hirdetés

A horkolás rontja az emlőrák túlélésének esélyét

Több mint 20 ezer daganatos nő vizsgálata azt mutatta, hogy az átlagosan 6 óránál kevesebbet alvó és gyakran horkoló emlőrákos asszonyok kétszerte gyakrabban halnak meg a betegségükben, mint a nem horkoló, legalább 7 órát alvó betegtársaik.

hirdetés

Amerikai adatok szerint az emlőrák a nők egyik leggyakoribb rosszindulatú daganata. Az Egyesült Államokban ebben az évben várhatóan 246 660 új esetet észlelnek, és mintegy 40 000 nő fog emlőrákban meghalni. A hazai statisztika sem jobb: nálunk évente 5-6 ezer emlőrákos beteget észlelnek, és átlagosan 2000 áldozata van ennek a súlyos betegségnek.

Az USA területén a posztmenopauzális korba kerülő asszonyok körében szervezték a Women’s Health Initiative tanulmányt, melynek 21 230 daganatos résztvevőjét most a Washingtoni Egyetem kutatóinak vezetésével igen részletesen vizsgálták. A vizsgálat vezetője Amanda Phipps volt, eredményeit a Journal of Clinical Sleep Medicine közölte.

A Women’s Health Initiative tanulmánynak azokat a vizsgálati alanyait vonták be a megfigyelésbe, akiknél primer, invazív rosszindulatú folyamatot diagnoszkáltak. Alvásuk időtartamát, jellemzőit, az esetleges horkolást részletesen leírták, figyelembe véve az olyan további tényezőket, mint az életkor, dohányzás, foglalkozás, a daganat elhelyezkedése, a családi állapot, az anyagi helyzet, a fizikai aktivitás és a rák diagnózisának időpontja.

Az American Academy of Sleep Medicine (AASM) felnőttek esetében éjszakánként 7 órai alvást javasol. A vizsgálatnak azokhoz az emlőrákos résztvevőihez képest, akik ritkán horkoltak és minden éjszaka 7-8 órát aludtak, azok a hasonló diagnózissal orvoshoz kerülő nők, akik heti öt alkalomnál gyakrabban horkoltak és éjszakánként 6 óránál rövidebb ideig aludtak, kétszerte gyakrabban haltak meg a rosszindulatú daganat következtében (relatív hazárd: 2,14, 95%-os MT: 1,47–3,13). Az eredmény akkor is ilyen maradt, ha a többi, rosszindulatú folyamat szempontjából szóba jövő tényezőt is figyelembe vették.

A munkacsoport megjegyzi, hogy a korábbi vizsgálatok arra utaltak: az alvási gondok azért fokozták a tumorok növekedését és rontották a túlélés esélyét, mert a rossz alvás befolyásolja a gyulladásos folyamatokat.

A vizsgálat vezetője kiemeli, hogy a horkolás eszerint nagymértékben összefügg az emlőrák túlélésével. „Tudomásunk szerint korábban a horkolást nem kapcsolták össze a rosszindulatú daganatok túlélési esélyeivel, de eredményeink arra utalnak, hogy ez fontos szempont lehet. Számos tényezővel szemben, melyek befolyásolhatják a rosszindulatú folyamatok kockázatát és prognózisát, az alvás időtartama olyan faktor, amit bárki kontrollálhat. Eredményeink azt jelzik, hogy az alvás minősége igazi prioritás” – foglalta össze Amanda Phipps.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.