Szívelégtelenség körkép 4. rész

Milyen legyen, milyen struktúrában történjen a szívelégtelenség ellátása hazánkban?

A szívelégtelen betegek élettartamának hosszabbítása, életminőségük javítása és hospitalizációjuk csökkentése érdekében szívelégtelenség centrumokat, szívelégtelenség ambulanciákat kellene létrehozni, amelyek a kardiológiai ellátáshoz kapcsoltan működnének, első lépésben a kórházi kardiológiai osztályokon, amelyek száma jelenleg 27 körülire tehető. Ezeken a szívelégtelenség ambulanciákon a kiemelten ezzel a betegséggel foglalkozó, dedikáltan erre a feladatra szakosodott  specialisták gyógyító munkáját gondozó szakemberek segítenék, akik rendszeresen felkeresnék a regiszterbe vett, megfelelően gondozott betegeket, megmérnék a vérnyomásukat, testsúlyukat, kikérdeznék panaszaikról, tanácsot adnának az étrendre és a fizikai aktivitásra. Így nem csak a betegek rendszeres gondozása valósulhatna meg, hanem egyben az is, hogy nekik a szükségesnél gyakrabban kelljen felkeresniük az őket gondozó szakorvost az ambuláns szakrendelésen. Ezeken a szívelégtelenség ambulanciákon szívelégtelenség kezelésében járatos szakemberek észlelnék, hogy ha a betegnek a gyógyszeres terápia már nem elegendő és időben indikálhatnák a reszinkronizációs terápiát, amelynek elvégzésére a nagy implantációs centrumokba irányítanák az arra rászorulókat.  Azokból a betegekből pedig, akiken már sem a gyógyszeres, sem az eszközös terápia nem segít, feltöltenék a transzplantációs várólistákat.

Említette a betegregisztert, hogyan kellene, lehetne az egyedi nyilvántartásokból országos regisztert létrehozni?

Minden intézmény nyilvántartja betegeit, tehát intézményi szinten jelenleg is van regiszter. Ha országos regisztert akarunk, meg kell egyeznünk bizonyos alapkérdésekben, hisz egy ilyen létrehozásának akkor van értelme, akkor érdemes elkezdeni, ha a regiszter kérdőív kitöltése minimum követelmény és elvárás. Követendő példaként az országos infarktus regisztert tudnám felhozni, amelyet tekinthetünk mintaként is. Igen, valóban szükség van arra, hogy számba vegyük a szívelégtelen betegeket, hisz jelenleg csak becsülni tudjuk, hogy mekkora tömeget képviselnek.  Amit mi, kardiológus szakorvosok látunk, az a jéghegy csúcsa, a kórházi osztályokon pedig többnyire az akut dekompenzációs, hospitalizációra került betegeket gyógyítjuk. Jelenleg is számos betegnyilvántatás, regiszter készül, de ezek nem azok, amiknek szükségességét említettem, nem a szívelégtelen betegeket nyilvántartó országos regiszter. Például jelenleg mi is részt veszünk egy olyan európai, speciális regisztert készítésében, amelynek keretében - az adminisztrációs költségek csökkentése érdekében- átmetszeti képet, a hét egy napjának betegadatait vesszük föl, és ebből a szeletetből következtetünk a szívelégtelenség etiológiájára, társbetegségeire, korosztályi eloszlására, súlyosságára. Egy másik ilyen kisebb, Framingham-szerű vizsgálatban, a budakalászi program keretében pedig szív-érrendszeri morbiditási adatokat veszünk fel. Többek között arra keresünk választ-és erről majd az MKT idei Kongresszusán, Balatonfüreden beszélni is fogunk- hogy mekkora a szívelégtelenség prevalenciája egy közép-magyarországi populációban. De szeretném megismételni, a megfelelő szakmai munkához, az ellátórendszer igényekhez és szükségletekhez igazított kialakításához epidemiológiai felmérések és regiszterek kellenek, és persze támogatás.  

Az országos szívelégtelenség regiszter felállítása kinek a feladata?

Elviekben lehetne a Kardiológus Társaság feladata, csak sajnos a Társaság ennek a finanszírozását már nem tudja biztosítani, hiszen olyan mértékben csökkent az orvosszakmai társaságok bevétele, hogy szakmai munkákhoz már nem rendelkeznek elegendő és önálló forrásokkal. Az országos szívelégtelenség regiszter felállításához a forrást tehát a finanszírozáson belül kell megtalálni. Könnyű belátni, és számos adat bizonyítja, hogy egy ilyen regiszter és egy jól működő szívelégtelenség ellátás és gondozás mennyire költséghatékony lehet, hisz nemcsak a kórházi felvételek számát, de még a mortalitás arányát is nagymértékben képes csökkenteni.

