hirdetés

Az enterális fertőzés szerepe gyulladásos bélbetegség relapszusában: a széklet mikrobiológiai vizsgálatának jelentősége

Célkitűzés. Korábbi beszámolók szerint a gyulladásos bélbetegség (IBD, inflammatory bowel disease) hasmenéssel járó relapszusai összetéveszthetők enterális fertőzéssel, vagy szövődhetnek azzal, és az ilyen fertőzés megfelelő antibiotikummal történő kezelése kedvező lehet. Újraértékelendő azt a megállapítást, hogy IBD relapszusában ritkán fordul elő enterális fertőzés, és ennek következtében a széklet rutinszerű mikrobiológiai vizsgálata sem ajánlható, az elmúlt öt évben relapszus miatt jelentkező betegek körében megvizsgáltuk az interkurrens infekciók gyakoriságát.

 Módszerek. Retrospektív módon, az 1997–2001 közötti időszakra vonatkozóan, összegyűjtöttük az IBD relapszusa kapcsán végzett széklet-mikrobiológiai vizsgálatok eredményeit. A relapszus tényét a szokványos klinikai, szigmoidoszkópos és laboratóriumi kritériumok igazolták.

 Eredmények. Az adott időszak alatt 213 betegben 237 alkalommal jelentkezett relapszus. Huszonnégy beteg 25 relapszusa (10,5%) során igazolódott enterális fertőzés; hét betegben az infekció volt az IBD első jele. Clostridium difficile toxint 13 esetben (5,5%) lehetett kimutatni; a másik 12 fertőzés (a relapszusok 5%-a) hátterében Campylobacter-speciesek A gyulladásos bélbetegség (IBD) hasmenéssel járó relapszusai klinikai megjelenésük alapján általában nem különíthetők el enterális fertőzésektől. IBD relapszusaival összefüggésben számos mikroorganizmus előfordulásáról számoltak be; ilyen a Clostridium difficile, a Salmonella-, Shigella- és Campylobacter-speciesek, az enteropatogén Escherichia coli, a cytomegalovirus és az Entamoeba histolytica [1–9]. Az interkurrens fertőzések gyakoriságát és az IBD exacerbációjában végzett mikrobiológiai székletvizsgálat jelentőségét illetően eddig mégsem született egyetértés [2,4,7,10–12]., Entamoeba histolytica (3), Salmonella-speciesek (1), Plesiomonas shigelloides (1), Strongyloides stercoralis (2) és Blastocystis hominis (1) állt. A fertőzés és a kórházi felvétel szükségessége között szoros kapcsolat állt fenn. A C. difficile-nek tulajdonítható 13 relapszus közül tíz fordult elő járóbetegben, heten korábban antibiotikum-kezelésben részesültek, és négyben első ízben jelentkeztek IBD tünetei. Az esetenként kortikoszteroidokkal kiegészített antibiotikus kezelés minden esetben javulást hozott.

  A gyulladásos bélbetegség (IBD) hasmenéssel járó relapszusai klinikai megjelenésük alapján általában nem különíthetők el enterális fertőzésektől. IBD relapszusaival összefüggésben számos mikroorganizmus előfordulásáról számoltak be; ilyen a Clostridium difficile, a Salmonella-, Shigella- és Campylobacter-speciesek, az enteropatogén Escherichia coli, a cytomegalovirus és az Entamoeba histolytica [1–9]. Az interkurrens fertőzések gyakoriságát és az IBD exacerbációjában végzett mikrobiológiai székletvizsgálat jelentőségét illetően eddig mégsem született egyetértés [2,4,7,10–12].

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Maria Mylonaki, Louise Langmead, Athanasios Pantes, Frith Johnson és David S. Rampton
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.