A depresszió nem rosszkedv!

A depresszió gyakori mentális beteg­ség. A statisztikák szerint minden 100 személy közül körülbelül 5-en élnek meg depressziós eseményeket évente, illetve 15 személynél fordul elő ilyen esemény leg­alább egyszer élete folyamán. A depresszió fő tünete valóban a tartósan fennálló nyomott hangulat, mely befolyásolhatja a mindennapi feladatok ellátását, ennél­fogva jelentősen rontja az életminőséget. A páciensek gyakran elszigetelődnek kör­nyezetüktől, ami tovább súlyosbíthatja a tüneteket, és nem segítik a helyzetet a depressziót övező társadalmi tabuk és stigmatizáció sem.

MI A KÜLÖNBSÉG A DEPRESSZIÓ ÉS A SZOMORÚSÁG VAGY GYÁSZ ÉRZÉSE KÖZÖTT?

Egy szeretett személy halála, a munkahely elvesztése vagy egy párkapcsolat felbom­lása lelkileg megterhelő élethelyzetet te­remthet, amellyel az érintettnek meg kell birkóznia. Természetes reakció, hogy egy ilyen szituációban szomorúságot vagy gyászt élünk meg. Ezt az érzést nagyon könnyen és gyakran írhatjuk le magunknak „depressziós” érzésként.

Ám a szomorúság érzése nem ugyanaz, mint a depresszió. A gyászfolyamat példá­ul természetes érzés, amely minden halál­eset és élethelyzet esetében egyedi, bár kétségtelen, hogy bizonyos jegyei átfedést mutatnak a depresszióval. Vannak azonban lényeges különbségek is a kettő között:

• Gyász esetében a fájdalmas érzés hul­lámokban önti el az érintettet, és gyakran keveredik az elvesztett szeretett személ­lyel kapcsolatos pozitív emlékekkel. Major depresszióban ezzel szemben a hangulati nyomottság és/vagy az érdeklődés (élve­zetek) eltűnése adott időszak túlnyomó többségében, hosszabb ideig fennáll.

• A gyász érzése rendszerint nem tár­sul az önbecsülés elvesztésével. Major de­presszióban ellenben jellegzetes tünet az értéktelenség és az önutálat érzése.

• Gyász esetében a halállal kapcsolatos gondolatok esetleg csak olyan összefüggés­ben jutnak a felszínre, hogy jó lenne „csat­lakozni” az elveszített szeretett személyhez, ismét találkozni vele egy „másik” világban. Major depresszióban viszont az ilyen irányú gondolatok az értéktelenség érzéséhez tár­sulva keringenek az azzal kapcsolatos fan­táziák körül, hogy jó lenne, ha végre örökre vége lenne ennek az egésznek. Máskor a de­pressziós személy azért szeretne meghalni, mert úgy érzi, hogy nem képes megbirkózni a depresszió fájdalmával.

Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy a gyász és depresszió egyidejűleg áll fenn, hiszen a gyász érzéséhez vezető életese­mények (haláleset, munkahely elvesztése, válás, erőszak áldozatává válás stb.) de­pressziót is kiválthatnak. A depresszióval szövődő gyász általában súlyosabb formá­ban jelentkezik és hosszabb ideig áll fenn, mint depresszió nélkül.

A segítségnyújtáshoz, illetve a kezelés megtervezéséhez rendkívül fontos a gyász és a depresszió elkülönítése.

A DEPRESSZIÓ OKAI

A depresszió pontos oka máig nem ismert, de kialakulásában többféle különböző tényező is szerepet játszik, elméletileg bárkinél kialakulhat, életkorra, nemre, is­kolázottságra, élethelyzetre stb. tekintet nélkül. Vannak személyek, akiknél az át­lagosnál nagyobb valószínűséggel lehet számítani depresszió előfordulására, de nem kizárt az sem, hogy adott személynél egyetlen olyan ok vagy körülmény sem azonosítható, amely alapján várható lenne depresszió megjelenése, mégis kialakul a betegség.

Depresszióra hajlamosító kockázati té­nyezők (a teljesség igénye nélkül):

• genetikai (örökletes) hajlam (bizo­nyos családokban a depresszió az átlagos­nál nagyobb számban fordul elő);

• kedvezőtlen életesemények (pár­kapcsolati problémák, gyász, állásvesztés, betegség stb.);

• terhesség;

• alkohol- vagy szerhasználat;

• menopauza;

• elmagányosodás;

• alacsony önbecsülés;

• gyermek- vagy serdülőkori trauma;

• gyakori stresszhelyzetek.

A DEPRESSZIÓ TÜNETEI

Amikor „klinikai” depresszióról beszélünk, akkor általában a depressziónak arra a for­májára gondolunk, melyet az orvosok ma­jor depressziónak vagy depresszív zavarnak neveznek.

