hirdetés

Mit remél az áttétes daganatban szenvedő beteg?

Egy – ebben a témában ritka - amerikai vizsgálatból kiderül, hogy az előrehaladott (áttétes) daganatos betegségben szenvedők leginkább a jó életminőségben bíznak.

hirdetés

Dr. Jeremy DeMartini (Department of Psychiatry, University of California, Davis) és munkatársai a Journal of Pain and Symptom Management c. lap 2019. januári számában megjelent tanulmánya szerint a vizsgálatban megkérdezett 216 beteg nem feltétlenül tette az első öt elvárás közé a gyógyulást. A kutatók által feltett kérdésekre érkezett válaszok között kiemelkedik az életminőség fennmaradásának vágya (42%). Második helyen az élet meghosszabbítása (32%) szerepelt, melyet a daganat stabilizációja (26%), a daganat megkisebbedése (20%), egy fontos esemény megélése (pl. a gyermek házasságának megtörténte) 14%-ban, majd a fenntartás nélküli, teljes („unqualified”) gyógyulás (12%) követett sorrendben. A betegek további 5%-a adta azt a választ, hogy reálisan gondolkodva nem sok reményt fűz a gyógyuláshoz, de minden megtörténhet. Ilyen módon az esetleges gyógyulásban reménykedők aránya összegezve is csak 17% volt.

Mindamellett a vizsgálat eredményei nem teljesen egyértelműek, hiszen egy 2012 és 2014 közötti felmérésen alapulnak, amikor még az immunkezelések eredményei nem kerültek nyilvánosságra, és nem terjedt el a köztudatban az a – nem mindig helytálló - információ, hogy az immunkezelésekkel jónéhány előrehaladott daganatos beteget meg lehet gyógyítani. Röviden, a vizsgálat eredményei időközben elavulhattak.

Dr. Bishal Gyawali (Brigham and Women’s Hospital in Boston) Hwang doktorral együtt írt kommentárjában megjegyezte, hogy szerencsétlen módon a gyógyszeres klinikai vizsgálatok közel felében nincs kitűzve végpontként az életminőség (QoL), és a vizsgálatok negyedében nem is számolnak be róla (Hwang).

Dr. DeMartini elismeri, hogy a daganatellenes gyógyszerek nem mentesek a súlyos mellékhatásoktól, ezért a betegeknek és orvosaiknak mindig mérlegelniük kell a kezelés előnyeit és hátrányait. Ugyanakkor alig tudunk valamit arról, hogy az előrehaladott daganatos beteg miben reménykedik: a kérdésről szóló tanulmányok hiányosak, kevés a betegszám, a különböző daganattípusok alcsoportjai nagyon kicsik, sok egyéb súlyos betegség is zavarja megítélést.

Jelen vizsgálat alapja a VOICE tanulmány volt, melyben a University of Rochester és a University of California 265, különböző daganatban szenvedő betegét kérdezték ki. A daganatok 50%-át „aggresszívnak” nevezték. Az első 3 hónapban 45 beteg meghalt, ilyen módon csak 216 beteget tudtak értékelni. A vizsgálat kiindulásakor feltett első kérdés az volt, hogy „Miben reménykedsz a…. daganatod kezelésével kapcsolatban?” Amikor ezt a kérdést 3 hónap múlva ismét feltették, akkor a betegek túlnyomó többsége azt válaszolta, hogy „a véleményem alapjában nem változott.” Azaz az életminőség volt a 3 hónapnál végzett második interjúnál is a legfontosabb remény, a végső gyógyulás reménye csak leghátul kullogott. A vizsgálat korlátai közé tartozik, hogy a betegek csak két körülhatárolt országrészből származtak, és elsősorban fehérek, keresztények és tanult emberek voltak.

A vizsgálat során „nyitott végű” interjúkat készítettek a betegekkel, a válaszokat egy kutatócsoport értékelte. Ilyen módon – legalább 95%-ban - nyolc kategóriába lehetett a kiinduláskor és a 3. hónapban felvett válaszokat besorolni. A legtöbb beteg megtárgyalta partnerével, családtagjaival és onkológusával a kezelés lehetőségeit, a betegek kisebb hányada az ápolónővel, a háziorvossal, egyházi személlyel, betegsegítő szolgálat alkalmazottjával beszélte meg az esetleges kezeléseket. A kutatók logisztikus regressziós analízissel kimutatták, hogy a végleges gyógyulás reménye leginkább a fiatalabb betegekben merült fel, és azokban, akik csak a háziorvosukkal beszéltek betegségükről. Dr. DeMartini ezt úgy magyarázta, hogy bár a háziorvos önmaga nem kezel daganatokat, de hosszú ideje jól ismeri a daganatos beteget, holisztikus kapcsolatban van a beteggel és fenn akarja benne tartani a reményt.

A tanulmány szerzői remélik, hogy a klinikusok reális képet adnak betegeiknek a kezelés lehetőségeiről, és ismételten hangsúlyozzák, hogy jelentős kisebbségben vannak azok az áttétes daganatos betegek, akik a végső gyógyulásban reménykednek.

 

Forrás:

1. Medscape Medical News > Oncology News

2. Journal of Pain and Symptom Management

3. International Journal of Cancer 

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.