Az antipszichotikumok több mint felét „off label” írják fel

Az antipszichotikumok (más néven neuroleptikumok vagy major nyugtatók) elsőként választandó farmakológiai lehetőségek az olyan súlyos mentális betegségekben, mint a szkizofrénia és az egyéb pszichózisok. Ugyanakkor egyre gyakrabban írják fel a bipoláris affektív zavar és enyhe demencia kezelésére is. Bár alkalmazzák, de rutinszerűen nem ajánlottak depresszióban, alvászavarokban, vagy obszesszív-kompulzív megbetegedésben („kényszerbetegség”). Az antipszichotikumok rendelése számos mellékhatásuk miatt is óvatosságot igényel: az első generációs szereknek extrapiramidális mellékhatásaik vannak, a második generációsok mellett súlynövekedés, a lipid- és cukoranyagcsere szabályozásának zavarai következhetnek be. A nemzetközi ajánlások nyomatékosan figyelmeztetnek a testtömeg index, a cukor- és lipidanyagcsere rendszeres ellenőrzésére – különösen ismételt felírás, hosszú adagolás esetén.

Egyes nemzeti ajánlások javasolhatják az antipszichotikus szerek alkalmazását pszichotikus depresszió ritka eseteiben, és egyéb kezelésekkel dacoló súlyos depresszióban vagy obszesszív-kompulzív megbetegedésben. A klinikai gyakorlatban viszont számos esetben „off label” kerül felírásra, azaz olyan esetekben, melyekben nem áll fenn súlyos mentális betegség, illetve nincs pontos diagnózis. Néha a komplex, vagy a kezeléssel szemben rezisztens obszesszív-kompulzív megbetegedésben, szorongásban és személyiség-zavarokban adják az antidepresszánsok mellé. Bár alvászavarokban is használatosak, felírásukat a guideline-ok mellékhatásprofiljuk miatt ezekben az esetekben nem javasolják. A borderline személyiség-zavarokban rövid (maximálisan egy hetes) antipszichotikus kezelés segíthet a krízis-helyzetekben, vagy olyan esetekben, amikor társult pszichotikus tünetek is fennállnak.

Egy 2014. december 18.-án a BMJ Open-ben online megjelent közleményben Dr. Louise Marston (University College, London) és munkatársai megvizsgálták az Egyesült Királyság elsődleges orvosi ellátásában az antipszichotikumok felírását és a felírások indikációit. Legtöbbször nőknek, idősebb embereknek, valamint a szociálisan és anyagilag hátrányos helyzetűeknek írták fel a gyógyszereket. Az idősek érzékenyebbek az olyan mellékhatásokra, mint a mozgási zavarok, vagy a kardiometabolikus zavarok.

Az adatok a The Health Improvement Network-ön (THIN) keresztül olyan primér orvosi adatbázisből származnak, mint a Clinical Practice Research Datalink (CPRD), mely a rutin klinikumot és annak adminisztrációját tartalmazza. A THIN adatok, valamint a CPRD adatok a „Vision” szoftvert használó praxisokból származnak, és kutatások számára anonim módon hozzáférhetők. Az adatok tartalmazzák többek között a tüneteket, a diagnózisokat, a demográfiát és gyógyszerfelírásokat. Minden receptfelírás jól dokumentálva hozzáférhető – kivéve a clozapin, melyet nem az elsődleges ellátásban, hanem leginkább a nagyobb kórházak ambulanciáin írják fel. A leggyakrabban használt első generációs gyógyszerek a haloperidol, a chlorpromazin és a trifluoperazin voltak, míg a második generációs anyagok között az olanzapin, a quetiapin és a risperidon foglalták el az első helyeket.

2007 és 2011 között 47 724 személynek írtak fel antipszichotikus gyógyszereket, közülük 13 941-en első generációs, 27 966-an második generációs gyógyszereket kaptak. A betegek átlagos követése 2,4 évig volt lehetséges. A nőknek valamivel gyakrabban írtak fel antipszichotikumokat, mint a férfiaknak (RR: 1,092, 95%CI 1,088-1,095). Jóval nagyobb volt a különbség az 80 év fölötti idős emberek és a 40-49 év közötti középkorúak gyógyszerelése között (RR: 2,234, 95%CI 2,222-2,246), valamint a súlyosan és kevésbé deprimáltak között (RR: 3,487, 95%CI 3,567-3,606). Az első generációs antipszichotikumot kapók kevesebb, mint a felénél a diagnózis a pszichózis/bipoláris zavar volt, a haloperidolt kapók 27%-ánál szkizofrénia, bipoláris affectiv zavar, vagy egyéb nem organikus pszichózis volt, a chlorpromazint kapóknál ezek a diagnózisok 35%-ban álltak fenn. A második generációs gyógyszerek esetén a quetiapint kapók 36%-ánál, az olanzapint kapók 62%-ánál állt fenn valamilyen súlyos mentális betegség diagnózisa.

A súlyos mentális betegség diagnózisa nélküli felírások között a leggyakoribb indokok a szorongás, a depresszió, a demencia, az alvászavarok, és a személyiség zavarok fordultak elő. Pl. haloperidol esetén az előző sorrendben 16%, 27%, 31%, 15% és 3%, míg a risperidon esetén 14%, 22%, 12%, 11% és 4%. Az előírt dózisok kisebbek voltak, a gyógyszerelés időtartama rövidebb volt pl. a szkizofréniában alkalmazottnál.

Az angol Department of Health és az amerikai US Food and Drug Administration egyaránt figyelmeztetnek az antipszichotikumok demenciában való felírásának veszélyeire.  

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

1. Medscape Medical News

2. BMJ Open