Testmozgással a korai öregedés ellen, a korral járó hanyatlás fékezésére

Dr. Apor Péter

Általános tendencia az öregedés

A megelőzés és a kezelés hatásfokának javulásával az átlagos élettartam jelen­tősen meghosszabbodik. Ennek egyik lehetséges következménye, hogy a kró­nikus betegségek a későbbi életkorra tolódnak, de az „élet estéjén” halmo­zottan jelentkeznek: „compression of morbidity”. A „dinamikus egyensúly” az lehet, hogy ugyan halmozódnak a kórállapotok, de a súlyosságuk enyhül. A „helyettesítő morbiditás és halálozás” (substitute morbidity and mortality) a csökkenő, felszámolt korábbi morbi­ditás és halálozás helyébe lép a betegsé­gek, halálokok „vetélkedésében”.

Az „epidemiológiai átmenetek” – a dögvész és az éhhalál, a pándémiák (pl. kolera) meghátrálása, a higiéné (ivóvíz), a lakásviszonyok és az egész­ségügyi ellátás javulása, a csecsemőha­lálozás csökkenése, az oltások – nagy­ban meghosszabbították az átlagos élettartamot. Ezt követte a magunk ál­tal okozott (háborúkkal, balesetekkel, helytelen életmóddal összefüggő) és a degeneratív betegségek csökkentésé­nek kora, ami a II. világháborút követő évtizedekre esett Nyugat-Európában, és tovább emelte az átlagos élettartamot, egyes országokban 80 év körü­lire. Mostanában a százévesek száma a világban évente 8%-kal nő, míg a po­puláció növekedése csak évi 1%.

A kardiovaszkuláris betegségek és halálozások száma az 1970-es évektől tetőzik a fejlett országokban, a légző­szervi halálozások száma nő. Hollan­diában az 1980-as években az összes halálozás 44%-a kardiovaszkuláris okú volt, most lényegesen kisebb ez az arány, annak ellenére, hogy a növekvő számú cukorbeteg többsége is szív-ér rendszeri elváltozások miatt hal meg. Ezek csökkentése növelheti az onko­lógiai morbiditást és halálozást, vala­mint a demencia gyakoriságát az idő­södő népességben. (1)

A „késleltetett degeneratív betegsé­gek” korát éljük most, már közel 80 éves várható átlagos élettartammal. Néhány évtizede a hipertónia, a diabé­tesz és a diszlipidémiák egyre hatáso­sabb gyógyszeres kezelése és a kardio­lógia fejlődése mellett a helyes életmód a kardiovaszkuláris és metabolikus prevenció legfontosabb tényezője: a do­hányzás mellőzése, az egészséges ét­kezés, a túlzott alkoholfogyasztás és az egyéb excesszusok kerülése, a lelki egyensúlyra való törekvés és a rendsze­res fizikai aktivitás. A fizikai aktivi­tás megtartása a legfontosabb megőrző tevékenység, ami az aerob kapaci­tás életkori csökkenését mérsékli. Az aerob kapacitás az 50-es és a 70-es élet­évek között dekádonként 10–15%-kal csökken, (2) és ezért elsősorban nem az izomzat energiatermelő kapacitásá­nak csökkenése okolható, (3) a fő korlátot a tüdő elaszticitásának romlása, ezzel a compliance és a reziduális volumen növekedése, a terhelés alatti nagyobb légzési munka képezi. (4) Ez a nyugal­mi spirogramban nem tűnik elő olyan mértékben, mint terhelés alatt a holt­tér/légzésmélység arány növekedé­sében. Az erek funkciója is csökken, az oxigén nehezebben jut el az izmok mitokondriumaihoz, és a hajtóerőt kép­viselő szívmunka, a szívperctérfogat is csökken a korosodással.

