Biomarker progresszív SM kimutatására
Már humán mintákon is sikerült igazolni az új biomarker és a progresszív sclerosis multiplex közötti kapcsolatot.
- SM: az orvoshoz fordulási mintázat jelezheti a korai szakaszt
- Tanulási képességek javítása SM-ben
- Sclerosis multiplex
- Három különböző SM altípust azonosítottak
- A rokkantság kialakulása sclerosis multiplexes betegeknél
- Longitudinális vizsgálat igazolta az Epstein–Barr-vírus és a sclerosis multiplex kapcsolatát
- Limfocita-mikroglia-asztrocita tengely krónikus aktív SM-ben
- A sclerosis multiplex progressziójának mechanizmusai
A University of Toronto kutatói egy olyan lehetséges biomarkert azonosítottak, amely összefüggést mutat a sclerosis multiplex (SM) progressziójával, és segítséget nyújthat annak meghatározásában, mely betegek profitálhatnak leginkább az új terápiás lehetőségekből. A Nature Immunology folyóiratban megjelent kutatás jelentőségét növeli, hogy az eredményeket állati modellszervezeteket követően humán mintákon is sikerült megerősíteni. Jen Gommerman, a tanulmány első szerzője szerint a biomarker a központi idegrendszer úgynevezett „kompartmentalizált gyulladására” utalhat, amely szorosan kapcsolódik a betegség progressziójához. Kanada a világ egyik legmagasabb diagnosztizált SM-incidenciájával rendelkezik, évente több mint 4300 új diagnózissal.
A betegek mintegy tíz százaléka már a diagnózis pillanatában progresszív SM-ben szenved, amely fokozatos tünetromláshoz és egyre súlyosbodó rokkantsághoz vezet. A relapszáló-remittáló formában érintettek egy része idővel szintén progresszív SM-be torkolló betegségmenetet mutat. Valeria Ramaglia, a cikk társszerzője rámutatott arra, hogy bár a relapszáló-remittáló szakban rendelkezésre állnak hatékony immunmoduláns kezelések, a progresszív forma terápiás lehetőségei továbbra is rendkívül korlátozottak. Hozzátette, hogy a mostani vizsgálatig nem állt rendelkezésre olyan kísérletes modell, amely megfelelően tükrözte volna a progresszív SM patológiáját.
A kutatócsoport ezért egy olyan új egérmodellt dolgozott ki, amely képes reprodukálni azokat a szürkeállomány-károsodásokat, amelyek a progresszív SM-ben szenvedő betegek agyában figyelhetők meg. A szürkeállomány sérülésének egyik jellegzetessége a leptomeninx (a pia mater és az arachnoidea) területén kialakuló, elkülönülten fennálló gyulladás. A modellben a kutatók mintegy nyolcszázszorosára emelkedett CXCL13-szintet és jelentősen csökkent BAFF-koncentrációt észleltek. Amikor az állatokat BTK-gátló gyógyszerekkel kezelték – ezek jelenleg klinikai vizsgálatokban szerepelnek a progresszív SM célzott terápiájaként –, sikerült feltérképezniük azt az idegrendszeri folyamatot, amely a szürkeállomány károsodásához és a gyulladás fenntartásához vezet. A kezelés hatására a CXCL13- és BAFF-szintek visszatértek az egészséges állatokra jellemző tartományba. Mindez arra utalt, hogy a két fehérje aránya alkalmas lehet a leptomeningeális gyulladás közvetett detektálására.
A humán vizsgálatok során a kutatók posztmortem agyszövetekben, valamint élő SM-betegek cerebrospinális folyadékában is megmérték a CXCL13/BAFF arányt. Mindkét esetben a magas arány erőteljesebb, kompartmentalizált gyulladással társult. A BTK-gátlók klinikai vizsgálatai eddig vegyes eredményeket hoztak, amit Ramaglia részben azzal magyaráz, hogy a vizsgálatokba valószínűleg olyan betegek is bekerültek, akiknél nem állt fenn leptomeningeális gyulladás, így kevésbé volt várható terápiás válasz. Ez a jelenség elmoshatta azoknak a betegeknek a kedvező eredményeit, akiknél a gyulladás valóban jelen volt. Ramaglia szerint, ha a CXCL13/BAFF arány segítségével előre meg lehetne határozni, kik reagálnak leginkább az ilyen típusú kezelésre, az alapjaiban változtathatná meg a klinikai vizsgálatok tervezését és a betegek ellátását.
A kutatók következő célja annak feltárása, miként alkalmazható ez a biomarker a személyre szabott orvoslásban. Jelenleg is együttműködnek a BTK-gátlókat fejlesztő gyógyszercégekkel annak vizsgálatára, hogy a legjobb terápiás választ mutató betegek esetében valóban magasabb volt-e a CXCL13/BAFF arány. Emellett Ramaglia azt is tervezi, hogy korai SM-ben vizsgálja a két fehérje szintjét, hogy kiderüljön, előre jelezhető-e a progresszív forma kialakulása.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
Potential biomarker linked to multiple sclerosis progression and brain inflammation
Lymphotoxin-dependent elevated meningeal CXCL13:BAFF ratios drive gray matter injury
Irodalmi hivatkozás:
Lymphotoxin-dependent elevated meningeal 1 CXCL13:BAFF ratios drive grey matter injury, Nature Immunology (2026). DOI: 10.1038/s41590-025-02359-5






