hirdetés

Az emlőrák kiújulásának előrejelzése vérmintából

Angol szerzők a keringő vérben kimutatható tumoros DNS kimutatásával nagy valószínűséggel előrejelezhetőnek ítélik az emlőrák kiújulásának esélyét. 

hirdetés

Nagy kihívást jelent a korszerű onkológiában annak megjósolása, hogy egy kezdeti stádiumban lévő daganatos betegség a megfelelő kezelések után (és azok ellenére) ki fog-e újulni, vagy sem. Néha az egészen korai emlőrák ellátása után is előfordul, hogy akár a kezelés után 5-10 évvel is kiújulás, ill. áttét-képződés következik be. A keringésben kimutatható tumoros DNS (ctDNA) jelezheti a kuratívnak ítélt kezelések ellenére megmaradt néhány daganatos sejtet, azaz a maradék tumort.

Garcia-Murillas és munkatársai egy személyre szóló ctDNA vizsgálatot dolgoztak ki, amelynek során digitális polimeráz láncreakcióval (PCR-rel) nyomon lehet követni a megfelelő kezeléseken átesett korai emlőrákos beteg mutációit. Sorozatosan ismételt vizsgálatokkal pontosan megjósolható a kiújulás/áttételeződés megjelenése – rendszerint átlagosan mintegy 8 hónappal azok konvencionális klinikai módszerekkel (pl. CT-vel) kimutatható megjelenése előtt. Az ilyen korai jóslat alapján a nagy kockázatú betegeknél még jóval a daganatos kiújulás megjelenése előtt be lehet avatkozni, például kemoterápiával. A vizsgálat során párhuzamos ctDNA szekvenálással fény derülhet az áttét-képződésben szerepet játszó genetikai történésekre is, melyek megalapozhatják a beteg egyedi mutációi alapján alkalmazott gyógyszeres kezeléseket is.

A vizsgálatról szóló közlemény 2015. augusztus 26.-án jelent meg online a Science Translation Medicine c. lapban. A vizsgálatban rész vevő 55 korai emlőrákos nőbetegben neoadjuváns kemoterápia után végeztek emlőműtétet. A betegek egy részének (19%) vérmintáiban már a műtét után 2-4 héttel ctDNA volt kimutatható, ezen betegek nagy többségénél (89%) előbb-utóbb kiújulás/áttét jelent meg. A vizsgálatot a Cancer Research UK és a Royal Marsden National Health Service Foundation Trust közösen végezte, és nagy jelentőségúnek ítélik, hogy egy nem invázív módszerrel még az áttét megjelenése előtt – akár célzottan is - kezelhető legyen a kiújulásra nagy kockázattal rendelkező beteg.

Szerkesztőségi kommentárjukban Dr. Tilak Sundaresan és Dr. Daniel A. Faber (Massachusetts General Hospital Cancer Center, Boston) hasonlóképp vélekednek, bár szerintük „a valódi munka még hátra van: a jövőben igazolni kell, hogy a kiújulás ilyen korai kimutatása befolyásolja-e a várható túlélést?”

A vizsgálatot végző kutatók először is meghatározták a tumoros szövetmintában található szomatikus mutációkat, és kijelölték a ctDNA-t kereső vérvizsgálat időpontját. A tumorból származó szöveti DNS masszív párhuzamos szekvenálása történt a tumor szomatikus mutációinak kimutatására még minden kezelés előtt. A leggyakrabban mutálódott 14 gén alapján igazolták, hogy 43 betegnél (az összes 78%-a) legalább egy mutáció, 12 betegnél pedig kettő, vagy több mutáció áll fenn. Minden egyes betegre szabott mutáció-specifikus digitális polimeráz láncreakció (dPCR) segítségével a fentieken kívül kimutatták, hogy 29 betegnél még a kezelések megkezdése előtt ctDNA volt kimutatható – bár ez még nem volt alkalmas a várható kiújulás bizonyítására. A neoadjuváns kezelés és műtét után 37 nőbeteg közül 7-nél (19%) már a műtét utáni 2-4 hétben ctDNA-t lehetett kimutatni, ezek 86%-ában végül kiújulás következett be. Akiknél nem volt igazolható semmilyen ctDNA jelenléte, azoknak csak 20%-ában újult ki a betegség. A vizsgálat szenzitivitása növelhető volt, ha 6 havonként ismételték: 12 beteg közül 6-nál (50%) már a műtét utáni egyszeri vizsgálattal, 15 beteg közül 12-nél (80%) a mutációk folyamatos követésével („mutation tracking”) lehetett kimutatni a ctDNA-t.

A kiújulás 12-szer gyakoribb volt azoknál az asszonyoknál, akiknél a követések során ctDNA-t lehetett kimutatni azokhoz képest, akiknél egyáltalán nem volt kimutatható ctDNA. A kiújulást/áttét-képződést nem szenvedett nőbetegek többségében (96%-ban) kimutatható semmilyen keringő ctDNA. A kiújulásokban az eredeti daganattól lényegesen eltérő genetikai profil mutatható ki.

Mindamellett a próba nem alkalmas a kiújulás/áttét helyének megjelölésére, pl. az agyi áttétek és a ctDNA analízis között nem volt kimutatható összefüggés, ami a referáló Dr. Sundaresan és Dr. Haber szerint talán azért lehetett, mert az egyre hatásosabb kezelések eliminálták a szisztémás betegséget, de az agyi áttéteket nem.

Dr. Sundaresan a Medscape Medical News-nak kifejtette, hogy a késői kiújulásokat a műtét után végzett egyetlen vizsgálat segítségével nem lehet kimutatni. A vizsgálatban egyébként is neoadjuváns kezelésre szoruló, nagy kockázatú betegek szerepeltek elsősorban, nem tudjuk, hogy alacsonyabb kockázatú betegeken mi a helyzet. Kétségtelen viszont, hogy a sorozatos vérvizsgálattal megjósolható a valószínű kiújulás, és ilyenkor egy kiegészítő, „salvage” kemoterápiát lehet bevezetni még a klinikai tünetek megjelenése előtt. 

 

Írásunk az alábbi közlemény alapján készült:

Medscape Medical News > Oncology

 

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.