hirdetés

Beszélnünk kell a húsról

Több vezető tudományos folyóirat is reflektorfénybe állította az elmúlt hónapokban a húsfogyasztás és a hústermelés egészségi és környezeti költségét. Az ökológiai modellekből és epidemiológiai vizsgálatokból ki­rajzolódó hatalmas költségek csökkentése nem csak a tudomány feladata.

hirdetés

Az emberi történelmet végigkíséri a hús mint táplálék termelése és fogyasztása. A hús hozzáférhetősége, fe­hérjéinek tápértéke meghatározó tényező volt megannyi nép étrendjében már a kép­zeletünk számára belátható legtávolabbi múltban is. A húsevés nemzetek és népcsoportok identitásának része lett, alakította a globális folyamatokat. Most mégis újra kell gondolnunk a húshoz való viszonyun­kat, írják a Lancet szerkesztői a folyóirat 2018. november 24-ei számában.1 A há­ziállatok ipari méretű tenyésztésének és mészárlásának etikai megítéléséről szóló, érzelmekkel megterhelt viták talán sosem fognak nyugvópontra jutni, ám újabban az állattenyésztés klimatikus hatásai, illetve a húsfogyasztás táplálkozási, egészségügyi kockázatai kerültek előtérbe és keltenek sú­lyos aggodalmakat.

A fenntartható forrásokból fedezhető egészséges étrend kialakítása viszonylag új törekvés az élelmiszerben bővelkedő régiókban, ezért a jelentőségteljes változ­tatások egyelőre akadályokba ütköznek. A fejlett országokban a tömeges elhízás megfékezésére tett kormányzati intézke­dések nagy léptékű eredményei még vá­ratnak magukra, és az ilyen erőfeszítések többsége csak a cukor- és a zsírfogyasztás visszaszorítását vette célba. A mezőgazda­sági termelés, ezen belül az állattenyésztés globális ökológiai fenntarthatósága csak az utóbbi egy-két évtizedben lett központi vitatéma. Még csak most kezdjük megbe­szélni, hogy beilleszthető-e, és ha igen, hogyan illeszthető be a húsevés az egész­ségünk és a környezetünk fenntartásának forgatókönyveibe. A bizonyítékokból ítélve ideje leszámolnunk eddigi szokásainkkal.

Az utóbbi években részletesen vizsgál­ták és modellezték az állattenyésztés tete­mes hozzájárulását az üvegházhatáshoz és a klímaváltozáshoz. Az ENSZ Mezőgazdasá­gi és Élelmezési Szervezete (FAO) jelenleg érvényes becslése szerint a globális mező­gazdaság hozzájárulása az üvegházhatás­hoz évi 7,1 gigatonna CO2-egyenérték, ami az összes antropogén üvegházgáz-emisszió 14,5%-ának felel meg.2 Ez az ágazat azonban nem csak szén-dioxid és metán kibocsátásával üt sebeket az ökoszisz­témán. A Nature-ben 2018 októberében megjelent dolgozat3 kiemeli többek kö­zött az édesvízhasználatra, a földhasználat átalakulására és a tengerek savasodására gyakorolt hatását. Az oxfordi szerzők, Mar­co Springmann és munkacsoportja szerint technológiaváltás és célzott intézkedések nélkül 2010 és 2050 között – a népesség és az átlagos jövedelem növekedése kö­vetkeztében – az élelmiszer-szükséglet 50%-osra becsült növekedése mellett 50–90%-kal növekedhet az élelmezési rendszerek által a környezetre gyakorolt nyomás. Elemzésükben arra jutottak, hogy technológiai és gazdálkodási innovációval, az élelmiszer-veszteségek megfelezésével is csak a mainál sokkal alacsonyabb hús­fogyasztási szinten lehet majd 2050-ben 10 milliárd embert élelmezni az ökológiai fenntarthatóság határain belül.

Az élelmiszer-termelés környezeti hatása sok millió termelő ökológiai láb­nyomainak eredője. A Science-ben 2018 júniusában publikált metaanalízisben4 az oxfordi Joseph Poore és a zürichi Thomas Nemecek öt ökológiai indikátoron mérve több mint 38 000 gazdaság adatait vette szemügyre, amelyek a világ különböző tájain negyvenféle mezőgazdasági ter­méket állítanak elő. Azt találták, hogy bár a termelők között akár ötvenszeres különbség is lehet egy-egy termék öko­lógiai költségeiben, a legfenntarthatóbb hústermelés is jobban megterheli a kör­nyezeti indikátorokat, mint a gabona-vagy a zöldségtermesztés legkevésbé fenntartható formái. A konklúzió ugyan­az, mint az előbb: a népességnövekedés a következő évtizedekben ki kell hogy kényszerítse a fogyasztási szokások, az élelmezési rendszerek átalakítását.