Fogy az izomtömeg is, elsősorban a II-es típusú (gyors) rostok vékonyodása és a motoros egységek pusztulá­sa miatt. Az alveoloartériás oxigéngradiens időskorra drámaian megnő terhelés alatt, a perifériás érfunkciók is romlanak, az oxigén nehezebben diffundál át az izomba. A csípő körüli izomzat jellemzően 24–27%-kal csök­ken a hetedik dekádban, főleg a gyors rostok (motoros egységek) elvesztésé­vel. A megmaradó lassú rostú izomzat viszont gazdaságosabb munkavégzésre képes, kevesebb oxigén felhasználásá­val. A mitokondriumokról, az enzim­aktivitásokról még ellentmondóak az adatok. Érdekes, hogy a kéz szorító­ereje sokkal kevésbé csökken, mint az alsó végtag ereje – ennek magyará­zatát sem ismerjük. A szorítóerő, az aerob kapacitás, a kognitív funkciók és a független életvitel korrelálnak egy­mással, a mért mutatók prognoszti­kusak is. Az élettani és a pszichés al­kalmazkodási képesség csökkenése is rontja az önálló életvitel lehetőségét. Az ortopédiai problémák szintén ebbe az irányba hatnak.

Az idősek fizikai aktivitása

A centenariánusok közül Rita Levi-Montalcini 103 évesen is tagja a parla­mentnek, Patija Singh pedig százévesen 8 óra 25 perc alatt teljesítette a maraton távot Torontóban. Ugyanakkor a száz­éveseknek csupán 16%-a képes függet­lenül élni, s csupán 6%-uk van a kogni­tív képességek teljes birtokában.

A mértékletesség és a testmozgás megőriz valamit a fiatalkori életerőből idős korra is – írta Seneca Kr. e. 44-ben. Világos, hogy a maximális erő, a maximális oxigénfelvétel és a ter­helési kapacitás csökkenése a fizikai funkciócsökkenés spiráljába vezet. T. E. Young 1899-ben azt írta a százéve­sekről, hogy kisevők, húst és alkoholt alig fogyasztanak, kevés betegségük volt, a szabadban végzett tevékenység és a korai felkelés fontos tényező az egészséges öregedésükben.

A „sikeres öregedés” útjának négy eleme: sosem dohányozni; alkoholt mérsékelten fogyasztani; heti legalább 2,5 óra mérsékelt vagy legalább egy óra lendületes fizikai aktivitást végezni; gyümölcsöt és zöldséget minden nap fogyasztani. (5) Ezek teljesülését 5100, 42–63 éves személyen 16,3 éven át kí­sérték figyelemmel. Eközben 549-en haltak meg, 953-an teljesítették mind a négy kritériumot. Utóbbiak esélye 3,3-szor nagyobb volt az életben mara­dásra. Lineáris a kapcsolat: egy faktor 1,3-szeres esélyt jelent, a faktorok kom­binációja jelentős védelmet ad. (5)

Az idősödő társadalom problémáit Japánban ismerik fel leginkább, a tö­rekvéseik példaként szolgálhatnak más országoknak. (6) Portugáliában, a világ tíz legöregebb országának egyikében országszerte sok helyi fizikai aktivi­tási programot szerveztek az idősek számára. Ezek szervezéséről, érté­keléséről szól a Q-STEPS7 (Quality Self-assessment Tool for Exercise Programmes for Seniors). Egy svéd ta­nulmányban (Swedish National study on Aging and Care, SNAC) 2593, 65. életévét betöltött, véletlenszerűen vá­lasztott személyt követnek: arra kíváncsiak, hogy teljesítik-e a WHO és az ACSM által javasolt heti fizikai aktivi­tást. A résztvevők 46%-a „egészségnö­velő”, 16%-uk fittséget növelő testmoz­gást végez. Az egészségi mutatóktól és a fizikai teljesítménytől függetlenül a 80 évesnél fiatalabb nők a fittséget növelő mozgásokban kevéssé vesznek részt, de az egészségért végzett mozgásban részt vesznek. Nyolcvan felett azonban nagy­mértékben csökken az aktivitásuk, s ebben az alacsonyabb iskolai végzettség is szerepet kap. A kevéssé iskolázottak és a korán bekövetkezett funkcionális csökkenéssel élők aktivitásának fokozá­sával többet kell törődni. (8)

