hirdetés

Idősekben vérszegénységet okozhat az aszpirin

A naponta kis dózisú aszpirint szedő időseknél 20%-kal nagyobb a vérszegénység kialakulásának kockázata még akkor is, ha még nem volt súlyos vérzéses eseményük.

hirdetés

Az Annals of Internal Medicine című szaklapban június 20-án megjelent tanulmányban a kutatók az Aspirin in Reducing Events in the Elderly (ASPREE) adatai alapján 19.114 egészséges, közösségben élő idős beteg hemoglobin-koncentrációját elemezték.

A nagy klinikai vizsgálatokból, köztük az ASPREE vizsgálatból kiderült, hogy a naponta alacsony dózisban szedett aszpirin növeli a klinikailag jelentős vérzés kockázatát. Dr. Zoe McQuilten (Monash Egyetem, Ausztrália) hematológus és munkatársainak elemzése arra is rámutatott, hogy az ASPREE vizsgálatban az alacsony dózisú aszpirin a vérszegénység kockázatát is növelte, és ez valószínűleg a klinikailag nem nyilvánvaló vérzés miatt következett be.

A vérszegénység gyakori az idős betegek körében. A Journal of American Geriatrics Society 2021-ben megjelent egyik tanulmánya szerint a vérszegénységgel diagnosztizált esetek körülbelül egyharmadában nem volt egyértelmű az etiológia.

A Cleveland Clinic szerint fáradtságot, gyors vagy szabálytalan szívverést, fejfájást, mellkasi fájdalmat okozhat és a beteg a fülében lüktető vagy zúgó hangokat érezhet. A 65 évesnél idősebbek esetén súlyosbíthatja a pangásos szívelégtelenséget, a kognitív zavarokat és a depressziót is.

Az amerikai Preventive Services Task Force 2022-ben megváltoztatta a szív- és érrendszeri betegségek elsődleges megelőzésére szolgáló aszpirinra vonatkozó ajánlását, és a 60 éves vagy annál idősebbek számára nem javasolja az alacsony dózisú aszpirin beiktatását. A 40 és 59 év közötti felnőttek esetében, akiknél a szív- és érrendszeri betegségek 10 éves kockázata 10% vagy annál nagyobb, azt ajánlják, hogy a betegek és a klinikusok eseti alapon döntsenek az alacsony dózisú aszpirin használatának megkezdéséről, mivel annak szedése csak kevés nettó előnnyel jár.

Az ASPREE vizsgálatban részt vevő 60 évnél idősebbek mintegy 50%-a szedett aszpirint megelőzés céljából 2011 és 2018 között, de a szerzők szerint ez az arány valószínűleg csökkent, miután 2022-ben megváltoztatták az irányelveket, de a hosszú távú használat folytatódhatott az idősebb betegek körében. A kutatók a vasszintre utaló ferritinszintet is vizsgálták a kiindulási időpontban és 3 év elteltével. A vérszegénység előfordulása az aszpirint szedő csoportban 51 esemény volt 1000 személyévre vetítve, míg a placebocsoportban 43. Az 5 éven belüli vérszegénység becsült valószínűsége az aszpirincsoportban 23,5% (95% CI: 22,4%-24,6%) volt, a placebócsoportban pedig 20,3% (95% CI: 19,3%-21,4%). Az aszpirinterápia az anémia kockázatának 20%-os növekedését eredményezte (95% CI: 1,12-1,29).

Az aszpirint szedőknél nagyobb valószínűséggel volt alacsonyabb a szérum ferritinszint a 3 éves megfigyelés során, mint azoknál, akik placebót kaptak. Az aszpirint szedő résztvevők körében a ferritin átlagos csökkenése 11,5%-kal volt nagyobb (95% CI: 9,3% - 13,7%), mint a placebót szedők körében.

Dr. Basil Eldadah, a National Institute on Aging felügyelő orvosa szerint az eredmények azt mutatják, hogy az aszpirint szedőknél jobban figyeljünk a hemoglobinszintre, és az aszpirint nem a szív- és érrendszeri betegség indikációjával szedő idősebb betegeknél komolyan fontoljuk meg azt, hogy valóban ez-e a legjobb kezelési lehetőség.

Az ASPREE során nem vizsgálták a vérszegénység funkcionális következményeit, és nem volt egyértelmű, hogy a vérszegénység elegendő-e ahhoz, hogy a résztvevők életminőségét befolyásoló tüneteket okozzon, vagy az okkult vérzés okozta a vérszegénységet. A kutatók azt sem dokumentálták, hogy a betegek a vizsgálat során felkeresték-e családorvosukat, és kaptak-e kezelést a vérszegénység miatt.

A tanulmányt a National Health and Medical Research Council és a Bill and Melinda Gates Foundation finanszírozta.

 

Forrás:

McQuilten ZK, Thao LTP, et al:  Effect of Low-Dose Aspirin Versus Placebo on Incidence of Anemia in the Elderly. A Secondary Analysis of the Aspirin in Reducing Events in the Elderly Trial. Annals of Internal Medicine July 2023 https://doi.org/10.7326/M23-0675

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.