Kovács L. Gábor cikkei

A prosztatarák elsősorban az idősebb férfiak betegsége, de negyvenéves életkor után bármikor megjelenhet. A PSA a prosztata sejtjei által termelt fehérjemolekula, melynek mérése a szérumban forradalmasította a prosztatarák kezelését. A PSA azonban nem specifikus a prosztatarák kimutatására. A jóindulatú prosztatamegbetegedések, csakúgy, mint a prosztata fizikai ingerlése (digitális rektális vizsgálat, biopszia, katéterezés vagy akár az ejakuláció) a PSA-szint növekedését okozhatják a szérumban. Sokfajta származtatott paramétereket dolgoztak ki annak a céljából, hogy növeljék a PSA specificitását. A keringő PSA 65–95%-a fehérjékhez kapcsolódik, míg a maradék PSA szabadon található (fPSA). Az fPSA mérésén kívül a „prosztataegészség index”-et [(-2)proPSA/fPSA×√PSA] is növekvő mértékben használják, hogy különbséget tegyenek a prosztatarák és a nem prosztatarák eredetű betegségek által megemelkedett PSA értékek között. A PCA3 nem kódoló messenger RNS, amely 60–70-szeresen overexpresszálódik a prosztatarákszövetekben. A vizeletben mérhető PCA3-ról kimutatták, hogy jobb, mint a %fPSA, és értéke független a prosztata méretétől, a kortól és a tPSA-tól. A szerző a dolgozatban áttekinti a rutinellátásban, illetve a kutatásban alkalmazott leggyakoribb laboratóriumi markereket. A laboratóriumi markerek minden kétséget kizáróan alkalmasak arra, hogy szakszerű alkalmazásukkal csökkentsék az előrehaladott, valamint a metasztázisos prosztatarák előfordulását, illetve a prosztatarák-specifikus halálozást. A jövőt illetően új perspektívát kínál a keringő tumorsejtek kimutatása, illetve a mikroRNS profil vizsgálata, különösen a prognosztika területén. Magyar Onkológia 58:301–309, 2014

Kulcsszavak: prosztatarák, PSA, új laboratóriumi markerek, szűrés, rutinellátás, kutatás