A stroke primer és szekunder prevenciójában is alapvető jelentősége van a vérnyomás csökkentésének, eddig azonban még nem születtek egyértelmű irányelvek az antihipertenzív kezelés optimális módjára vonatkozóan. Az indapamin (IND) monoterápia formájában vagy más szerekkel együtt alkalmazva is eredményesnek bizonyult a megelőzésben. Az Egyesült Királyságban gyakran egyéb diuretikumot (például bendroflumethiazidot [BDZ]) adnak a szélütésen átesett betegek vérnyomásának csökkentésére, jóllehet a tiazid és nem tiazid diuretikumok eltérő farmakokinetika és farmakodinamika révén hatnak, és mostanáig nem tisztázott, hogy ebben a klinikai szituációban az IND és a BDZ felcserélhető-e egymással. Egy korábbi tanulmányban1 az IND alkalmazását enyhébb metabolikus zavarok kísérték, ugyanakkor erőteljesebben mérsékelte a vérnyomást, mint a hydrochlorothiazid. A jelenség hátterében az IND nagyobb zsíroldékonyságát feltételezték, ezt azonban a későbbi kutatások nem tudták igazolni.

Bár a Parkinson-betegség leghatékonyabb gyógyszere a levodopa, a hosszú távú kezelés során gyakoriak a motoros komplikációk. Ennek csökkentésében szerepe lehet a dopamin-agonisták alkalmazásának. A rotigotin transzdermális tapaszt folyamatos receptoraktivációt biztosítva egyaránt javulást hoz a motoros és a nem motoros tünetek esetében. 

A vizsgálatban résztvevő, a Hoehn–Yahr-skálán az I–IV. stádiumba sorolható, elégtelen reggeli mozgás kontrollú betegekben a 24 órás egyenletes szintet biztosító rotigotin tapasz a placebóhoz viszonyítva szignifikánsan javította a PD-betegek a kora reggeli motoros funkciókat, valamint az alvászavarokat, csökkentette az éjszakai kóros motoros jelenségeket. 

Az irodalmi adatok azt mutatják, hogy az anhedónia Parkinson-kórban egyértelműen megjelenik, és a Parkinson-kórral szövődő depresszió karakterisztikus tünete. Összfüggést mutat a kognitív hanyatlással, főként a frontális lebeny funkciózavarával is.

A Parkinson-kóros betegek döntő többségénél előforduló nem motoros tünetek (nyálfolyás, nyelészavar, hányinger, székrekedés és székelési zavar) a leggyakoribbak. Hátterükben nemcsak a gyógyszeres kezelés mellékhatásai, hanem a gasztrointesztinális motilitás zavara húzódik meg.

Egyre inkább terjed az a szemlélet, mely szerint a Parkinson-kór komplex betegség, mely a motoros rendszer progresszív neurodegeneratív megbetegedése mellett számos nem motoros tünettel: autonóm diszfunkcióval, alvászavarral, neuropszichiátriai problémákkal, fájdalommal is jár, melyek gyakran aluldiagnosztizáltak. Felismerésük, komplex kezelésük fontos feladat.

A vizsgálatban a nem motoros tünetekre rákérdező, szűrő jellegű kérdőív, valamint egy életminőséget felmérő kérdőív kitöltésének eredményei azt mutatták, hogy ezek a tünetek igen gyakoriak. Felderítésükre nagyobb gondot kell forítani, hisz kezelésükkel kedvezően befolyásolható a betegek életminősége is.

A Parkinson-kóros esetek jelentős különbségeket mutathatnak a betegség profilja, illetve a progresszió üteme szempontjából. Az ezek alapján képzett alcsoportok  nagyobb klinikai, patológiai és genetikai koherenciája nem csak a releváns biológiai folyamatok megértését segíti, hanem ennek révén egyénre szabott terápiás megoldásokat eredményezhet.

Az utóbbi húsz évben nagy előrelépés történt a Parkinson-kór validált biomarkereinek kifejlesztésére,  felé. Amig ilyen nem áll rendelkezésünkre, a diagnózishoz lépcsőzetes megközelítést kell alkalmaznunk: a klinikai vizsgálatokat specifikus neuropszichológiai kérdőívekkel vagy fiziológiai tesztekkel egészíthetjük ki, majd képalkotó módszerrel vagy biokémiai markerrel erősíthetjük meg.