A húsra kivetendő egészségügyi adó gondolatkísérletével keltett feltűnést Marco Springmann és mtsai másik új cikke a PLoS One folyóiratban, 2018 novemberében.5 Az érvelés aggasztó adatokra épül, többek kö­zött arra, hogy a vörös hús és a feldolgozott hústermékek fogyasztásának tulajdonítható közvetlen egészségügyi költségek 2020-ra világméretű összesítésben elérik a 285 milliárd USA-dollárt, azaz bolygónk össze­sített GDP-jének 0,3%-át. Szintén globális összesítésben az összes haláleset 4,4%-áért a vörös vagy feldolgozott húsok fogyasztása lesz felelős. A szerzők által használt kauzális matematikai modellt természetesen nem árt fenntartással kezelni, de ezek a következ­tetések összhangban vannak egyrészt azzal, amit a húsban gazdag étrend aterogén ha­tásáról tudunk, másrészt azzal, hogy a WHO 2015-ben bizonyos húsokat, hústermékeket bizonyítottan karcinogénnek nyilvánított az International Agency for Research of Cancer (IARC) monográfiája6 alapján, amely szoros (strong) összefüggést jelzett a vörös húsok, feldolgozott húsok fogyasztása és a karcinogenitás mechanisztikus jelei között.

Mit tudunk tenni, és mit kellene tennünk? Az előbbi a nehezebb kérdés. Annyi biztos, hogy az egyes országoknak és polgáraiknak módot kell találniuk az intenzív állattenyész­téssel előállított húsok fogyasztásának korlá­tozására, vélik a Lancet már idézett szerkesz­tőségi cikkének1 szerzői. Elérhető-e a kívánt mértékű változás pusztán csak a vörös hús és a feldolgozott húsok megfelelő adóztatá­sával? Egy ilyen egyszerű, izolált lépés igaz­ságtalan lehet azokkal szemben, akiknek a jövedelméből csak az olcsóbb feldolgozott hústermékekre telik. Arra építeni, hogy ha az ő számukra az adó miatt egyszer csak meg­fizethetetlen lesz a hús, könnyedén áttérnek majd vegetáriánus étrendre, nem éppen ki­egyensúlyozott álláspont a hús társadalmi szerepéről szóló vitákban. Másfelől a célzott adóztatás eredményes volt olyan súlyos köz­egészségügyi problémák mérséklésében, mint a dohányzás, noha ezeket a sikereket is végigkísérték az ilyen adók regresszív – a kis jövedelmű rétegeket a nagy jövedelműek­hez képest aránytalanul sújtó – természetéről szóló ellenvetések.

Valószínűleg átfogóbb, rendszerszem­léletű megközelítésre van szükség. A leg­szélesebb nyilvánosságban kell beszélni a húsról és a túlnyomóan növényi táplál­kozás felé vezető intézkedésekről, például a mezőgazdaság szubvencionálásának át­rendezéséről, bizonyos termelési és feldol­gozási módok tényleges humán és planetá­ris költségének mérsékléséről. A fogyasztói szokások formálásának eszközei között helyet kaphat a célzott adóztatás, de a kiegyensúlyozott társadalmi vita semmiképp sem hiányozhat az eszköztárból. Nem léte­zik, nem is létezhet olyan rendszer, amely követendő lenne minden ország számára. Jóllehet majdnem minden emberi társada­lomban esznek húst, a húsfogyasztás kultu­rálisan mélyen rögzült szerepe mindenütt más és más.1

Mennyi az, ami vörös húsokból és fel­dolgozott hústermékekből még egészsé­gesnek mondható? Egyre határozottabban állíthatjuk, hogy nagyon kevés, akár saját magunkra, akár a bolygónk egészségére gondolunk. Ez az érem egyik oldala. A má­sik: hogyan hozhatjuk egyensúlyba azt a vágyunkat, hogy azt együk, ami jólesik, a létszükségletünkkel, hogy megőrizzük a mai ökoszférát embermilliárdok számára lakható állapotában. Az ügy megvitatása már nem halogatható.

Felhasznált irodalom:

1. We need to talk about meat. Editorial. Lancet 2018; 392(10161):2237, https://www.thelancet.com/journals/ lancet/article/PIIS0140-6736(18)32971-4/fulltext?rss=yes

2. FAO. Key facts and findings. By the numbers: GHG emis­sions by livestock. http://www.fao.org

3. Springmann M, Clark M, et al. Options for keeping the food system within environmental limits. Nature 2018;562:519– 525, https://www.nature.com/articles/s41586-018-0594-0

4. Poore J, Nemecek T. Reducing food’s environmental impacts through producers and consumers. Science 2018;360(6392):987–992, http://science.sciencemag.org/ content/360/6392/987

5. Springmann M, Mason-D’Croz D, et al. Health-mo­tivated taxes on red and processed meat: A modelling study on optimal tax levels and associated health im­pacts. Plos One 2018. november 6, DOI: org/10.1371/ journal.pone.0204139, https://journals.plos.org/plosone/ article?id=10.1371/journal.pone.0204139

6. IARC Working Group on the Evaluation of Carcinogenic Risks to Humans. IARC Monographs, Lyon, 2018;114:1–495, https://monographs.iarc.fr/wp-content/uploads/2018/06/ mono114.pdf

Garai Attila
a szerző cikkei

hirdetés

cimkék

Kapcsolódó fájlok

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.