Mátrai Zoltán cikkei

Az onkoplasztikus sebészi technikák látszanak először alkalmasnak arra, hogy évtizedes célokat megvalósítva a tumor radikális eltávolítása mellett kozmetikailag értékes emlőt őrizzenek meg. A jelen vizsgálat célja a hagyományos (BCS), illetve onkoplasztikus (OPS) emlőmegtartó műtétek klinikopatológiai összehasonlítása, kiegészítve a betegek szubjektív kozmetikai és életminőség értékelésével, magyar beteganyagon először. A vizsgálat korai emlőrákoknál egy sebész által végzett 60 emelt szintű onkoplasztikus és 60 hagyományos emlőmegtartó műtéttel kezelt eset retrospektív klinikopatológiai adatfeldolgozását, valamint az adjuváns radioterápiát követően a betegek szubjektív kozmetikai és életminőség felmérését (EORTC BR23) végezte. Az eredmények összehasonlítása statisztikai módszerekkel történt. A két csoportban az életkor, a tumorok elhelyezkedése, az emlők mérete, az axilláris műtétek típusa (őrszemnyirokcsomó-biopszia vs. axilláris lymphadenectomia), a grade, a receptorstátusz érdemben nem tért el. Az OPS csoportban szignifikánsan nagyobb volt a tumorméret (p=0,0009), több volt a kvadrantektómia (p=0,0032), gyakoribb volt a regionális nyirokcsomóáttét (p=0,0043) és az adjuváns kemoterápia (p=0,0122). Az OPS csoportban a műtéti idő hosszabb (p<0,001), a specimen tömege nagyobb (p=0,0308), a mikroszkóposan pozitív szél és emiatt a komplettáló műtétek aránya (p=0,0306) szignifikánsan kisebb volt, mint a BCS csoportban. Nem volt különbség a két csoport között a szövődmények arányában és az adjuváns kezelés megkezdéséig eltelt időben. A kozmetikai eredmény az OPS csoportban egyértelműen jobb volt (p<0,001), kevesebb volt a kar- és váll- (p=0,0399), illetve az adott oldali mellkasfali fájdalom (p=0,0304) és jobb volt az operált oldali felső végtag mozgása (p=0,006). Az OPS csoport rövid átlagos utánkövetési ideje (BCS átlag 32,2 hónap vs. OPS átlag 8,7 hónap) nem tette lehetővé az onkológiai végpontok érdemi megítélését. Az onkoplasztikus műtétek a hagyományos emlőmegtartó sebészethez képest, bár hosszabb műtéti idővel, de nagyobb tumoroknál is lehetőséget adnak a mikroszkóposan radikális daganateltávolításra, valódi kvadrantektómiákra, magasabb szövődményarány nélkül, nem késleltetve az adjuváns kezeléseket, nem fokozva ezzel az onkológiai kockázatot. Emellett az OPS műtétek jobb kozmetikai eredményt és magasabb betegelégedettséget biztosítanak, mint a hagyományos BCS műtétek. Az OPS műtétekkel elérhető helyi daganatmentesség pontos megítéléséhez nagyobb esetszám és hosszabb utánkövetési idő szükséges. Magyar Onkológia 58:116–127, 2014

Kulcsszavak: onkoplasztikus sebészet, emlőmegtartó műtét, emlőrák

A lágyrészszarkómák ritkán fordulnak elő, az összes rosszindulatú daganatok 1%-át teszik ki, 15%-uk a retroperitoneumban helyezkedik el. Elsődleges kuratív kezelésük a lehetőség szerinti teljes sebészi eltávolítás. Elhelyezkedésük és nagy méretük miatt azonban sokszor a komplett reszekció (R0) nem lehetséges. A retroperitoneális szarkóma (RPSZ) okozta halálozás leggyakoribb oka a helyi kiújulás, így a sugárterápia a lokális tumorkontroll biztosításával hozzájárulhat a túlélési eredmények javulásához. Irodalmi adatok alapján a gyakori pozitív sebészi szél (R1-2 reszekció) ellenére a RPSZ miatt operált betegek mindössze 25%-a részesül sugárterápiában. Dolgozatunkban a szakirodalom alapján áttekintjük a radioterápia (RT) szerepét a RPSZ-k ellátásában. Egyedüli műtéttel, illetve műtét és RT együttes alkalmazásával az 5 éves, lokális kiújulástól mentes túlélés 23–54%, illetve 40–62%, míg a teljes túlélés 33–49%, illetve 48–64%, azonos sorrendben. Az egyedüli műtétet a műtét + sugárkezeléssel összehasonlító randomizált, prospektív klinikai vizsgálat nem áll rendelkezésre. A legtöbb közlemény retrospektív és évtizedekre nyúlik vissza. A leadott dózis, az alkalmazott sugárterápiás módszerek és a besugárzás időzítése a műtéthez képest nem egységesek. A sugárterápiát követő gasztrointesztinális és urogenitális mellékhatások gyakoriak, de a modern technikák igénybevételével előfordulásuk és súlyosságuk jelentősen csökkenthető. Az eddig rendelkezésre álló vizsgálatok alapján a műtéthez adott sugárterápia a RPSZ lokális kontrollját jelentősen javítja. A RT teljes túlélést javító hatásának bizonyításához azonban prospektív, randomizált vizsgálatok szükségesek. Magyar Onkológia 58:77–82, 2014

Kulcsszavak: retroperitoneális, lágyrész, szarkóma, sugárkezelés

A lágyrészszarkómák a felnőttkori rosszindulatú tumorok 1%-át alkotják. A gyűjtőnév szövettanilag és klinikailag is nagyon heterogén daganatcsoportot jelent, amelyen belül a felnőttkori végtag- és törzsfelszíni lágyrészszarkómák (VTLSZ) kezelése többé kevésbé egységes. E betegeknél az elmúlt harminc évben az amputáció helyét felváltotta a szervmegtartó műtét és sugárkezelés +/– kemoterápia, amely a radikális sebészi megoldáséval azonos lokális tumorkontrollt biztosít. A vezető sebészeti ellátáshoz a különböző időzítéssel adott adjuváns sugárkezelés több formája, valamint a stádium függvényében kemoterápia, de a plasztikai, rekonstrukciós sebészet megoldásai és a rehabilitáció is mind szorosan kapcsolódnak. Közleményünkben áttekintjük a felnőttkori VTLSZ-k sugárkezelésében az elmúlt évtizedek publikációi alapján kialakult irányelveket és gyakorlatot. Összegezzük a VTLSZ-ban alkalmazott sugárkezelés indikációját. Bemutatjuk a külső besugárzás sebészi ellátáshoz való időzítésének típusait, az alkalmazható külső besugárzás és brachyterápia módszereit. Ismertetjük az alternatív frakcionálási sémák szerepét, a radioterápia dózisait, együtt adását kemoterápiával, hipertermiával. Bemutatjuk a VTLSZ sugárkezelésének különleges gyakorlati szempontjait, a kezelési céltérfogatokat, a különböző újabb sugárterápiás technikai lehetőségek helyét a lágyrészszarkómák e csoportjának kezelésében. Magyar Onkológia 58:65–76, 2014

Kulcsszavak: végtag, törzs, lágyrészszarkóma, sugárkezelés