hirdetés

Hatás: koleszterin-csökkentés, mellékhatás: izomfájdalom

A koleszterincsökkentő sztatinok a kardiovaszkuláris események kockázatát jelentősen csökkentik, de a kedvező hatás mellett a betegek nemritkán tapasztalnak mellékhatást is: vázizomfájdalmat, fáradékonyságot. A mellékhatással az Európai Kardiológus Kongresszuson külön ülésszak foglalkozott.

hirdetés

Nagy, nemzetközi tanulmányok igazolták, hogy a vér koleszterinszintjét csökkentő sztatin készítmények alkalmazása a szívinfarktus és az agyi katasztrófa esélyét 25–35%-kal csökkenti. De minden hatásos gyógyszernek mellékhatása is van, és ez alól a sztatin sem kivétel. A statisztikák szerint a sztatinok szedése során a betegek 3–5%-a tapasztal izomgyengeséget, fájdalmat. Ezzel kapcsolatban rendkívüli mértékű az egyéni érzékenység, ezért a gyakorló orvos időnként azt is tapasztalja, hogy egy-egy betegcsoportban ennél lényegesen gyakoribb a mellékhatás.

A kérdés jelentősége miatt a European Society of Cardiologists idei kongresszusán külön ülésszakot szenteltek a sztatinok mellékhatásainak. A szekció elnöke, Eric Bruckert francia endokrinológus előadását a Medscape foglalta össze.

Az elhangzott előadások alapján Bruckert az ülésszakot négy tételben tárgyalta. Kezdetben tisztázni kell, hogy a panasz valóban a sztatin mellékhatása-e, vannak-e módosítható kockázati tényezők, mérlegelni kell a kezelés kockázat-nyereség arányát, és át kell tekinteni, melyik lehet az optimális sztatin gyógyszer, illetve a legkedvezőbb gyógyszerdaag, s melyek az alternatív kezelési lehetőségek.

Az első kérdés tehát mindig az, hogy az izomfájdalom valóban a bevezetett sztatinkezelés mellékhatásának felel-e meg. Ha a nagy izomcsoportokban, szimmetrikusan tapasztal a páciens gyengeséget, fáradékonyságot, fájdalmat, mely átlagosan 2 héttel a sztatin adásának kezdete után indul, és a kezelés abbahagyását követően 2 hét múlva abbamarad, akkor igen valószínű, hogy sztatinmellékhatással van dolgunk. Ezzel szemben ha a gyógyszer adásának kezdete után 1 hónap múlva jelenik meg a panasz, és a terápia megszüntetése után is megmarad, a sztatin oki szerepének kicsi a valószínűsége.

A módosítható kockázati tényezőket a European Atherosclerosis Society most megjelent összefoglalása közölte. Szerepel ebben, hogy a női nem és az alacsony testtömegindex növeli az izomfájdalom fellépésének kockázatát. Külön foglalkoztak a grépfrútlé fogyasztásának kérdésével. Hangsúlyozzák, hogy ha a gyógyszer bevétele után 12 órával később issza valaki a gyümölcs levét, akkor a kellemetlen mellékhatás valószínűtlen. Egyébként ilyen gond főleg simvastatin és atorvastatin esetében fordult elő. Rizikófaktor a D-vitamin-hiány is; egy új vizsgálat azt mutatta, hogy D-vitamin-pótlás mellett a betegek 80%-a képes szedni a sztatint.

Végül célszerű mérlegelni, hogy melyik szerrel tudja folytatni a beteg a kezelést. A tapasztalatok szerint a fluvastatin adására célszerű ilyenkor áttérni. Érdemes a sztatin adagját is csökkenteni, így a hatás általában megmarad, de a mellékhatás megszűnhet. Dr. Bruckert végül megemlíti, hogy új koleszterincsökkentők forgalomba kerülése (anti-PCSK9) is várható, s ez megoldhatja a problémát.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.