Daune L. MacGregor, MD cikkei

FŐ SZEMPONTOK

1. A vertigo hátterében perifériás vestibularis betegség vagy centrális vestibularis működészavar állhat.
2. Minden szédülő betegnél hallásvizsgálatot kell végezni, illetve csecsemőkorban sort kell keríteni az agytörzsi kiváltott válasz (BAEP) vizsgálatra. A további kivizsgálás menetét a szédülés jellemzői és kísérőtünetei szabják meg.
3. A tüneti kép alakulása, a fizikális vizsgálat és az eszközös vizsgálatok eredményei alapján szükség lehet arra, hogy a gyermeket fül-orr-gégész szakorvos is megvizsgálja, és további vestibularis vizsgálatokat végezzen.
4. A vertigo kezelése a rosszullét időtartamától és súlyosságától, valamint a háttérben álló eltéréstől függ. Akut vertigo esetén a tüneti kezelés és a megnyugtatás a leghatásosabb.

Definíciók

Az egyik leggyakoribb panasznak számító „szédülés” olyan percepciós (térérzékelési) zavart jelent, amikor a beteg úgy érzi, hogy testhelyzete a környezethez képest megváltozik. A szédülés megnyilvánulhat általános gyengeségérzésben vagy ájulásérzésben (például serdülőkori ortosztatikus hypotoniában), felléphet számos heveny belgyógyászati betegség kísérőjelenségeként (például hányás vagy láz miatti dehidrációban), vagy pszichoszomatikus eredetű lehet (depresszió, szorongás, kimerültség).

A szédülést hivatalosan a következő négy kategóriába soroljuk: vertigo, praesyncope (ájulásérzés), egyensúlyzavar (dysequilibrium) és általános gyengeségérzés. A vertigo – definíciója szerint – mozgásillúzió (leggyakrabban forgás, ritkábban egyenes vonalú elmozdulás vagy dőlés érzése). A vestibularis működészavar alapjelenségének tekinthető vertigót általában a labyrinthus működészavara idézi elő, jóllehet más neurológiai betegség (pl. epilepsziás roham, migrén) tünete is lehet. Általában egyéb tünetek is kísérik (többek között hányinger, hányás, elsápadás és verejtékezés), eszméletvesztéssel azonban nem jár.