Az ibrutinib és a kemoterápia összehasonlítása idős, korábban nem kezelt CLL-es betegek körében

BEVEZETÉS 
A CLL (krónikus lymphocytás leukaemia/chronic lymphocytic leukemia) a felnőtteket érintő leggyakoribb, jól kezelhető, ma még azonban gyógyíthatatlan leukaemia-típus. A CLL terápiája során 65 év feletti betegpopulációban standard terápiás eljárásként kemoimmunoterápia használatos (chlorambucil–obinutuzumab, illetve bendamustin–rituximab), melyeknél a betegek életkorának növekedésével egyre több toxikus mellékhatás tapasztalható. Ennek kiküszöbölésére kisebb toxicitással bíró, orálisan adható, célzott terápiás lehetőségekre van szükség. Erre kínál lehetőséget a betegség patogenezisében jelentős szerepet játszó B-sejt receptor jelátvivő folyamatok célzott támadása, mely a Brutontirozin-kináz (Btk) gátlása révén a CLL-ben érintett jelátviteli folyamatok gátlását teszi lehetővé, ezáltal csökkentve a sejtek adhézióját, valamint proliferációját. A Btk-inhibitor ibrutinib Barr és munkatársai által megjelent közleménye szerint relapszus esetén több mint 50 hónapos medián progressziómentes túlélést biztosít, ahogyan alkalmazása mellett korábban nem kezelt esetekben a diagnózis felállítását követő 2 évben közel 90%-os arányú progressziómentességet lehet elérni. A rituximab vagy más CD20-ellenes antitest kemoterápiával való kombinációja ismerten javítja a betegek túlélési mutatóit, azonban mind ez idáig nem ismert, hogy az ibrutinib monoterápia és a konven cionális kemoterápia hatékonyabb-e az érintett betegcsoportban.