A. Arif Khalil, MD, FACC cikkei

Az intervenciós kardiológiai eljárások a szakemberek reményei szerint eredményesebbek, kevesebb szövődménnyel járnak, és kevesebb kellemetlenséget okoznak a betegeknek, mint a korábbi módszerek. Az atherosclerosis perkután kezelésére sokféle eszköz áll rendelkezésünkre, és az újabb eszközök fejlesztése jelenleg is folyik. A szerző áttekinti a kardiológiában régóta használt és az újabban kifejlesztett eszközöket, ismerteti legfontosabb paramétereiket és megfelelő alkalmazásukat, valamint összefoglalja az alkalmazásukkal kapcsolatos klinikai eredményeket.

A kardiovaszkuláris betegségek kezelésére használt katéteres technikák a diagnoszikai célokra használt katéteres eljárásokból fejlődtek ki. Az első lépés a jobb szívfél katéterezése volt az 1940-es években, majd az 1950-es és 1960-as években Sones és Judkins kifejlesztette a szelektív coronaria-angiográfia (koronarográfia) technikáját. 1964-ben Dotter és Judkins vezette be a perkután angioplasztikát a perifériás artériák ateroszklerotikus szűkületeinek kezelésére, melynek során különböző méretű koaxiális katéterekkel tágították ki a stenosist. Az eljárás azonban gyakran járt szövődményekkel, ezért nem terjedt el széles körben.

 A valóban korszerűnek mondható kardiovaszkuláris intervenciós technikák korszaka a Grüntzig által kifejlesztett kettős lumenű ballonkatéter megjelenésével kezdődött, amellyel biztonságosan és gyakran eredményesen lehetett tágítani az arteria iliaca és az a. femoralis lézióit. Ennek a ballonkatéteres rendszernek a miniatürizálása vezetett el az első perkután transzluminális coronaria-angioplasztikához (PTCA), amelyet Grüntzig végzett el 1977-ben, Zürichben.

 Az első perkután coronaria-intervenció óta robbanásszerű fejlődés indult meg az intervenciós kardiológiában. Ennek hajtóerejét számos új eszköz és adjuváns gyógyszeres kezelés, valamint képalkotásra és fiziológiai mérésekre is alkalmas katéter megjelenése adta, amelyek kitágították a ballonos angioplasztika és az angiográfia korlátozott lehetőségeit.