A szaglás elvesztése és az időskori halálozás
Egyre több bizonyíték szól amellett, hogy összefüggés van idős korban a szaglás elvesztése és a hosszú távú halálozás között, állapítja meg egy áprilisban megjelent tanulmány.
Az emberi szaglórendszer az egyik legősibb limbikus struktúra, melynek igen nagy -bár kevéssé figyelembe vett- szerepe van az egészség és a viselkedés alakításában. A szagok segítenek a romlott táplálékok és az illékony környezeti veszélyek felismerésében, befolyásolják az egészséges tisztálkodást és a személyes higiéniát, és az étvágyon keresztül hatással vannak az ember tápláltsági állapotára is. Az olfaktorikus területek visszacsatolásos kapcsolatban vannak a memória, az emóciók és a megelégedettség szabályozásáért felelős agyi területekkel. A szaglóideg az egyetlen agyideg, mely közvetlenül érintkezik a környezettel, és igen sérülékeny, számos, a halálozást befolyásoló állapotra (orvosi kezelésre szoruló betegségek, agyi traumák, neurodegeneratív betegségek).
Dr. Bojing Liu (Karolinska Institute, Stockholm) és munkatársai az Annals of Internal Medicine-ben 2019. április 30-án online megjelent tanulmányukban azt közölték, hogy a rossz szaglású idős emberek halálozásai aránya 10 év elteltével 46%-kal, 13 év elteltével pedig 30%-kal magasabb, mint megtartott szaglású kortársaiké. A megemelkedett kockázat csak részben magyarázható a demenciával, Parkinson-kórral vagy a fogyással.
Bár korábban már számos vizsgálat foglalkozott a szaglás időskori elvesztése és a halálozás közötti kapcsolat felderítésével, de ezekben rendszerint rövid (5 év, vagy kevesebb) volt a megfigyelési idő. Dr. Liu és munkatársai ezért a 3075 jó állapotban lévő 70 és 79 év közötti személy 1997-ben és 1998-ban felvett adatait tartalmazó Health ABC (Health, Aging and Body Composition) adatbázisából azon 2289 résztvevő adatát emelték ki és elemezték, akik kitöltötték a Brief Smell Identification Test (BSIT) kérdőívet a követés 3. évében. A BSIT kérdőív arra kérdez rá, hogy mennyire képesek a résztvevők 12 gyakori szag felismerésére, mindegyik szag esetén 4 fokozatú skálán jelölhették meg a felismerés biztonságát. A 12 szag felismerésének képességét 4 következő vizit során ellenőrizték. A szaglás jó, közepes, vagy rossz jelzőket kapott. Figyelték a bármely okból (és a speciális okokból) bekövetkezett mortalitást 3, 5, 10 és 13 évvel a kiindulás után.
A megfigyelés 13 éve alatt 1211 résztvevő halt meg. A rossz szaglású egyéneknél 10 évi megfigyelés – és demográfiai valamint szocioekonómiai faktorok szerinti egyeztetés - után 46%-kal magasabb volt a halálozás (RR: 1,46, 95%CI 1,28-1,67). 13 évi követés után a rossz szaglásúak csoportjában 30%-kal volt magasabb a mortalitás (RR: 1,30, 95%CI 1,18-1,42). Az összefüggés nemtől és bőrszíntől független volt, férfiakban és nőkben, továbbá fehér- és színesbőrű egyénekben egyaránt kimutatható volt, és kívülálló faktorok (pl. szocioekonómiai tényezők, életmódbeli faktorok, kísérőbetegségek) sem befolyásolták. Érdekes megfigyelés volt, hogy a szaglás és halálozás közötti kapcsolat leginkább azoknál volt kimutatható, akik a vizsgálat indulásakor saját egészségi állapotukat jónak, vagy kiválónak tartották. Esetükben a szaglás kieséséhez a 10. évben 62%-kal, a 13. évben 40%-kal magasabb „bármely okból” bekövetkező halálozás társult. Amennyiben a speciális okból bekövetkezett halálozást vették figyelembe, akkor kimutatható volt, hogy a romlott szaglás mellé gyakrabban társult a demenciából vagy Parkinson-kórból származó halálozás. A szaglás elvesztésékor a demencia és a Parkinson kór 10 éves viszonylatban 22%-kal, a testsúlycsökkenés pedig 6%-kal járult hozzá az összes mortalitáshoz.
A kutatók szerint tehát a megromlott szaglóképesség a gyenge egészségi állapot markere, figyelmeztethet a háttérben húzódó betegségekre. Mivel a neurodegeneratív betegségek első jele lehet, fontos, hogy a beteg kivizsgálásakor rákérdezzünk szaglásának állapotára.
Forrás:
