K. Herrlinger , E. F. Stange cikkei

A iagnosztikai eljárások javallata a betegség kezdetének időpontjától és az aktuális tünetektől függ. A krónikus gyulladásos bélbetegségek esetében az első diagnózis felállítása különösen nehéz lehet, biztos diagnózis sokszor csak a további lefolyás ismeretében állítható fel. A kórisme a klinikai vizsgálat, a laboratóriumi leletek és a képalkotó eljárások eredményeinek összevetéséből születik meg.1,2

Klinikai vizsgálat

A Crohn-betegség jellegzetes tünetei a diarrhoea és a hasi fájdalmak. A colitis ulcerosa jellemzője a véres hasmenés, amelyhez esetenként extraintesztinális tünetek társulnak, például arthritis, szemgyulladás, májbetegség. Az anamnézis és a klinikai vizsgálat fontos szerepet játszik a gyulladásos bélbetegségek diagnosztikájában és lefolyásuk megítélésében. A kórtörténet gondos felvétele s különösen a terápiás próbálkozások eredménye alapvető információkkal szolgál a további diagnosztikus és terápiás teendőket illetően.

Laboratóriumi eredmények

A gyulladás mutatóinak (vérsüllyedés, vérkép, C-reaktív protein) meghatározása minden gyulladásos betegségben a rutinvizsgálatok része, és segíthet megítélni, mennyire súlyos a beteg állapota. Súlyos lefolyású betegségben és reszekció után a hiányállapotok kizárására kell elvégezni bizonyos szűrővizsgálatokat.

Asok hasonlóság ellenére lényeges különbségek vannak a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa terápiája között. A kezelés módjáról a gyulladás súlyossága, helye és kiterjedése, valamint a kórelőzmény alapján döntünk.

Crohn-betegség

Különbséget kell tenni az enyhe vagy középsúlyos és a súlyos fellángolások között. Úgy tűnik, hogy a tudományos célú vizsgálatok keretein kívül, a klinikai gyakorlatban a Crohn-betegség súlyossági fokának pontos meghatározása nem döntő jelentőségű, de az aktivitási indexek némi támpontot jelenthetnek. A Crohn-betegség különböző formáinak csoportosítására szolgáló „bécsi osztályozási rendszer”4 a betegség lokalizációját és típusát (gyulladásos, stenosisos, penetráló) veszi figyelembe, valamint azt, hogy hány éves volt a beteg az első diagnózis felállításakor. Recidiváló-remittáló kórformában csak a fellángolásokat kezeljük. A krónikus- aktív lefolyás tartós immunszuppresszív terápiát indokol.

A remisszió indukciója

Akut fellángolás enyhe-középsúlyos gyulladással. Ebben az esetben arra kell törekednünk, hogy elkerüljük a szisztémás szteroidok alkalmazását. A májban gyorsan lebomló, ezért döntően helyi hatású budesonid különösen akkor jelent a mellékhatások szempontjából kedvezőbb alternatívát, ha az ileocoecalis régió érintett. Optimális adagolás (napi 9 mg) mellett hatása alig marad el a szisztémás szteroidokétól