozta ártalom, a feldolgozással és a csomagolással összefüggő szennye­ződés. További erőfeszítésekre van szükség, hogy megérthessük a lehetsé­ges mechanizmusok kóroki szerepét és kidolgozhassuk az UPF kockázatot tükröző definícióját.

Az új inzulinkészítmények és az egyre fejlettebb inzulinbeadási eszközök mellett a legforradalmibb változások a folyamatos glükózmonitorozásban, az inzulinpumpa-kezelésben és a diabetes-gondo­zás digitalizációjában következtek be. 

Az alábbiakban rövid összefoglalást adunk a járvány első évének tapasz­talataiból, elsősorban a járvány első hullámában leginkább sújtott orszá­gokban (Kína egyes tartományai, Olaszország, Spanyolország, USA, Nagy- Britannia) lezajlott kutatások eredményei, egyéb friss kutatási eredmények, valamint egyes könnyen elérhető statisztikák alapján.

Az obezitás pándémiája helyett a túltápláltság, az alultápláltság és a klíma­változás szindémiáját vette górcső alá jelentésében a Lancet malnutríciós munkabizottsága, mert a három „világjárvány” közös hajtóerőinek hatás­talanítása egységes és globális léptékű beavatkozási tervet kíván.

Ahányszor antimikrobiális szerekhez nyúlunk, rezisztens baktériumpo­pulációk keletkezését vagy felszaporodását kockáztatjuk. A kezelésekkel célba vett baktériumok rezisztenciájának alakulása már régóta a figyelem középpontjában áll. Az MRSA és az ESBL példáján megtanulhattuk, hogy figyelmünknek ki kell terjednie minden olyan baktériumra, amely ki van téve az antimikrobiális szerek hatásának. Ezért nagy szükség van olyan orvosi és állatorvosi stratégiák kifejlesztésére, amelyekkel a bakteriális rezisztencia kordában tartható.

A stabil szívkoszorúér-betegség a szükséglet és kínálat egyensúlyának időleges felborulása, mely összefügghet ischaemiával, korábbi szívizom­infarktussal, illetve katéterezéssel vagy CT-angiográfiával igazolt plakkok jelenlétével. A kezelés részét képezi a kockázati tényezők kezelése, a trombocitagátlás és antianginás gyógyszerek adása. A kardiovaszku­láris rizikó optimalizálása nem képzelhető el életmódbeli változtatások és a kísérő betegségek kezelése nélkül. Minden esetben a sztatinterápia elindítása az első lépés, ha az nem ellenjavallt. A trombocitagátlás alapköve az acetil-szalicilsav, alternatívája a clopidogrel. Az antianginás szereket fokozatosan kell hozzáadni a terápiás sémához, béta-blokkolóval kezdve. Válogatott esetekben eredményes lehet a revaszkularizáció perkután co­ronaria-intervencióval vagy bypass grafttal.

A kolorektális rák szempontjából fokozott kockázatot jelentenek az egyé­ni vagy családi kórtörténetben szereplő előrehaladott adenómák vagy kolorektális rákok, a személyes anamnézisben szereplő gyulladásos bél­betegség és a genetikai polipózis szindrómák. Általánosságban ilyen ese­tekben gyakoribb vagy koraibb szűrés szükséges, mint átlagos kockázat esetén. Első fokú rokon kolorektális rákja esetén legkésőbb 40 éves korban, colitis ulcerosa vagy vastagbelet érintő Crohn-betegség eseteiben a tünetek jelentkezése után 8−10 évvel, Peutz−Jeghers-szindrómában már 8 éves korban, szesszilis fogazott adenomatózus polipózisban pedig a kórismézést követően a lehető leghamarabb meg kell kezdeni a kolonoszkópiás szűrést.

A cukorbetegség gyakori velejárói a lábproblémák. Nagy részük odafigye­léssel, lábápolással megelőzhető. Ha mégis kialakult a lábat érintő diabéte­szes szövődmény, rendszeres lábápolással többnyire megakadályozható, hogy a kisebb kezdeti probléma súlyosabb állapotba menjen át. A cukor­betegek számára elengedhetetlen, hogy elsajátítsák és alkalmazzák az öngondoskodás és a megelőzés fogásait.

Az inszomnia kezelésének alapját a viselkedésterápia képezi, de eseten­ként gyógyszeres kezelés is szükségessé válhat. Idősebb felnőttek számára a kontrollált felszabadulású melatonin és doxepin az elsőként választandó szer; második vonalban a „z betűs szerek” közül választhatunk. Elalvási ne­hézségek ellen kontrollált felszabadulású melatonin vagy „Z szer”, átalvási zavarok ellen kis dózisú doxepin vagy Z szer adható. Benzodiazepinek nem javasolhatók: jobb alternatívák is rendelkezésre állnak. Az orexinreceptor-antagonista suvorexant nem hatásosabb, de drágább a Z szereknél. Szedatív hatású antihisztaminok, antiepileptikumok és atípusos antipszichotikumok csak speciális esetekben ajánlhatók.

A nem alkoholos zsírmáj és súlyos formája, a nem alkoholos szteatohepatitisz ma a leggyakoribb májbetegség. Patogenezise csak részben tisztázott, de sok új ismerettel gazdagodtunk az utolsó évtizedben. A kórfolyamat alapja az elhízás és az inzulinrezisztencia, a következmény: krónikus, alacsony fokú szisztémás gyulladás, májfibrózis, cirrózis, májrák, a kardiovaszkulá­ris morbiditás és a krónikus vesebetegség fokozott kockázata. Diagnózisa biopszián alapul, a kórismézésben az ultrahang mellett számos nem invazív eljárás kap szerepet. Speciális farmakoterápia nincs, alapvető a testsúly­csökkentés, diéta, fizikai aktivitás jelentőségének tudatosítása a gyógyulás és a progresszió megelőzése érdekében.