hirdetés

Már a fiatal felnőttek is leégnek a napon

Egy amerikai felmérés szerint a 18 és 29 év közötti fehér bőrű népesség több mint fele szenvedett el legalább egy napégést az elmúlt 12 hónapban. Az adatok a CDC és a National Cancer Institute közös vizsgálatából származnak, melyben a The National Health Interview Survey (NHIS) adatait dolgozták fel.

hirdetés

Annak ellenére, hogy egyre inkább terjed a napvédő készítmények használata, és mind többen tudják, hogy a káros ultraibolya sugárzással szemben védekezhetünk, ha árnyékba húzódunk vagy hosszú ujjú ruházatot és fejfedőt viselünk, még mindig van mit tenni azért, hogy a közvéleményben tudatosuljanak a mértéktelen napozás ártalmai, hiszen ez lehet a legeredményesebb a bőrrák megelőzésében.

A bevezetőben említett felmérés készítői a NHIS 2000-es, 2003-as, 2005-ös, 2008-as és 2010-es adatait elemezték. A vizsgálat részeként arról kérdezték a résztvevőket, milyen gyakran alkalmazzák az imént felsorolt napfényvédelmi módszereket. Ezen kívül arra is választ kértek, hogy a megkérdezettek milyen faktorú napvédő készítmény használnak.

Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a nők jobban odafigyelnek a napvédelemre, hiszen 37 százalékuk használ napvédő termékeket, szemben a férfiak csoportjában észlelt 32 százalékos aránnyal. A napfényexpozíció elkerülésére alkalmazott módszerek közül az árnyékba húzódás bizonyult a második leggyakoribb módszernek: a nők 30 százaléka, a férfiak 20−25 százaléka válaszolta, hogy a direkt napsütés helyett inkább a napfénytől védett részeket részesíti előnyben. A hosszú ujjú ruhadarabok viselése inkább a férfiak körében népszerű, hiszen közülük 30 százalék, míg a nők csupán 21−25 százaléka választ tudatosan csuklóig érő ruházatot. A fehér bőrű nők kevésbé élnek az árnyékba vonulás lehetőségével, mint a feketék, míg a fekete bőrű nők kisebb arányban használnak napvédő készítményeket, mint a fehérek.

Összességében azt mondható, hogy 2000 és 2010 között fokozódott a napfényexpozíció ártalmaival kapcsolatos tudatosság. A napégés a nőket és a férfiakat is nagyjából azonos arányban sújtja: mindkét nem körében 50 százalék körül volt azok aránya, akik a megelőző 12 hónapban elszenvedett napégésről számoltak be. Ez egy átlagérték volt, melyen belül a fekete bőrűek valamivel több mint 10 százalékkal, a fehér bőrűek viszont 65 százalékkal képviseltették magukat.

A CDC szakértői aggodalmukat fejezik ki a napégéssel kapcsolatban, mely köztudottan megemeli a bőrrák kialakulásának esélyét. Nemcsak a legnagyobb halálozási arányú melanoma malignum, hanem a kevésbé agresszív tumorok – köztük a bazálsejtes carcinoma és a laphámsejtes rákok – is alaki torzulást okozhatnak, rontják az életminőséget és anyagi terheket rónak mind az egyénre, mind pedig a társadalomra. A különböző napfényexpozíciós típusok más és más típusú rosszindulatú bőrtumor kialakulására hajlamosíthatnak. A folyamatosabban ható, krónikus napfényhatás (mely például szabadban végzett munkatevékenység közben éri a szervezetet) inkább a laphámsejtek carcinoma megjelenését segíti. Az időszakos expozíció (például szabadidős elfoglaltságok kapcsán) nagyobb eséllyel vezet festékes bőrrák (melanoma malignum) és bazálsejtes carcinoma előfordulásához. A napégés tipikusan intermittáló napfényexpozíció következménye, és a melanoma kockázata az egész élettartam alatt elszenvedett napégések számának növekedésével párhuzamosan fokozódik.

A napégések viszonylag nagy számát és a szoláriumok népszerűségét látva a CDC aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a napozás divatja azzal függhet össze, hogy a fiatalok nincsenek tisztában a veszélyekkel, és ezzel generációszinten kiteszik magukat a bőrrák veszélyének, mire nyugdíjas korba lépnek. Hasonló jelenséget látnak körvonalazódni, mint ami a dohányzással kapcsolatban már bekövetkezett: az 1960−1970-es években még teljesen elfogadott volt, hogy az emberek mindenhol dohányoznak, az éttermekben, a munkahelyeken, sőt még a liftekben is, melynek most mutatkozik meg a következménye a tüdőrákok előfordulásában.

A CDC szakértői reményüket fejezik ki, hogy az adatgyűjtés és a szokások feltérképezése a jövőben jobban ráirányítja majd a figyelmet a bőrrák veszélyeire.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.