Az APOA2 olyan biomarker, amely expressziójának mértéke prognosztikus értékű lehet gyomorrákban, a magas értékek rossz prognózissal társulnak.

A tüdőrák a legnagyobb halálozású tumortípus szerte a világon, melynek kedvezőtlen halálozási adataiért jórészt az tehető felelőssé, hogy késői stádiumban kerül sor a diagnózis felállítására, amikor a rendelkezésre álló kezelési módszerek már rosszabb terápiás eredményeket ígérnek. A korai felismerés és kezelés jelentőségét az is hangsúlyozza, hogy a tüdő rosszin­dulatú daganatainak incidenciája továbbra is emelkedő tendenciát mutat.

A minimálisan invazív technika, azaz a laparoszkópia a technológiai fejlesz­tések és a műtéttechnikai tapasztalat növekedésével mára a bélsebészet szinte minden területén az elsődlegesen választandó műtéti megoldássá nőtte ki magát. Összefoglaljuk az idáig vezető főbb mérföldköveket, vala­mint a minőségi bélsebészet jelen és jövőbeli kihívásait.

Az iparilag fejlett országokban folyamatosan emelkedik a nyelőcső és cardia adenocarcinomájának az incidenciája. A reszekábilis, lokálisan előrehaladott esetek kezelésében széles körben alkalmazott terápiás stratégia a neoadjuváns kemoradioterápia után végzett műtét. E terápiás stratégiához azonban a recidíva jelentős kockázata társul, különösen azon betegek 70–75%-ánál, akiknél a kezelés nem eredményez teljes patológiai választ.

New England Journal of Medicine, 2021.

A gyomor (ezen belül a cardia) nem reszekálható, előrehaladott vagy metasztatikus tumoraiban a fluoropirimidin + platina alapú kemoterápia jelenti a standard első vonalbeli kezelést HER2-negatív adenocarcinoma esetén. E terápiás stratégiával azonban nem javítható jelentősen a betegek túlélése, ezért folyamatos erőfeszítések történnek hatásosabb terápiás megközelítések kifejlesztése érdekében.

Lancet, 2021,

Kínai kutatók a korai stádiumú tüdőrák kimutatására egy, a vér lipidösszetételét mérő gyors és megbízható nagy specifitású és szenzitivitású tesztet fejlesztettek ki.

A nivolumab kemoterápiával kombinálva adható a HER2-negatív, előrehaladott vagy áttétes gyomor-, gastrooesophagealis junctio vagy nyelőcső-adenocarcinomában szenvedőknek. 

A nem kissejtes tüdőrákban (NSCLC) szenvedő betegek kb. 10–15%-ában lehet az epidermális növekedési faktor (EGFR) mutációját észlelni. Az NSCLC leptomeningeális áttéteinek (LM) nevezzük azt az állapotot, amikor a tüdő­daganatból származó daganatsejtek elárasztják a cerebrospinális folyadé­kot (CSF-et) a szubarahnoideális térben, nehéz klinikai helyzetet okozva. A beteg általános állapota ilyenkor rohamosan romlik, a központi ideg­rendszerben többszörös áttéti gócok jelennek meg a megfelelő neurológiai tünetekkel. Átlagosan mintegy 3 hónap túlélés várható, amit szerencsés esetben a modern EGFR-tirozin-kináz-gátlókkal (TKI-kkal) akár 6–11 hó­napra is meg lehet hosszabbítani.

A tirozin-kinázok a sejtműködésben alapvető szerepet játszó enzimek, me­lyek a sejtek közötti kommunikációban és olyan komplex széles spektrumú biológiai funkciók kontrollálásában játszanak szerepet, mint a sejtnöveke­dés, a sejtosztódás, a differenciáció és a metabolizmus. A tirozin-kinázok egyes receptorok (pl. növekedési faktorok receptorai) intracelluláris régióját képezik, melyek a receptor–ligand kötődés alkalmával aktiválódnak és indítanak be a sejt további sorsában lényegi eltérésekhez vezető kaszká­dokat. Ilyen kaszkád lehet például a sejtosztódást vagy apoptózist előidéző egymást erősítő folyamatok részjelensége, melyek circulus vitiosusként daganatos sejtdifferenciációt idézhetnek elő.

A petefészek leggyakoribb rosszindulatú daganataként számon tartott high grade serosus carcinoma (HGSC) kialakulásának háttere az elmúlt években hisztomolekuláris vizsgálatoknak köszönhetően egyre inkább tisztázódni látszik. A rákmegelőző szövettani és molekuláris jellegzetességek behatóbb megismerése nyomán egyre korábbi stádiumban tudjuk diagnosztizálni az igen agresszív lefolyású betegséget. Pontos molekuláris mechanizmusok megismerésével egyre több lehetőségünk adódik a nőgyógyászati gyakor­lat optimalizálására. A közlemény összefoglalja a HGSC kialakulásának ma elfogadott elméletét, diagnosztikai és terápiás javallatait és a potenciális molekuláris célpontokat.

The American Journal of Pathology, 2020. október