hirdetés

Gyaloglással az életért

Még a minimálisan megerőltető, de rendszeres gyaloglás is csökkenti a halálozás kockázatát.

hirdetés

Egy felmérés szerint a napi rendszerességgel sétáló idősebb amerikaiak körében kisebb a különféle megbetegedések miatti halálozás a teljesen inaktívak életmódot élőkkel összehasonlítva, még akkor is, ha kevesebbet mozognak, mint a javasolt minimális napi fizikai aktivitás. Az eredmény azért igen jelentős, mert sokakat az tart vissza a mozgástól, hogy az egészség megőrzéséhez kocognia kell vagy valami egyéb intenzív testgyakorlásba fogni; az egyszerű sétának is számos egészségügyi előnye van, a gyaloglás tehát ideális aktivitásnak nevezhető – különösen idősebb korban.

A kutatók eredményeiket az American Journal of Preventive Medicine-ben 2017. október 19.-én online megjelent közleményükben foglalták össze (Patel). A különféle amerikai javaslatok szerint egy felnőtt ember „optimális egészségi állapotának” fenntartásához minimálisan heti 150 perc mérsékelt intenzitású, vagy heti 75 perc erőteljes intenzitású fizikai aktivitás szükséges. Viszont az új vizsgálat szerint hetenként 120 perc mérsékelt intenzitású gyaloglás is elegendő az egyén élettartamának meghosszabbításához.

A mérsékelt intenzitású gyaloglás pontosabb meghatározásakor azonban kiderül, hogy nem egyszerű sétáról van szó.  A fentiek olyan mozgásintenzitásra igazak, aminek tempóját úgy kell alakítani, hogy a gyaloglóban kissé emelkedjen meg a percenkénti légzésfrekvencia, konkrétabban nagyjából 20 perc alatt kell 1,5 km-t gyalogolni. Az ilyen tempójú gyaloglás tulajdonképpen egy mérsékelt intenzitású fizikai aktivitásnak felel meg, ami csökkenti a szívbetegségek, a diabetes, az emlőrák és a vastagbélrák kockázatát.

Ebben a gyaloglásnak az idősebb emberek mortalitására gyakorolt hatását elsőként vizsgáló tanulmányban a kutatók a Cancer Prevention Study II Nutrition Cohort vizsgálatban 62000 férfi (átlagéletkor 71 év) és 77000 nő (átlagéletkor 69 év) kérdőívekre adott válaszait dolgozták fel, és az 1999 és a 2013 közötti időszakban figyelték a halálozás alakulását. A megkérdezett férfiak 5,8%-a, a nők 6,6%-a semmilyen fizikai aktivitást nem végzett. Ezeknél az „inaktív” személyeknél 26%-kal nőtt az idő előtti halálozás a legalább egy kevés (de a javasolt aktivitásnál kevesebb) aktivitást végzőkéhez képest (HR:1,26, 95%CI 1,21-1,31). Ha viszont a komolyabb gyaloglókat tekintjük, náluk további 20%-kal csökkent a mortalitás a minimumnál kevesebbet gyaloglókhoz képest (HR:0,80).

A többváltozós analízis során figyelembe vettek olyan faktorokat, mint pl. a dohányzás, az obezitás, a krónikus betegségek. Az életkorhoz igazított halálozás az inaktívoknál 4293/100 ezer fő, a javasoltnál kevesebbet gyaloglóknál 2851/100 ezer fő, a javasoltnál egyszer-kétszer többet gyaloglóknál 2088/100 ezer fő volt, ami igen jelentős kockázatcsökkenést jelent.

Dr. Roger Fielding (Friedman School of Nutrition Science and Policy, Tufts University School of Medicine, Boston, Massachusetts) szerint az eredmény érdekes, de egyáltalán nem meglepő, hiszen dózis-válasz összefüggés mutatható ki a fizikális aktivitás és a mortalitás, valamint a rokkantság között, mint azt a mozgáskorlátozott idős egyének vizsgálatával végzett, szintén 2017-ben megjelent tanulmányában igazolta.

 

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.