A szabadidős fizikai aktivitás és a mortalitás kapcsolata 600 ezer sze­mély tízéves követése során fellé­pett 82 ezer halálozás elemzése kap­csán a következő: a heti 0 METórával szemben a 0,1–3,75 METóra/hét (ami 75 perc lendületes gyaloglásnak felel meg) 1,8 évvel hosszabb élettartammal jár. A nagyobb aktivitás (legalább 22,5 METóra/hét) 4,5 életévvel ígér többet – ez heti 330 percnyi, 4 MET intenzitá­sú, közepes tempójú gyaloglással érhe­tő el. Minden BMI-kategóriában hasz­nos a fizikai aktivitás: a 7,5 METóra/hét testmozgás normális BMI-vel 7,2 évvel hosszabb életet ígér az ülő életvi­telhez és 35 feletti BMI-hez képest. (9)

Aránylag egyszerű metodikákkal hasznosnak bizonyult a korosodással romló mozgatórendszeri, neuromotoros funkciók mérése. (7,10,11,12) A testen viselhető mozgásérzékelőkről Butte és mtsai (13) közleménye nyújt áttekintést. A pedométerek, lépésnyomást érzékelő kontakteszközök, gyorsulásmérők, pulzusmonitorok, akcelerométer és pulzusmérő kombinációja, többszörös kombinációk (pl. az előbbi­hez GPS és barométer is társulhat) áll­nak rendelkezésre.

Az idősödő személyek fizikai aktivi­tása nagymértékben csökken: az egy hétig viselt Actigraph GT3X akcelerométer a 73–98 éveseken 75%-nyi inak­tivitás mellett 21% mérsékelt intenzitá­sú testmozgást regisztrált, a lendületes testmozgás az idő 1%-a alatt volt. Grönlandon, 85 éves kor után legalább 10 perces lendületes testmozgás csak 25%-ban és 9%-ban fordult elő a férfiak, illetve a nők esetében. (14)

Az otthonában mozgó személy mozgássebessége jelzi az enyhe kognitív za­vart (MCI). Ezt a lakásban felszerelt mozgásérzékelőkkel mérték 54 intakt felismerőképességű, 31 nem anamnesztikus MCI-vel és 8 anamnesztikus MCI diagnózissal jellemzett személyen. A 2,6 évvel későbbi diagnózist figyelembe véve az átlagos járássebesség és a sebesség varianciájának csökkenése jelezte az MCI kifejlődését. (15)

A fizikai inaktivitás terheit taglalják Lee IM és mtsai. (16) A világban az inak­tivitás felelős a coronaria-halálozás 6%-áért, a 2-es típusú diabétesz halálo­zásának 7%-áért, az emlőrák- és vastag­bélrák-halálozás 10%-áért. Ha csak 10 vagy 25%-kal csökkenne az inaktivitás, a világban 533 ezer, illetve 1,3 millió haláleset lenne elkerülhető, és az átla­gos élettartam 0,68 évvel nőne. Reimers és mtsai (17) áttekintése szerint a rendsze­res aktivitás 0,4–4,2 évvel hosszabbíta­ná meg az egészségesen leélt életet.

Idekívánkozik Ács és mtsai (18) elem­zése: ha a magyar lakosság inaktivi­tása 10%-kal csökkenne, csak az OEP évi 4,3–6,3 milliárd forintot takaríta­na meg, s ebben nincsenek benne az indirekt megtakarítások! A Be Active angliai mozgalom az elemzés szerint 400 font árán ad egy QALY-t (minősé­gi életévet), de ha a program elindítá­sának költségeitől eltekintünk, 16 font­ra csökken a kiadás. (19)

A gyaloglás sebessége nemcsak a fizikai lehetőségeken, hanem a félel­meken is múlik – ezt erősítik a 75 év körüli, több társbetegségtől korlátozott személyeken szerzett tapasztalatok. (20) Ha sikerül a félelmeket csökkenteni, a fizikai aktivitás jelentősen növelhető.