Mi lenne a háziorvos szerepe a szívelégtelen betegek gondozásában?

Természetesen a regiszterbe vett, NYHA III-as és IV-es stádiumú betegeket gondozó szívelégtelenség ambulanciák az alapellátással is szoros kapcsolatban lennének, de a hálózat működése, a betegek gondozása a szívelégtelenség ambulanciákhoz tartozó „szívelégtelenség” nörszök, vagy asszisztensek rendszerére kell, hogy épüljön. A háziorvos szerepe minden beteg esetén kiemelkedő, de a pontos rendszerbe illesztése nem olyan egyszerű kérdés, hisz a szívelégtelen betegek gondozásával már nem lehet a háziorvosi ellátórendszert terhelni. A háziorvosok a rendszeres gondozást már nem tudják felvállalni. De erre nincs is szükség, hisz ez más európai országokban sem az ő feladatuk. A terhermentesített háziorvosnak rendkívül nagy és pótolhatatlan szerepe van/lenne valamennyi betegség, így a szívelégtelenség prevenciójában is.  A szívelégtelenségben szenvedő betegnek rendkívül sok baja van, gyakran fordul orvoshoz. A megfelelően kiképzett és rendszeres továbbképzésben részesülő szívelégtelenség nurse hálózat a szakorvosok szakmai kontrollja alatt követné a beteget, észlelné a testsúlynövekedést, bokatáji ödémát, kisebb fulladást, tudna tanácsot, mindenekelőtt életmódi tanácsokat adni. Egy ilyen asszisztensi gondozóhálózat működtetési költsége nem összehasonlítható az orvosi ellátás költségével, és kiszámítható, hogy működtetése révén mekkora költségmegtakarítás érhető el. A gyógyszeres kezelésben részesülő betegek megfelelő gyógyszereinek feltitrálása hosszú folyamat, nagyon szisztematikus, kitartó munka szükséges az optimális dózisok eléréséhez. További költség és erőforrás racionalizást jelent, hogy e folyamat egy részét is felügyelhetnék a nurse-ök: a szakorvos előírná, hogy az egyes gyógyszereket milyen ütemben és mértékben kell emelni, ennek megtörténtét szintén a nurse felügyelné, a beteg állapotának, vérnyomásának, szívfrekvenciájának, testsúlyának, mobilizálásának ellenőrzése mellett.

Jelenleg nem hogy távol vagyunk ettől az állapottól, de mind orvos-, mind szakszemélyzet hiánnyal küszködünk.

Igen, de az orvosok tehermentesítéséért és az orvosi költségek csökkentésért már ma is tehetünk és teszünk is. Bár Magyarországon a nem orvos által végzett ultrahangos vizsgálatok is nehezen kezdődtek, a pacemakert illetve defibrillátort viselő szívelégtelen betegek állapotát ellenőrző transthoracalis ultrahang vizsgálatot ma már több helyen - így Intézetünkben is -, már nem orvos, hanem szonográfus végzi. Nagyobb szabadságot kell adni a nem orvos szakembereknek, különösen ilyen orvoshiány mellett. A szívelégtelenség ambulanciák hálózatának létrehozása a Magyarországon jelenleg szinte minden orvosi ellátáshoz való hozzáférés esélyegyenlőtlenségén is segítene, hisz ma a szívelégtelen betegek ellátása is rendkívül heterogén, az ellátáshoz való hozzáférés esélye az észak-középmagyarországi régiókban (a kisebb távolságok okán) jóval nagyobb, mint másutt. Tehát egy rendszer, egy metodika, egy regiszter, és egy egységes alapokon nyugvó továbbképzés mind nagyon sokat segíthetnének. Hisz mind a gyógyszeres, mind az eszközös kezelés sokat fejlődött: a szívelégtelen betegek mortalitása korábban az onkológiai betegségeket meghaladó volt, míg ma megfelelően kezeléssel jó túlélést érhetünk el, és betegeinknek minőségi életet biztosíthatunk. Erre pedig érdemes lenne még jobban odafigyelni.