hirdetés

Kísérleti testtömeg csökkentő szer

Egy eredetileg a sarcopeniában szenvedő betegek izomtömegének növelésére kifejlesztett szer hatásosan és biztonságosan csökkenti a testtömeget 2-es típusú diabetesben és obesitásban.

hirdetés

Dr. Laura A. Coleman (a Novartis kutatója, Cambridge, Massachusetts) mutatta be az aktivin receptor antagonista bimagrumab (Novartis) fázis II vizsgálatban észlelt igen érdekes eredményeit az Obersity Week 2019-en.

A szert a sarcopeniában szenvedő betegek izomtömegének növelésére fejlesztették ki, és az ezzel kapcsolatos fázis II vizsgálat során azt tapasztalták, hogy bár a bimagrumab növelte a sarcopeniában szenvedő betegek izomtömegét, de ez nem jelentette automatikusan a funkció javulását is, ami a vizsgálat elsődleges végpontja lett volna – ezért a Novartis abba is hagyta a további próbálkozásokat ebben az irányban. A kutatók ugyanakkor észrevették, hogy a szer hatására az emberek zsírtömege csökken – ez a hatás az előzetes állatkísérletekben nem volt észlelhető. Ezért a kutatók először 16 prediabetesben szenvedő betegben is kipróbálták a szert, és ennek során is azt tapasztalták, hogy a bimagrumab hatására csökkent a résztvevők testének zsírtömege, és javult az inzulin-érzékenységük is. Ezekre az adatokra alapozva indították a jelenlegi fázis II vizsgálatot, melyben a bimagrumabnak a testösszetételre és a glikémiás kontrollra gyakorolt hatását és biztonságosságát vizsgálták elhízásban és 2-es típusú diabetesben szenvedőkön.

A vizsgálatba 8 Egyesült Királyságbeli és 1 Egyesült Államokbeli központból 75 obes, 2-es típusú diabetesben szenvedő beteget randomizáltak havonkénti bimagrumab injekcióra, vagy placebóra. A betegek átlagéletkora 60 év volt, BMI-je 28-40 kg/m², HbA1c értéke pedig 6,5-10% közé esett. A bimagrumab csoportban több nő volt, mint a kontrollban (62% vs.32%) átlagos testsúlyuk és BMI-jük alacsonyabb volt (90,1 vs.98,9 kg illetve 2,7 vs 33,1), amit a számításoknál figyelembe vettek. A betegek 85%-a metformint szedett, 4%-a a metformin mellé DPP-4-gátlót is kapott, 11%-uk viszont nem szedett semmiféle diabetes elleni gyógyszert. Minden beteg rendszeres (2 hetenkénti) dietetikus támogatást is kapott, és mindenkit ösztönöztek arra, hogy kövesse az American Diabetes Association napi sétára vonatkozó javaslatait, de egyik betegtől sem kérték étrendje megváltoztatását, sem kalóriabevitele csökkentését. A résztvevők 4 hetente 10 mg/kg bimagrumab sc. injekciót, vagy placebót kaptak. A mellékhatás leginkább enyhe, átmeneti hasmenés volt.

A vizsgálat 48. héténél a kezelt csoportban 21%-kal csökkent a test zsírmennyisége (-7,5 kg) ez a betegek 96%-ánál legalább 5%-os, 77%-ánál legalább 15%-os össz-zsírtartalom csökkenést jelentett. A betegek testsúlya átlagosan 6,5%-kal (-5,9 kg-mal) csökkent (66%-uk esetén legalább 5%-os, 12%-uknál pedig legalább 15%-os volt a testsúly csökkenés), miközben 3,6%-kal (1,7 kg) növekedett a tiszta testtömeg. A placebo-csoportban ugyanakkor csak 0,5%-kal (-0,2 kg) csökkent a test zsírtartalma, 0,8%-kal (0,8 kg-al) csökkent a testsúly, és 0,8%-kal (-0,4 kg) csökkent a tiszta testtömeg. A HbA1c a bimagrumab csoportban 0,76%-kal, a placebo csoportban 0,04%-kal csökkent.

A bimagrumab tehát hatásosan és biztonságosan csökkenti a testtömeget a 2-es típusú diabetesben és obesitásban szenvedő betegeken történt első megfigyelések szerint.

Az Obesity Society nevű szervezet és egyben az ülés elnöke, Dr. Lee M. Kaplan (Obesity, Metabolism & Nutrition Institute at Massachusetts General Hospital in Boston), aki nem volt érintett a vizsgálatban, megjegyezte, hogy a bimagrumab kezelést kapó résztvevőknél nemcsak a zsírtömeg csökkenése, hanem a tiszta izomtömeg egyidejű növekedése volt észlelhető, és ezen kombináció hatására 6,5%-kal csökkent a testsúly, amit eddig csak az étvágycsökkentő kezelésekkel lehetett elérni. Úgy vélte, hogy „egy teljesen új mechanizmusról lehet szó, hisz a bimagrumabot szedők nem ettek kevesebbet, és ugyanannyit fogytak, mint más vizsgálatok során az étvágycsökkentők hatása miatt kevesebbet evő személyek. Az eltérő hatásmechanizmus révén a bimagrumab talán erősítheti más gyógyszerek hatását is.” Azonban az obesitásnak is több altípusa van, ezért a különféle obesitásokban különféle hatásmechanizmusú gyógyszerekre lehet szükség.

A vizsgálók nagyon izgalmasnak tartják az eredményt, hiszen jelentős testsúlycsökkenést sikerült elérni a zsírmentes testtömeg (lean body mass) egyidejű növelésével és kedvező metabolikus hatásokkal.”

Források:

1. Busko M. Investigational drug reduces body fat in obese patients with diabetes. Medscape Medical News > Conference News > Obesity Week 2019. November 08, 2019.

2. 36th ASMBS Annual Meeting at Obesity Week 2019: Presented November 4, 2019.

 

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.