hirdetés

Kevés séta is ellensúlyozza a sok ülést

Mai életmódunk sok órai ülést jelent és csak ritka perceket szentelünk akár az enyhe fizikai aktivitásnak is. Több ezer önkéntes felnőtt 3 esztendei vizsgálata azt igazolta, hogy óránként 2 perc séta napközben jelentősen javíthatja a túlélési esélyt.

hirdetés

Számos vizsgálat jelezte, hogy a mindennapos sok órai ülés a kardiovaszkuláris betegségek jelentős kockázati tényezője: hozzájárul a cukorbetegség kifejlődéséhez, az elhízáshoz, és ezekkel a hatásokkal növeli a korai halál esélyét. A legtöbb, iparilag fejlett országban a statisztikai adatok szerint a felnőttek 80%-a nem mozog heti 2,5 órát sem, amennyi a szakemberek becslései szerint megfelelne az egészséghez minimálisan szükséges időnek.

Ezt figyelembe véve a Utahi Egyetem munkatársai megpróbáltak kidolgozni egy olyan programot, amely az ülést, ha rövid időre is, de néha valami könnyű mozgással fölváltja. Ehhez nagy segítséget kaptak a National Health and Nutrition Examination Survey (NHANES) szervezettől, mely a múlt század hatvanas éveitől figyeli az USA népességének egészségét és azzal kapcsolatos tevékenységét (táplálkozást, mozgást, szokásait).

A NHANES megfigyelési adatait megvitatva vizsgálták, hogy hosszabb ideig tartó, de minimális intenzitású mozgás (álldogálás), illetve enyhe intenzitású, de aktív mozgás (séta, kertészkedés, takarítás) miképpen befolyásolja azoknak az embereknek az életkilátásait, akik egyébként napjuk nagy részét ülőmunkával töltik. Azt találták, hogy nem származik előny abból, ha az ülőmunkát minden órában 2 perc minimális aktivitású tevékenységgel váltják fel; ezzel szemben óránként 2 percnyi könnyű mozgás a halálozás idejét 33%-kal későbbre tolja.

„Rendkívül meglepő, hogy minden, üldögéléssel töltött órában 2 percnyi könnyű mozgás, például séta elég ahhoz, hogy csökkenjen a mortalitás esélye, mikor manapság legtöbbször az élénk, sőt a nagy intenzitású mozgással foglalkozunk” – mondotta Srinivasan Beddhu, a kutatócsoport vezetője. Dr. Beddhu hangsúlyozza, hogy az erős mozgás, a sport sok energiát igényel, de séta közben is energiát használunk fel. Ha valaki minden héten rendszeresen sétál: „naponta 16 óra az aktív tevékenységünk ideje, így óránként 2 perc sétálgatás heti 400 kcal fölhasználását jelenti. Ez megközelíti azt a 600 kcal energiát, amit a könnyű sportot végzők heti teljesítésének ajánlanak, és lényegesen több, mint az az 50 kcal, ami ahhoz kell, hogy valaki óránként álldogáljon 2 percet egy héten keresztül.”

„Ezek az adatok azt jelentik, hogy óránként 2 percet sétálgatni annyi, mint két és fél órát mérsékelten mozogni minden héten – fejtegette Dr. Beddhu. – A mérsékelt mozgás erősíti a szívet, az izmokat és a csontrendszert.”

Az adatok 3243 NHANES-résztvevő vizsgálatából származnak, akik mozgásukat jelző akcelerométert viseltek. Ezeket az embereket 3 éven keresztül figyelték, és egészségük minden adatát följegyezték. A munkacsoport nagy, randomizált, intervenciós tanulmányt tervez annak megismerésére, hogy a kis intenzitású mozgás ténylegesen milyen objektív egészségügyi eredménnyel jár.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.