hirdetés

Túlélési esélyek AML-ben

Egy vizsgálat eredményei szerint közepes kockázatú akut myeloid leukémiában (AML) az allogén vérképzősejt-transzplantációt követően a túlélés valószínűsége hasonló, mint a hagyományos konszolidációs kemoterápia esetén.

hirdetés

A JAMA Oncology című folyóiratban megjelent randomizált klinikai eredményei szerint az első teljes remissziót követően allogén vérképzősejt-transzplantáción (HCT) átesett, a 60 éves vagy annál fiatalabb, közepes kockázatú akut myeloid leukémiában (AML) szenvedő betegeknél javult a betegségmentes túlélés esélye, de túlélési esélyeik összességében hasonlóak voltak, mint a kizárólag konszolidációs kemoterápiával kezelt betegeknél. A konszolidációs kemoterápia után visszaeső betegek mindegyike részesülhetett allogén HCT‑ben, ami arra utal, hogy a transzplantáció egyes betegeknél biztonságosan elhalasztható akár az első visszaesés utáni időszakra is.

Az AML-ben szenvedő betegek körülbelül 50-70%-a, akik intenzív indukciós kemoterápiában részesülnek, és elérik az első teljes remissziót, utókezelésben részesül. Míg a nagy dózisú citarabinnal végzett konszolidációs kemoterápia előnyösnek bizonyult a kedvező kockázati profillal rendelkező betegek esetében, a magas kockázatúnak ítélt, megfelelő állapotú betegeket allogén HCT terápiával kezelnék. Ugyanakkor, a közepes kockázatú betegek számára nehezebb meghatározni az optimális posztremissziós kezelést.

A közepes kockázatú betegek eredményeinek összehasonlítása érdekében a kutatók multicentrikus vizsgálatot végeztek 143, legfeljebb 60 éves, közepes kockázatú AML-ben szenvedő beteg bevonásával, akik a hagyományos indukciós terápiát követően első teljes remissziót vagy teljes remissziót értek el (inkomplett sejtszámjavulással).

A 48,2 éves átlagéletkorú betegeket véletlenszerűen osztották be allogén HCT-vel végzett konszolidációs kezelésre (n=76) vagy nagy dózisú citarabin kemoterápiára (n=67, ezek a betegek visszaesés esetén lehetőséget kaptak HCT kezelésre). A HCT csoportban 12 beteg a teljes remisszió elérése után egy nagy dózisú citarabin konszolidációs kúrát kapott, hogy áthidalják az allogén HCT-ig tartó időszakot, míg a csoport összes többi betege közvetlenül az indukciós terápia után kapott allogén HCT-t. Összességében a betegségmentes túlélés 2 év után szignifikánsan magasabb volt az allogén HCT csoportban (69%), mint a konszolidációs terápiás csoportban (40%; P = 0,001). Az allogén HCT csoportban a visszaesés kumulatív előfordulása 2 év után szintén alacsonyabb, 20% volt, szemben a konszolidációs terápiás csoport 58%-ával (P<0,001).

Az általános túlélési adatok azonban kissé összetettebb képet mutattak. A kezelési szándék szerinti elemzésben a 2 éves túlélés valószínűsége hasonlóan alakult az allogén HCT csoportban (74%, azaz 76 betegből 56) és a konszolidációs kemoterápiát kapó csoportban (84%, azaz 67 betegből 56; P = 0,22). Ezen kívül, a nem visszaesők halálozási aránya 2 év után magasabb volt az allogén HCT csoportban (9%), mint a kemoterápiás csoportban (2%; P  = 0,005). Bár az allogén HCT esetében magasabb volt a nem visszaesők halálozási aránya, a viszonylag alacsony mortalitási arány mindkét kezelési stratégia esetében jelentős eredménynek számít.

Emellett a konszolidációs kemoterápia után visszaeső 41 beteg mindegyike allogén HCT-t kapott, és nem mutatkozott jelentős különbség a csoportok között az egészséggel kapcsolatos életminőségi mérések tekintetében.

Az eredmények klinikai jelentősége korlátozott, tekintettel a vizsgálat limitációira, többek között például a jelenleg alkalmazott kockázati rétegzési stratégiákat nem követték a kutatók. Nem alkalmazták általánosan a molekuláris kockázati rétegzést, ami ahhoz vezethetett, hogy a kutatók túlreprezentálták a kedvező kockázatúnak ítélt betegek számát, és ez torzíthatta az eredményeket a kemoterápiás ág javára. Ezen kívül nem követték rutinszerűen a minimális reziduális betegséget áramlási citometriával. Ráadásul, a gyakorlatban nem minden beteg menthető meg és vihető HCT-re, amikor a második teljes remisszióban van, vagy akár újra teljes remissziót ér el. Az életminőségi eredmények tekintetében sem ad pontos képet a vizsgálat. Bár a vizsgálat nem mutatott különbséget a betegcsoportok életminőségében, ez valószínűleg a betegek kiválasztásának volt köszönhető. A legtöbb beteg ugyanis nem hagyja magát randomizálni e két nagyon különböző stratégia között, így azok, akik hajlandóak a randomizálásra, más populációt alkothatnak a tekintetben, hogy az életminőségüket hogyan befolyásolja a remisszió.

Forrás: https://www.medscape.com/viewarticle/988433#vp_1

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.