A nagyon idősek vagy mozgásfunk­ciójukban erősen korlátozottak számá­ra a „karosszékgyakorlatok” kézenfek­vő mozgáslehetőséget kínálnak. Szék segítségével végzett félórás mozgás közben az egészséges, 84 éves szemé­lyek oxigénfelvétele elérte a maximum 61%-át, a pulzusszámuk pedig a maxi­mum 67,6%-át, s közel 4 MET volt az energiafelhasználás – tehát megfelel az ilyen, legalább mérsékelt intenzitású testmozgás a védelemre (Volkers). (21)

A fizikai aktivitás egyik módja, amit az idősek is szívesebben elfogadnak, mint egy sportot, a társastánc: „napi egy táncot” kezdeményeztek a szer­vezők az angliai Dorset megyében, ahol az 55 éven felülieknek csupán a 13%-a végez heti 3x30 perc test­mozgást. A tánc, a társastánc a szo­ciális vonatkozásokon kívül fizikai aktivitásként is ajánlásra érdemes a 60 feletti korosztálynak. (22) A „Dance a Day” (Perspectives in Public Health 2012;13:2) a 2012-es londoni olimpiát kísérő kulturális programok egyik jel­szava volt.

Az aktivitás hozadéka

A rendszeres fizikai aktivitás csök­kenti a krónikus gyulladást. A gyulla­dásos fehérjék szintjének csökkenése a kardioprotektív hatás egyik meg­nyilvánulása. A posztmenopauzás nők gyulladásellenes pentraxin-3 szintje nő a rendszeres aktivitás következté­ben 2 hónapos, heti 3–5x30–45 per­ces gyaloglás és biciklizés során, és a várakozásnak megfelelően a HDL-K, az oxigénfelvétel csúcsértéke és az artériás tágulékonyság nőtt, a béta-stiffness csökkent. (23)

Egy prospektív tanulmányban (24) 808, 71 éves vagy idősebb személy 3–7 éves fizikai aktivitási anamnézise állt rendelkezésre a demencia diagnózi­sának kimondásakor vagy elvetésekor, amelyhez az apolipoprotein E e₄ allélját is vizsgálták. A lendületes fizikai aktivitás és a demenciakockázat között igen erős volt a kapcsolat: a fizikailag aktívak esélye 21%-kal kisebb a demenciára. A hormonkeze­lés és a gyulladásellenes szerek mellett a testmozgás a lehetséges védekezés az időskori elbutulás, demencia ellen.

A LIFE-P (Lifestyle Interventions and Independence for Elders Pilot) ta­nulmány négy akadémiai centrumban folyik. Négyszázhuszonnégy 70–89 éves személy enyhe vagy mérsékelt funkcionális károsodással egyéves ve­zetett edzésben vagy egészségre neve­lésben vett részt. Mozgáskészségüket a Short Physical Performance Battery (SPPB) segítségével jellemezték. Meg­különböztették az ACE-gátlót vagy egyéb vérnyomáscsökkentőt szedő­ket az ilyen gyógyszert nem szedők­től. Az edzésben részt vett, vérnyo­máscsökkentőt szedő résztvevők 400 méteres járássebessége jelentősen nőtt, de a gyógyszert nem szedőké nem vál­tozott. Az ACE-gátlót szedők körében nagyobb arányban nőtt a járássebes­ség (30%-uknál) és az SPPB (48%-uk­nál), míg a vérnyomáscsökkentőt nem szedőknek csak a 14%-a, illetve 12%-a javult a mozgásában. (25)

A teljes test és a combnyak ásványi­anyag-sűrűsége minden korosztályban és nemben nagyobb a fizikailag aktí­vabbak esetében, kivéve az 50–64 éves korosztályt, de ennek mértéke a mérés helyétől és a végzett sporttól is függ. (26)

