A csontsűrűség csökkenhet 1-es típusú diabéteszben
A lumbális gerincen és a combcsont nyakán mért csontsűrűség (BMD, bone mineral density) szignifikánsan alacsonyabb volt az 1-es típusú diabéteszes betegekben, mint az életkorra és nemre nézve velük megegyező kontroll személyekben. Prospektív vizsgálatok dönthetik majd el, hogy a diabétesz metabolikus kontrolljának van-e hatása a megfigyelt csontelváltozásokra.
2004-ben úgy becsülték, hogy 2030-ra 366 millió embernek lesz diabétesze a világon, az emberiség 4,4%-ának. A friss adatok szerint azonban ezt az értéket máris meghaladtuk: 2013-ban 382 millióan voltak diabéteszesek, 5–10%-uk 1-es típusú diabéteszes. Az 1-es típusú diabeteszesek azonban nagyrészt fiatal, aktív emberek, s mivel a diabéteszesek élettartama nő, náluk olyan szövődményekkel is számolni kell, amelyekre korábban nem sok figyelmet fordítottak; ilyenek például a diabéteszes csontelváltozások. Több mint 60 éve már, hogy Albright és Reifenstein kimutatták, hogy a diabéteszt alacsonyabb csontsűrűség kíséri. Azóta intenzíven kutatják ezt a témát, azonban az eredmények nem egyértelműek. Az oszteopénia csak az 1-es típusú diabéteszben jellemző, 2-es típusú diabéteszben normális, csökkent vagy akár fokozott is lehet a csontsűrűség; ez érthető, ha tekintetbe vesszük, hogy a kétféle diabétesz patomechanizmusa különböző. Vita tárgya, hogy a csontsűrűség csökkenése e betegekben gyakoribb csonttörésekhez vezet-e. Két kohorszvizsgálatban 4–12-szeresnek találták a csípőcsonttörések gyakoriságát, de két esetkontrollos vizsgálat viszont nem mutatott ki nagyobb törési kockázatot.
A szerzők keresztmetszeti megfigyeléses vizsgálatot végeztek olyan 1-es típusú diabéteszeseken, akik a bulgáriai Plovdivban vagy annak környékén laktak. A résztvevők közül 65-en férfiak és 97-en nők voltak, s valamennyiükre állt, hogy: (a) legalább 1 éve megállapították 1-es típusú diabéteszüket; (b) koruk 20 és 40 év között volt; (c) testtömegindexük (BMI) 19 kg/m2-nél nagyobb volt; és (d) legalább 1 éve inzulinkezelést kaptak.
Kizárták a vizsgálatból azokat, akiknek: (a) 2-es típusú diabétesz szerepelt a kórtörténetükben; (b) pajzsmirigy vagy mellékpajzsmirigy rendellenességük volt; (c) olyan gyógyszerekkel kezelték őket, amelyek befolyásolhatták a csontanyagcserét (levotiroxin, kortikoszteroidok, benzodiazepinek, D-vitamin stb.); (d) terhesek voltak vagy szoptattak, illetve menopauzájuk volt; (e) a becsült glomeruláris filtrációs rátájuk (eGFR) 60 ml/min alatt volt vagy a szérum kreatininszintje férfiakban meghaladta a 123 µmol/l-t, nőkben a 114 µmol/l-t, illetve az ALT szint legalább 2,5-szöröse volt a referenciatartomány felső határának.
A kontrollcsoportot egészséges személyek alkották, 100 férfi és 100 nő, akiknek neme, életkora és etnikuma megfelelt a betegekének.
A BMD-t centrális kettős energiájú röntgenfoton-abszorpciometriával (DXA) mérték a gerincen az L1-L4 szintjében PA pozícióban és a baloldali csípő proximális részén (a combcsont nyakán, a Ward-háromszögben és a trochanter majoron). A csontsűrűséget egyrészt abszolút értékben fejezték ki (g/cm2) és a Z-pontszámmal (ez azt fejezi ki, hogy a beteg BMD-je hány szórásnyival tér el a referenciaértéktől). Ha a Z-pontszám –2 vagy kevesebb volt, akkor ezt „az életkornak megfelelő várható terjedelem alattinak” definiálták. A betegek fiatalsága miatt a T-pontszám kiszámításának nem volt értelme.
A szerzők megmérték a plazma oszteokalcin szintjét is (ez egy csontspecifikus, kalciumkötő fehérje, amelyet az oszteoblasztok termelnek, s amely pozitívan korrelál a csontépüléssel), valamint a vizeletben a keresztkötéses deoxipiridinolin kiválasztását, amely fehérje szintje a csontleépülést tükrözi.
Mind a lumbális gerincen, mind a combcsont proximális részén alacsonyabb volt a BMD az 1-es típusú diabéteszes nőkben, mint az egészséges kontrollokban. A különbség lumbálisan (p<0,05), a combcsont nyakán (p<0,05) és a trochanter majoron (p<0,001) szignifikáns volt. A férfiakban hasonló eredmények születtek: mind lumbálisan (p<0,05), mind a combcsont proximális részén (a combcsont nyakán és a trochanter majoron; p<0,01) alacsonyabb volt a BMD, mint az egészséges kontrollokban.
A két helyen mért BMD szignifikánsan, pozitívan korrelált, ami azt jelzi, hogy az általános gyakorlatban az 1-es típusú diabéteszesekben bármelyik hely megfelel a BMD mérésére.
Ami a csontanyagcserét jellemző méréseket illeti, a szerzők nem találtak különbséget az 1-es típusú diabéteszesek és az egészséges kontrollok között az oszteokalcin plazmaszintjében (p=0,062), azaz a csontépülés markere nem különbözött a két csoportban. Ezzel szemben a dehidropiridinolin keresztkötéseinek (DPD) szintje a vizeletben – azaz a csontleépülés markere – szignifikánsan magasabb volt (p<0,05) a diabéteszes betegekben.
A diabéteszes betegekben az oszteokalcin szint és a lumbálisan mért BMD között szignifikáns negatív korreláció volt (p=0,004), és marginálisan szignifikáns negatív korreláció volt a combcsont nyakán mért BMD és az oszteokalcin szint között (p=0,078). A DPD és a BMP között sehol nem volt szignifikáns korreláció.
Az eredmények azt mutatták, hogy az 1-es típusú diabéteszes férfiakban és nőkben egyaránt kisebb volt a csontsűrűség, mint az egészséges kontroll személyekben, s mindkét vizsgált helyen a betegek jelentős részének –2-nél kisebb Z-pontszáma volt (míg a kontroll személyek közül senkinek sem). Ennek alapján az 1-es típusú diabéteszt a szekunder oszteoporózis fontos kockázati tényezőjének tekinthetjük, és a szerzők azt javasolják, hogy e betegek csontsűrűségét rendszeresen ellenőrizni kell – az mindegy, hogy a lumbális gerincen vagy a csípő proximális részén. Az adatok alapján az látszik, hogy a diabéteszes betegek alacsony csontsűrűsége a fokozott csontlebontással függ össze. A BMD és az oszteokalcin szint mért negatív korreláció azt jelzi, hogy az oszteoblasztok sikertelenül próbálják ellensúlyozni a fokozott csontlebontást.
Forrás: Journal of Osteoporosis and Physical Activity