Ennek tünetei:

• hangulatzavar, hangulati nyomottság (szomorúság, reménytelenség, bizonyta­lanság, illetve ehhez társulva szorongás, aggodalom, frusztráció, ingerlékenység és düh);

• az érdeklődés elvesztése olyan dol­gok és tevékenységek (pl. hobbi) iránt, melyek korábban még örömet és élveze­tet okoztak (ezt az orvosok anhedoniaként is szokták emlegetni), melyet az érintettek gyakran így fogalmaznak meg: „Már semmi nem fontos számomra”;

• az étvágy vagy a testsúly megválto­zása, mely depresszió esetében bármilyen irányú lehet; egyesek úgy érzik, hogy eről­tetniük kell az evést, míg mások a koráb­binál többet esznek vagy bizonyos ételek iránt fokozott kívánósságot éreznek (ez általában a nagy szénhidráttartalmú éte­lekre irányul); a depressziós páciensek egy részének testsúlya növekszik, míg mások inkább fogyást tapasztalnak;

• álmatlanság, alvászavarok vagy foko­zott aluszékonyság, a korábbi alvási mintá­zat megváltozása;

• pszichomotoros agitáltság vagy ép­pen ellenkezőleg, meglassulás;

• általános kimerültségérzés, ener-váltság;

• értéktelenség vagy bűntudat érzése;

• a figyelem-összpontosítás és a me­mória zavara;

• halállal kapcsolatos, illetve öngyilkos­sági gondolatok ismételt felbukkanása.

A bevezető gondolat, miszerint a de­presszió nem egyenlő a szomorúság érzé­sével, abban is megnyilvánul, hogy a de­presszióhoz testi tünetek is társulhatnak. Ezek közül a leggyakoribbak:

• fejfájás;

• szapora szívdobogás érzése;

• mellkasi fájdalom;

• nehezen körülírható általános testi fájdalmak.

Amennyiben úgy érzi, hogy a fentiek alapján önnél depresszió állhat fenn, minél előbb keresse fel orvosát vagy más egész­ségügyi szakembert.

Feltétlenül és haladéktalanul orvosi se­gítségre van szüksége, ha önsértő vagy ön­gyilkossági gondolatok jelentkeznek önnél.

A DEPRESSZIÓ KIVIZSGÁLÁSA

A depresszió diagnózisa a lelki és testi tüne­teken alapul. Egyéb diagnosztikai tesztek végzésére ritkán van szükség, rendszerint csak olyan esetekben, amikor a tünetek elkülönítése szükséges más felmerülő betegségekétől.

A DEPRESSZIÓ KEZELÉSE

A depresszió kezelése általában többféle módszer ötvözését jelenti, melynek része a gyógyszeres kezelés, a pszichoterápia és az életmód megváltoztatása. Orvosa min­dig az adott körülmények ismeretében, egyénileg hoz döntést arról, hogy az ön számára mi a különböző terápiás módsze­rek optimális kombinációja.

Az életmódbeli változtatások önma­gukban legfeljebb a betegség enyhe for­májában jelenthetnek megoldást, ugyan­akkor más kezelési módszerekkel együtt javíthatják azok hatékonyságát.

A pszichés kezelés többnyire úgyne­vezett kognitív viselkedésterápia alkalma­zását jelenti, mely módszer széles körben használatos a depresszió és szorongás terápiájában. Ennek során több terápiás ülésben találkozik terapeutájával akár egyéni, akár csoportos foglalkozás formájá­ban. A kognitív viselkedésterápia általában az „itt és most”-ra fókuszál, azaz nem azt elemzi, hogy mi történt a múltban, hanem arra összpontosít, hogyan gondolkodjon és viselkedjen a jelenben. Ennek során mód­szereket sajátíthat el arra nézve, hogyan küzdjön meg a különböző élethelyzetekkel.

A kognitív viselkedésterápia jó kiegé­szítői lehetnek egyéb pszichés módszerek, például a meditáció.

A depresszió gyógyszeres kezelése úgy­nevezett antidepresszáns (antidepresszív) hatású gyógyszerek adását jelenti. A gyógy­szeres terápia megtervezése mindig orvosi feladat. Fontos, hogy gyógyszereit mindig az előírt adagban, időpontban és módon szedje, illetve akkor se hagyjon fel a gyógy­szerszedéssel, ha pillanatnyi tünetei alap­ján úgy érzi, talán nincs is már szüksége rá. A gyógyszer elhagyása vagy adagjának módosítása soha ne önkényes módon, ha­nem orvosi konzultációt követően, az orvos utasításai alapján történjen!

EZ A TÁJÉKOZTATÓ NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI KEZELÉST. A BETEGEK SZÁMÁRA KÉSZÍTETT MÁSOLATOKTÓL ELTEKINTVE FELHASZNÁLÁSA CSAK A KIADÓ ÍRÁSOS HOZZÁJÁRULÁSA NYOMÁN EN