hirdetés

Az ízesített elektromos cigaretta betiltásának tapasztalatai

A San Franciscói tapasztalatok azt mutatják, hogy az ízesített elektromos cigaretta betiltása a hagyományos cigaretta felé terelheti a tiniket.

hirdetés

Amikor a San Franciscói törvényhozók az ízesített elektromos cigaretták árusításának betiltása mellé tették le a voksukat 2018-ban, a közvélemény örömmel és hangosan üdvözölte a szigorítást. Hiszen a dohánytermékek jelentős közegészségügyi kockázatot jelentenek, és az ízesített változatok különösen vonzóak a fiatalok számára.

 

A Yale Egyetem új vizsgálata azonban arra figyelmeztet, hogy a törvény talán éppen a törvényalkotók szándékával ellentétes hatást váltotta ki. Az elemzések ugyanis azt mutatták, a tiltás hatására a San Franciscói középiskolások körében megkétszereződött a hagyományos cigarettákat használók aránya, azokkal körzeteket összehasonlítva, ahol engedélyezett az ízesített elektromos cigaretták árusítása.

A JAMA Pediatrics című lapban megjelent tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy legjobb tudomásuk szerint vizsgálatuk az első, melyben azt elemezték, hogy bizonyos dohánytermékek forgalmazásának korlátozása vagy teljes betiltása miként hat a fiatalok dohányzási szokásaira.

„Eredményeinket csak megfelelő óvatossággal szabad értékelni – hangsúlyozza közlemény egyik szerzője, Abigail Friedman. – Bár mind a hagyományos cigaretta, mind a nikotintartalmú elektromos cigaretta egyaránt káros, a jelenleg rendelkezésünkre álló bizonyítékok amellett szólnak, hogy egy hagyományos cigaretta elszívása lényegesen ártalmasabb, olyannyira, hogy minden ötödik felnőttkori haláleset hagyományos dohánytermékek fogyasztásával függ össze. Mindezek fényében azt mondhatjuk, hogy bár a törvényalkotók szándéka jó volt, a szigorítás mégis a hagyományos cigaretták felé terelte a tizenéveseket, ami fokozott közegészségügyi kockázatot jelent.”

A most közzétett elemzés a Youth Risk Behavior Surveillance System adatain alapult, melyet 2011-es 2019 között folytattak le 18 évesnél fiatalabb résztvevők bevonásával. A betiltás előtti időszakban a megelőző 30 napon belüli dohányzás aránya hasonló volt a San Franciscói fiatalok körében, mint az összehasonlítás alapját képező más körzetekben, és ami még ennél is fontosabb, csökkenő tendenciát mutatott. Az ízesített termékek 2019-ben történt teljes betiltását követően a San Franciscói trendek egyre inkább eltértek más körzetek statisztikai adataitól. A mind szélesebbre nyíló olló magyarázataként Friedman és munkatársai azt találták, hogy az amerikai fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendenek az elektromos cigaretták, és ezek élvezetekor elsősorban az ízesített dohánytermékeket részesítik előnyben.

A mostani elemzés jelentőségét az adja, hogy jelenleg is fontolgatják más államokban, például Connecticutban, hogy hasonló tiltást vezetnek be: pillanatnyilag két törvénytervezet fekszik a törvényhozók asztalán, az egyik az ízesített nikotintartalmú elektromos cigaretták, míg a másik általánosságban az ízesített dohánytermékek forgalmazását tiltaná be. Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletének közleménye szerint a törvény hatályba lépését követő évben válhat teljes mértékben tiltottá az ízesített dohánytermékek forgalmazása ebben az államban is.

A San Franciscói tanulmány szerzői ugyanakkor vizsgálatuk gyengéjeként emelik ki, hogy még nem telt el elegendő idő a szigorítás életbe lépése óta ahhoz, hogy több évre érvényes trendeket vázolhassanak fel a fiatalok dohányzási szokásai terén, és könnyen előfordulhat, hogy a jelenlegi trendek helyét a következő években más trendek váltják fel. Mindazonáltal egy hasonló szigorítás más államokban is hasonló következményekkel járhat, melyet a törvényalkotóknak alaposan figyelembe kell venniük annak érdekében, nehogy indirekt módon az elektromos cigaretták felől a hagyományos cigaretták felé mozdítsák el a tizenévesek dohányzási preferenciáit.

Megoldásként a szerzők azt javasolják, szülessen törvény arra, hogy bármilyen dohányterméket csak 21 évesnél idősebb személyek vásárolhassanak.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.