hirdetés

A sztatinok hatását alábecsülik, mellékhatásaikat eltúlozzák

Az érelzsírosodásban alapvető szerepet játszó koleszterin vérszintjét csökkentő sztatinok már évtizedek óta forgalomban vannak, de még mindig vitatják értéküket, mellékhatásaik gyakoriságát sokszor eltúlozzák. A kérdés legismertebb szakértői most terjedelmes tanulmányban foglaltak állást.

hirdetés

Akira Endo japán biokémikus, a Sankyo gyógyszergyár munkatársa 1971-ben fedezett föl egy hatóanyagot, mely csökkentette a vérben keringő koleszterin szintjét. Az első ilyen szer végül nem került forgalomba, mert mellékhatásai miatt nem volt piacképes: kutyákon többek között súlyos izomkárosodást okozott. Angol kutatók is rávetették magukat erre a témára, és 1975-ben előállították a lovastatint, mely később Mevacor néven gyógyszerré vált.

A sztatinok világszerte a legtöbbet használt gyógyszerek közé kerültek, mert nagy, gondosan tervezett vizsgálatok igazolták, hogy a sztatinkezeléssel csökkentett koleszterinszint hatására a kardiovaszkuláris kórképek gyakorisága szignifikánsan csökken. Mint minden hatásos készítménynek, ezeknek a szereknek is vannak nemkívánatos hatásaik, ezért vannak olyan gyakorló orvosok is, akik lebeszélik betegeiket az ilyen terápiáról. Most Rory Collins és 27 szerzőtársa 30 oldalnyi terjedelemben igyekszik összefoglalni a tapasztalatokat, hogy mind a gyakorló orvosok, mind az érintett betegek pontos tájékoztatást kapjanak erről a fontos kérdésről.

A tanulmány 309 szakirodalmi hivatkozás alapján tárgyalja a sztatinkezelés klinikai hatásait és mellékhatásait. Elmagyarázzák a készítmény hatását, annak eredményeit, illetve a nemkívánatos hatásokat, azok előfordulási gyakoriságát, kezelését. Példaként a napi 40 mg atorvastatin terápiát veszik nagyító alá. ami kis adagnak számít. Ennek költsége az Egyesült Királyságban egy hónapra 2 angol font, azaz átlagosan 720 Ft. Ugyanez a nálunk kapható, 21 atorvasztatin készítmény esetében havi 413 Ft-tól több ezer forintig terjedő összeget jelent.

Az előbbi sztatinterápia 5 éven keresztül várhatóan 2 mmol/l-rel csökkenti a koleszterinszintet. Ez tízezer betegre számolva, már kimutatott kardiovaszkuláris betegség esetén, vagyis másodlagos prevencióként föltételezhetően mintegy 1000 infarktust, áthidaló koszorúérműtétet, iszkémiás agyi katasztrófát előzhet meg, primer prevencióként pedig 500, fokozott kockázatú (hipertóniában, cukorbetegségben szenvedő) beteg számára jelenthet eredményes védelmet. Ugyanakkor a kezelés nemkívánatos hatásként öt esetben izomfájdalmat okoz, amiből, ha a kezelést nem hagyják abba, egy esetben súlyosabb rabdomiolízis lehet. Szerepelhet még a mellékhatások között 5–10 vérzéses agyi katasztrófa, 50–100 cukorbaj és 50–100 tünetekkel járó mellékhatás, pl. izomfájdalom.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy további vizsgálatokra van szükség a mellékhatások tisztázására, de a terápiás előnyt nem lehet megkérdőjelezni. Az előnyök és az esetleges hátrányok közül vitathatatlanul az előnyök felé billen a mérleg. Ráadásul a sztatin adására esetleg megjelenő mellékhatás készítményváltással vagy a kezelés abbahagyásával általában maradéktalanul megszűnik, ezzel szemben az infarktus vagy az agyi katasztrófa megelőzésére a kezelés leállítása esetén nincs alternatív megoldás.

Nagy vizsgálatok metaanalízise jelezte, hogy az LDL-koleszterin-szint 1 mmol/l-es csökkentése 25%-kal mérsékli az infarktus, coronaria-betegség okozta halálozást, a szélütés gyakoriságát és a revaszkularizációs beavatkozás szükségességét. A metaanalízisek azt is bizonyították, hogy a sztatinterápia eredménye dózisfüggő, és kifejezettebb hatás esetén a várható eredmény jelentősebb. A megfigyeléses vizsgálatok arra is utaltak, hogy ez a kezelés csökkenti a rosszindulatú daganatos betegségek kockázatát, a mélyvénás trombózis és a pitvarfibrilláció esélyét. Ugyanakkor a sztatin tartalmú gyógyszerek szedése évente 10 000-ből 10–20 esetben jár valamilyen mellékhatással.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.