Egy ritka agytumorban kóros kromoszóma jelzi a terápiás hatást és a kimenetelt
A Radiation Therapy Oncology Group (RTOG) a közelmúltban klinikai vizsgálatok eredményeinek analízise alapján arra a megállapításra jutott, hogy egy kromoszómarendellenesség − nevezetesen az 1p és 19q kromoszómakkar együttes hiánya (kodeléciója) − meghatározott prognosztikai és prediktív jelentőséggel bírhat a felnőttkori anaplasztikus oligodendrogliómák tiszta és kevert típusainak kezelésében. Az említett kromoszómaeltérés jelenlétében lényegesen kedvezőbb kórjóslatra számíthatunk, kemoterápia és sugárkezelés együttes alkalmazását követően a medián túlélési idő csaknem megkétszereződik a csak besugárzást alkalmazó terápiás stratégiához képest.
Az oligodendrogliómák ritka daganatok, melyek az összes agytumor körülbelül 4%-át teszik ki. A kevert − azaz asztrocitás elemeket is tartalmazó − oligodendrogliómák 1%-ot képviselnek az összes agydaganat között. Az anaplasztikus (malignus) sejteket tartalmazó tiszta vagy kevert oligodendrogliómák általában gyorsabban növekszenek, mint a nem anaplasztikus daganatok.
Az RTOG 9402 jelű III. fázisú vizsgálatát (A Phase III Intergroup Randomized Comparison of Radiation Alone vs. Pre-Radiation Chemotherapy for Pure and Mixed Anaplastic Oligodendrogliomas) négy másik, a National Cancer Institute (NCI) által támogatott munkacsoporttal együtt végezték. Olyan betegek vettek részt a vizsgálatban, akik patológiailag igazolt, tiszta vagy kevert anaplasztikus oligodendrogliómában szenvedtek. A kutatók véletlenszerűen két kezelési csoportot alakítottak ki: 148 résztvevő PCV (procarbazin, CCNU [lomustin] és vincristin) séma adásában és radioterápiában (RT) részesült, míg 143 betegnél csak sugárkezelést alkalmaztak.
Az RTOG 9402 vizsgálat 2006-ban a Journal of Clinical Oncology című lapban nyilvánosságra hozott eredményei szerint a korai PCV kemoterápia és sugárkezelés kombinációja nem bizonyult előnyösebbnek a túlélés szempontjából, mint az önmagában alkalmazott RT. Bár jelentős hatás mutatkozott a progressziómentes túlélésben (2,6 év vs. 1,7 év), a kemoterápiás séma lényegesen több mellékhatást okozott. A tanulmány szerzői arról is beszámoltak, hogy mindkét terápiás csoportban hosszabb túlélést regisztráltak azoknál a betegeknél, akiknél hiányzott az 1p és 19q kromoszóma (˃7 év vs. 2,8 év). Mindezek alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy „az 1p és 19q kodeléciójával jellemezhető tumorok kevésbé agresszívak és/vagy jobban reagálnak a PCV kemoterápiára.
Az RTOG 9402 adatainak nemrégiben elvégzett elemzése szerint az említett kodeléció jelenlétében PCV + RT után a medián túlélés 14,7 év volt, szemben az RT-csoportban regisztrált 7,3 évvel. Érdekes tapasztalat volt, hogy csak az egyik kromoszóma (1p vagy 19q) deléciója esetén, illetve deléció hiányában nem mutatkoztak különbségek a medián túlélésben a két kezelési csoport között.
Mindezek alapján az 1p és 19q kromoszómaszerkezete alkalmas marker lehet annak megítélésére, melyik beteg számára hasznos a kemoterápia és sugárkezelés kombinációja − vonja le a következtetést J. Gregory Cairncross professzor, a Calgary-i Egyetem kutatója.