„A cardialis decompensatio kezelése”

„...A decompensatio oka végső soron a szív contractiós erejének olyan mérvű csökkenése, ami az egész keringés romlását vonja maga után. Elsőrendű követelmény tehát a contractio erejének fokozása.” (Gábor Gy.: Cardiologia az orvosi gyakorlatban. Medicina 1975.)

 A kardiológiában az egyik legjelentősebb változást a szívelégtelenség patofiziológiájával kapcsolatos újabb ismeretek és az ezekre alapozott újabb kezelési módok hozták. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szívelégtelenség tüneteit nemcsak a bal kamra kontraktilitásának csökkenése (szisztolés diszfunkció), hanem telődési zavara (diasztolés diszfunkció) is okozhatja. Mind a szisztolés, mind a diasztolés diszfunkció a szövetek nutritív igényeihez képest elégtelen effektív perctérfogattal jár, ami egy sor neurohumorális kompenzatorikus mechanizmust indít be. Ezek a mechanizmusok (szimpatikus idegrendszer, renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer, vazopresszin stb.) a perctérfogat akut csökkenésének (vérvesztés stb.) ellensúlyozására alakultak ki, és ép szívműködést tételeznek fel. A szív krónikus károsodása miatt tartósan érvényesülő mechanizmusok már nem a keringés adaptációját segítik elő, hanem az egész kardiovaszkuláris rendszer strukturális átépülését és krónikus funkciózavarát váltják ki, amelyek a szívelégtelenség progressziójához vezetnek.