Ígéretes kezelési lehetőség progresszív SM-ben

A sclerosis multiplex (SM) a legelfogadottabb teória szerint autoimmun betegség, melynek során az immunrendszer a központi idegrendszer - az agy és a gerincvelő- szöveteit tévedésből fenyegetésnek véli, és támadást indít ellenük. Konkrétan az idegsejtek nyúlványait, az axonokat védőburok szerűen borító többrétegű zsírszerű anyagból (lipoprotein) álló ún. mielinhüvely ellen. Az axonok szállítják az ingerületet elektromos impulzusok formájában a központi idegrendszerből a szervezet többi részébe, az izmokba, és az érzékszervekbe. Az elektromos vezeték szigeteléséhez igen hasonló mielinhüvely teszi lehetővé, hogy az elektromos impulzusok gyorsan és pontosan haladjanak végig az idegroston. A hüvely károsodásakor az idegek ingerületvezetése kórossá válik, és ez okozza a betegség igen sokféle tünetét: izomgyengeséget, látászavart, egyensúly- és koordinációs problémákat, arcfájdalmat, zsibbadást, fáradtságérzést, kettős látást, forgó jellegű szédülést, végtaggyengeséget, végtagbénulást, remegést, halláscsökkenést, lelassult beszédet, figyelem-, memória- és koncentrációzavart. A tünetek nem csak változatosak, hanem igen különböző mértékben és súlyossággal jelentkeznek az egyes betegekben. A rendszerint a 20. és 50. életév között jelentkező betegség hivatalos becslések szerint világszerte több, mint 2,5 millió embert érint. A sclerosis multiplex négy fő klinikai altípusa: relapszáló-remittáló (RRMS), a másodlagos progresszív (SPMS), az elsődleges progresszív (PPMS), és a progresszív-relapszáló (PRMS). A relapszáló-remittáló (RRMS) formát a megjósolhatatlan rosszulléteket (relapszusok, „shubok”) és az ezek közötti hosszabb tünetmentes időszakok (remissziók) jellemzik. A kór az esetek mintegy 80%-ban ebben a formában jelenik meg először, de a relapszáló-remittáló esetek kb. 60 százaléka átlagosan 15-20 év alatt átmegy másodlagosan progresszív formába, amikor is a kórkép folyamatos súlyosbodása figyelhető meg a shubok között is. A betegek 10 %-ában a betegség kezdettől fogva progresszív, relapszusok nélküli. Az altípusok elkülönítése a terápia szempontjából fontos, ugyanis az egyes altípusokban jelentkező idegrendszerei károsodásokat kiváltó mechanizmusok is eltérőek lehetnek.

A PPMS-ben például kisebb mértékű a mielin gyulladása és a betegek agyában kevesebb a lézió (plakk), mint az RRMS-es betegekében. Épp ezért a PPMS diagnózisa és kezelése is sokkal nehezebb. Az RRMS kétszer-háromszor gyakoribb nőkben, mint férfiakban, míg a PPMS azonos arányban érinti a nőket és a férfiakat. A betegség kezdetének időpontja és a tünetek súlyossága is különbözik a két altípusban.

A Nature Communications-ban megjelent cikk szerzői a progresszív sclerosis multiplex terápiás lehetőségét kutatva azt keresték, hogy a meglévő generikus gyógyszerarzenálnak van-e olyan tagja, amelyik alkalmas lehet a betegség kezelésére. A potenciális jelöltnek jól tolerálhatónak kell lennie, át kell tudni hatolni a vér-agy-gáton, és biztonságosan el kell érnie az idegrendszert.

A kutatók azért fordultak a generikus szerek felé, mert ezeket már régóta használjuk más betegségekben, és potenciális mellékhatásaik is jól dokumentáltak. Nincs szükség tehát fázis I vizsgálatokra, annak kipróbálására, hogy egészséges önkéntesek mennyire tolerálják a készítményt.

A progresszív SM ellenes szernek három támadásponton kell hatékonynak lennie, a betegség 3 kiváltó okát kell megcéloznia: csökkentenie kell a felhalmozódott vas közvetítette idegsejtkárosodást és a sejt energiaellátását biztosító mitokondriumok károsodását, továbbá fékeznie kell az idegsejtek mielinhüvelyét megtámadó fehérvérsejtek, a limfociták aktivitását.

A klinikai vizsgálatok tanulmányozása során felbukkant potenciális 1040 generikus jelölt számát végül 249-re redukálták, ugyanis ez a 249 szer volt képes áthatolni a vér-agy-gáton. Ezek közül 35 volt képes idegsejttenyészetben meggátolni a vas közvetítette neurotoxicitást. E 35 szer közül számos antipszichotikum és antidepresszáns volt képes erősen csökkenteni a T-sejt proliferációt és az oxidatív stresszt, a clomipramin pedig ezen felül a B-limfociták aktivitását is gátolja.

A laboratóriumi sejttenyészeteken végzett vizsgálatokat követő állatkísérletek során egerek kísérletesen előidézett autoimmun encephalomyelitisében, az RMSS egérmodelljében azt tapasztalták, hogy a clomipramin enyhítette mind az akut, mind a krónikus fázis tüneteit, csökkentette a gyulladást, a mikroglia aktivációt, megőrizte az axonok integritását, vagyis összességében minimálisra csökkentette az idegsejt károsító hatást és a gyulladást.

A progresszív sclerosis multiplex egérmodelljében a placebóval szembeni hatás vizsgálata azt is kimutatta, hogy a gyógyszer, alkalmazása idején csökkentette a paralízis tüneteit, ha a tünetek megjelenésekor azonnal adagolni kezdték.