Dr. Blatniczky László cikkei

A krónikus betegség évekre, évtizedekre vonatkozó fennállása mindenki számára, aki a kórkép kezelésével/együttélésével kapcsolatba kerül, speciális, személyre szabott ismeretanyagot igényel. A beteg sorsa ugyanis a környezetében dől el. Ezért mindenkinek, aki így vagy úgy érintett, oktatásra van szüksége, mely egyénre szabott, célzott és hatékony kell hogy legyen.

A cukorbetegség inzulinkezelése önmagában veszélyes állapotokat eredményez. A szerző egy eset ismertetése kapcsán összefoglalja mindazokat az elvi lehetőségeket, melyek egyrészt segítenek megelőzni az inzulinadagolási baleseteket, másrészt bekövetkezése esetén javíthatják az életveszélyes állapotok kialakulásának esélyét.

A gyermekdiabétesz-gondozás során a gyermekek gyógyszerrel-gyógyászati segédeszközzel történő ellátása alapvető feladat. Ez ma döntően a háziorvosoknak adott javaslat alapján történik, és a gyermekorvos kompetenciájává válik. A beteg igénye azonban nem egyezik meg ezzel a gyakorlattal.

A gyermekellátás egyik sarkalatos pontja a felnőttellátásba történő átadás. Különösen kényes kérdés ez a krónikus betegség miatt gondozott ifjak esetében. A ritkán átgondolt folyamat egyes aspektusait kívánja e rövid cikk a szakemberek figyelmébe ajánlani.

A korszerű inzulinkezelés célja a közel normoglykaemiás vércukorprofil létrehozása és fenntartása, mely egyben a kezelés eredményességének rövid távú indikátora is. Kívánatos a hosszabb távú anyagcsere-egyensúly monitorizálása is, melynek legjobb módszere a HbA_1c-meghatározás.

A közlemény röviden összefoglalja a növekedési hormon szerteágazó élettani hatásait az intermedier anyagcsere főbb komponenseire.

A testösszetétel megállapítása különösen az elhízás vizsgálata során merül fel igényként a gyakorló gyermekgyógyászban, hiszen a testsúly önmagában nem ad információt a zsír elhelyezkedéséről és mennyiségéről.

A gyermekgyógyászati gyakorlatban a diabetes mellitus szindróma tünetegyüttesének jelentkezésekor eleddig csaknem minden esetben autoimmun folyamat talaján kialakuló 1-es típusú (inzulinfüggő) cukorbetegséget (1TDM) véleményeztek. A különböző kóreredetű, de mindenképpen inzulinrezisztencia talaján kialakuló 2-es típusú cukorbetegség (2TDM) belgyógyászati entitásként élt a tudatunkban.

Az elmúlt évtizedben nyilvánosságra került, egyre riasztóbb epidemiológiai adatok arra a jelenségre figyelmeztetnek, hogy a 2TDM prevalenciája gyermek- és ifjúkorban emelkedőben van.1 A kérdés fontosságát jelzi, hogy az American Diabetes Association (ADA) állásfoglalást adott ki a témában.2

A 2TDM diagnosztikai kritériumai több lépésben alakultak ki. Jelenleg az ADA által ajánlott és a WHO által is elfogadott szempontok szerint, életkortól függetlenül, az éhomi és az orális glukózterhelés (1,75 g/kg, legfeljebb 75 g) (OGTT) 120. percének vércukorértékei alapján kategorizálható a szénhidrát-anyagcsere (1. táblázat).

A diabetes mellitus szindróma két alapvető típusa közötti különbségeket a 2. táblázat foglalja össze. A táblázatból kiderül, hogy vércukormérésre alapozott gyanú esetén a cukorbetegség klasszifikációja további vizsgálatok elvégzését teszi szükségessé. Míg az 1TDM ketózisra, ketoacidózisra hajlamosít, 2TDM-ban ezzel legfeljebb ritkán (például elhízott beteg hirtelen fogyása esetén) találkozunk. Az autoimmun markerek pozitivitása esetén az 1TDM diagnózisa felállítható. A szérum C-peptid- és inzulinszintjeinek ismerete egyértelműen elkülöníti egymástól a két típust. A magas inzulinszintek ugyanakkor igazolják az általános véleményt, hogy a 2TDM kialakulásának hátterében elsősorban inzulinrezisztencia húzódik meg. Másként fogalmazva, minden olyan állapot, mely inzulinrezisztenciát eredményez, 2TDM kialakulására hajlamosít.

A 2TDM patomechanizmusa ugyanakkor az inzulinakció és -szekréció zavaraként is felfogható. Az inzulinrezisztencia és a csökkent inzulinhatás eredményeként fokozódik a máj glukóztermelése, részben a glukogenolízis, részben a glukoneogenezis fokozódása által. Az ennek is köszönhető magasabb vércukorszint fokozott inzulinelválasztást eredményez. Mindezek következtében öngerjesztő folyamat jön létre, magas vércukorszint mellett magas inzulinszintekkel. Az így kialakult fokozott inzulinelválasztás tartós fennállása során előbb-utóbb károsodik a b-sejt működése is. Mindeközben a folyamat kialakulásának hátterében szerteágazó genetikai és környezeti tényezők is szerepet játszanak.

A fentiekből fakad, hogy a tünetegyüttes mögött igen heterogén etiológia húzódik meg (3. táblázat).