Autóimmun folyamatok Parkinson-kórban

James Parkinson 1817-ben megjelent „An Essay on the Shaking Palsy” című munkájában már leírta a később róla elnevezett betegség tüneteit, de most közel 200 évvel később még mindig nem ismerjük az általa reszkető bénulással jellemzett kór kialakulásának okait. Annyit tudunk, hogy az akinéziának, a tremornak és egyéb tüneteknek számos kiváltó oka lehet, és a betegség patogenezisében számos gén és génvariáns jelöltet is találtak. Újabban pedig egyre gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy a autoimmun folyamatok, így például a rendellenes mitokondriális működés is hozzájárulnak a tünetek fő okához, az agyi dopaminszint csökkenéséhez.

Dr. Michel Desjardins (University of Montreal) és dr. Heidi McBride (McGill University) vezette kutatócsoport érdekes felfedezést tett, ami  a három patogén komponens: a genetikai, az autoimmun és a mitokondriális kiváltó ok közti kapcsolatot igazolhatja. Egy közelmúltban folytatott, a Cell c. folyóíratban megjelent vizsgálatukban http://www.cell.com/fulltext/S0092-8674%2816%2930590-6 megfigyelték, hogy a PINK1 és Parkin gének diszfunkciója mind in vitro mind in vivo az MHC-1 molekulák mitokondriális antigén prezentációjához vezet, ami azt eredményezi, hogy a citotoxikus T sejtek lebontják az antigént bemutató sejteket.

Az találták, hogy az antigén prezentációt a mitokondriális vezikulumokat az endoszómákhoz szállító útvonal aktiválja. Normális körülmények között a PINK1 és a Parkin proteinek gátolják ezt az útvonalat, de ha az e fehérjék termelődését kódoló gének hiányoznak, akkor a gátlás sem jön létre. E mechanizmus magyarázatot adhat a Parkinson szindróma során bekövetkező dopaminerg neuron destrukcióra.

Az eredmények azonban nem csak a Parkinson-kór szempontjából fontosak. A vizsgálók ugyanis először mutattak rá arra, hogy a vezikulumok transzportja hogyan befolyásolja a mitokondriális antigén prezentációt. A PINK1 and Parkin mitokondriális antigén prezentációt gátló szerepe más autoimmun betegségek, például a diabétesz, a lupus és a primer biliáris cirrózis kialakulásában is fontos lehet.

Immunfolyamatok az agyban

Míg korábban azt feltételezték, hogy az agy, amely ritka esetektől eltekintve nem képes az immunrendszer által elpusztított neuronok pótlására, meglehetősen védett az immunrendszer támadásaitól. Azonban 2014-ben Cabrian és munkatársai már feltételezték https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4024461/ , hogy egyes  idegsejtek MHC-1 molekulákat expresszálnak, ami az idegrendszeren belül is képes a T-sejtek aktiválására.

Ezek az MHC-1-et kifejező idegsejtek pedig pont a Parkinson-kór kialakulásában központi szerepet játszó substantia nigra és a locus coeruleus dopamin termelő sejtjei,amelyek tehát ennek révén a T-sejt közvetítette destrukció érzékeny célpontjai.  

A kutatók modelljükben az MHC-1 indukált expressziót az  interferon-gamma (IFN-γ) citokinnel hozták létre. Az IFN-γ-t a központi idegrendszer makrofág sejtjei, a mikroglia sejtek termelik.  A mikrogliát viszont (több más komponenssel együtt) a Lewy-testek fő komponense az  alfa-szinuklein aktiválja, ami újabb sejtszintű kapcsolatot mutat a Parkinson-betegséggel.

Lehetséges gyógymódok

A fenti eredmények talán utat nyithatnak a betegség célzott immunterápiájának kifejlesztéséhez. Az egyik lehetséges gyógyszercélpont a mitokondriális antigén prezentációját szabályozó vezikuláris transzport folyamata lehet, de az addig tartó hosszú út alatt a tüneti kezelésre kell összpontosítani. A dopamin szubsztitúcióval - elsősorban az L-dopa adásával a tünetek többé-kevésbé jól kontrollálhatók, legalább is a betegség első éveiben. Az oki kezelés hiányában azonban a neurodegenerációnak nem tudunk gátat vetni.

A betegségben jellemző általános autoimmun folyamatok befolyásolása is szóba jöhet. Egyik lehetőség a gyulladásos folyamatok gátlása a proinflammatorikus citokinek szintjén, ugyanis a Parkinson-kórban szenvedőkben nem csak az IFN-γ, hanem az IL-1, IL-6 and TNF-α szintje is emelkedett. A TNF-α inhibitorokhoz hasonló monoklonális antitestek alkalmazása ígéretes lehetőségnek tűnik.

Gyulladásgátló hatásuk miatt a glukokortikoidok használatának lehetősége is felmerül, ezeket a molekulákat széles körben tanulmányozzák az agy gyulladásos folyamataiban. Közülük is kiemelkedik a dexamethason, amelyről bebizonyosodott, hogy védő hatású a dopaminerg neuronokra https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4895907/.

Ugyanez érvényes a nem szteroid gyulladásgátlókra (NSAID), például az aszpirinra vagy az  ibuprofenre, klinikailag igazolt, hogy tartós használatuk a Parkinson-kór kockázatát több, mint 20%-kal képes csökkenteni. Sem a tetraciklin analóg minocikin, sem az opioid antagonista naloxon gyulladásgátló hatásának nem jelent akadályt a vér-agy gát.

Természetesen számos vizsgálat szükséges a fenti gyógymódok lehetséges alkalmazásának vizsgálatára, de reménykedhetünk, hogy e második leggyakoribb neurodegenerativ betegségcsoport ellenszerére is rátalálnak a kutatók.