Lisa Schnirring, Minneapolis cikkei

 Az állóképességi sportok művelői körében kialakuló vízmérgezés és hyponatraemia kérdése korábban kizárólag a sportorvosi gyakorlatban merült fel. 2003 májusában az Egyesült Államok atlétikai szövetsége (USA Track and Field) – az atléták, hosszútávfutók és távgyaloglók országos szervezete – közzétette a folyadékpótlásra vonatkozó legújabb irányelveket. 1 Ennek lényege, hogy a szervezet számára maximálisan tolerálható vízmennyiség felvétele helyett a sportoló minden helyzetben az egyéni szükségletének megfelelő folyadékpótlásról gondoskodjon. Azóta az információ az általános orvosokhoz is eljutott, sőt a napi sajtóban is hangot kapott. A maratoni futókat kezelő sportorvosok és a katonaorvosok egyaránt sokat foglalkoznak a hyponatraemia kérdésével, mert komoly megerőltetés után gyakran ez az állapot vezet eszméletvesztéshez.
  Minden szakorvos egyetért abban, hogy a hyponatraemia felismerésének és hatékony kezelésének feltétele, hogy ők maguk el tudják különíteni azt egyéb kórképektől (például a hőgutától), mégsincs egyetértés abban a kérdésben, milyen mértékű folyadékpótlás szükséges a sportolók megfelelő sportteljesítményének és egészségének fenntartásához.