A krónikus muszkuloszkeletális fájdalom kéz a kézben jár a krónikus fejfájással

A krónikus muszkuloszkeletális fájdalom és a krónikus mindennapi fejfájás között kétirányú oksági kapcsolat van: akik az egyikben szenvednek, azok hajlamosak arra, hogy később a másik is kialakuljon náluk.

hirdetés

Ezt egy nagy, longitudinális, populáció alapú norvég vizsgálat állapította meg, s az eredmény mind a gyakorló orvosok, mind a kutatók számára fontos – mondta dr. Lars J. Stovner, a trondheimi Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem munkatársa az 2012-es Európai Fejfájás és Migrén Alapítvány Nemzetközi Kongresszusán, Londonban. „Gyakorlati szempontból ez azt jelenti, hogy ha egy orvosnak olyan betege van, aki valamelyik panasztól szenved, akkor mindent meg kell tennie a hatásos kezelés érdekében, nemcsak azért, hogy enyhítse a beteg fájdalmát, hanem azért is, hogy megelőzze a másik állapot kialakulását.”

Az új eredmény, amely szerint kétirányú kapcsolat van a krónikus muszkuloszkeletális fájdalom és a krónikus mindennapi fejfájás között (az olyan fejfájásról van szó, amely átlagosan havonta legalább 15 napon fellép) segíthet megállapítani ezeknek az állapotoknak a patofiziológiáját is. A vizsgálat azt sejteti, hogy e két állapot mögött egy közös ok húzódhat meg. Mint a konferencián elhangzott, alapvetően mindkettő agyi rendellenesség következménye.

Dr. Stovner két felmérés adatait mutatta be, amelyek között 11 év telt el, s mindkettő a Nord-Trøndelag Health Study (HUNT) része volt. A HUNT 2-be 51 383 felnőttet vontak be 1995 és 1997 között, s közülük 26 197 töltötte ki a HUNT 3 vizsgálat kérdőívét is 11 év múlva, 2006 és 2008 között – a kérdések a fejfájásra és a krónikus muszkuloszkeletális fájdalomra vonatkoztak.

Azokban a betegekben, akiknek a HUNT 2 idején krónikus muszkuloszkeletális panaszaik voltak, 1,8-szor nagyobb volt a kockázata annak, hogy a HUNT 3 idejére, 11 évvel később, krónikus mindennapi fejfájásuk is lesz, mint a muszkoloszkeletális tünetek nélküli betegeknek. Ezt egy olyan többváltozós elemzéssel mutatták ki, amelyben korrigálták az adatokat a lehetséges zavaró tényezőkre (életkor, nem, szorongás, depresszió, társadalmi-gazdasági helyzet) nézve.

Hasonló volt a korrigált többváltozós elemzés eredménye akkor, amikor azokat a betegeket vették figyelembe, akiknek a HUNT 2 idején krónikus mindennapi fejfájásuk volt; az ő esetükben 1,8-szor nagyobb volt a kockázata annak, hogy 11 év múlva krónikus muszkuloszkeletális panaszaik lesznek, mint a fejfájás nélküli betegeknek. A kockázat még nagyobb, 2,7-szeres volt, ha csak azokat a betegeket tekintették, akiknek súlyos, kiterjedt muszkuloszkeletális fájdalmuk volt a HUNT 3 idején.

„Ez egy nagy, populáció alapú, prospektív vizsgálat volt, amely több mint 10 évig tartott” – kommentálta a vizsgálatot a szekció társelnöke, dr. Zaza Katsarava, a németországi, unnai Evangelista Kórház munkatársa. „Az eredmények világosan mutatják, hogy nincs külön fiziológiai alapja a migrénnek és a hátfájásnak. Mindkettő egy károsodott fájdalom mátrix része.”

Forrás: Chronic Pain Perspectives

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.