A szarkopénia az izom tömegé­nek és funkcionalitásának csökkené­se – lassul a mozgáskivitelezés, nő az elesések veszélye. Az endokrin háttér ismeretében jelenleg a beavatkozásra legelőnyösebbnek a miosztatingátlás tűnik. A tesztoszteron nagy, de nem sűrű adagokban javítja az izomzavarokat, ám sok a mellékhatás. Az IGF-1 is hatásos izomzatszabályozó, de he­lyi rezisztencia alakul ki vele szem­ben. A grelin biztató jelölt, szájon át adható. A D-vitaminról többet kell tudnunk, mielőtt használjuk e cél­ra. (27) A betegségeket kísérő kahexia patomechanizmusa különbözik a kor­ral járó szarkopéniáétól. Egy se­reg negatív hatású közös szabályo­zót ismerünk (atrogin-1, muscle ring finger protein 1 [MuRF1], nukleáris faktor kB [NF-kB], miosztatin stb.). Miosztatin és apoptózis kapcsolatú molekulák mindkét állapotban bő­ven vannak az izomban, az ubikvitin proteaszóma rendszer (UPS) a kahexiára jellemző, az NF-kB szintje is kahexiában magas. (28) Mindamellett nagy a különbség a COPD-sek, a rák­betegek, a szívbetegek izomfogyásá­nak és az idősek szarkopéniájának mechanizmusa között. Az idősödés megtartott fizikai aktivitás esetén nem jár a combizom-keresztmetszet és az erő, így a specifikus erő csökkenésével a 40–81 éves atléták körében – a rom­lást a használat hiánya okozza. (29)

A megfelelő fizikai aktivitás a vélet­len elesésektől is óvja az időseket. (30) Az egészségre vonatkozó motorikus fittségi tesztekben – pl. a fél lábon állásban, az oldalhajláspróbákban – gyenge teljesít­ményt nyújtók elesése és hátfájása a leg­valószínűbb, de növeli a kockázatot a 27 feletti BMI és a dinamikus hátkinyújtás gyengesége is – és ezek könnyen javít­ható hiányosságok. (31) Egyszerű fizikai teljesítménypróbák, mint a markolóerő és a 20 cm-es sávon sétálás vizsgálata, lényegesen rosszabb motorikus fittséget jeleznek azok körében, akik elestek és törést szenvedtek, azokhoz képest, akik nem estek még el. (32) Előre jelzi a 77 éve­sek elesésekre való hajlamát az ismételt előrelépés ideje a lábhossz 60%-a távol­ságig és vissza. (33)

Hatvanhat tanulmány a funkcioná­lis függetlenség megőrzésének esélyét 50%-kal nagyobbnak találta a fizikailag közepesen-lendületesen aktív személyek esetében, dózis-hatás füg­gésben, s ilyen hatást eredményez­nek a rövidebb távú edzésprogramok a mobilitás megőrzésével. A kogni­tív funkciók megőrzésében a nagyobb intenzitású aktivitások tűnnek előnyö­sebbnek. (34)

A korábban ülő életmódot folyta­tó 70,5 évesek egy éven át állóképes­ségi edzést folytattak, és előtte-utá­na pulmonális katéterrel is mérték a balkamra-nyomás–volumen görbéiket, Doppler-echokardiográfia, MRI és az artériás stiffness (teljes aorta compliance és artériás tágulékonyság) mérése mellett. Negatív alsótesti nyo­más és sóinfúzió alatt mérték a pulmonális kapilláris éknyomást, a nyo­más–volumen görbéből számították a balkamra-compliance-t. Ez kevéssé változott az egyéves edzés után, de ja­vult az artériás tágulékonyság, nőtt az aerob kapacitás (22,8%-kal), nagyobb lett a bal kamra (10%-kal), de nem vál­tozott a tömeg–volumen arány. A me­revség tehát nem változott, noha az edzés átépülést (remodeling) indított, kedvező artériás funkcióváltozásokkal és az aerob kapacitás növekedésével. (35)

Az „edzés”, a „gyakorlás” a moz­gás gazdaságosságát javítja: csökken az egységnyi munkavégzéshez/teljesítményhez szükséges energia, pl. 100 Watt terhelés oxigénigénye vagy egy kilogramm testtömeg egy km-re eljut­tatásához futva, gyalogolva felhasznált oxigén mennyisége – ez sokszor vizs­gált összetevője a sporteredményességnek is. A magyarázat az izom és a beidegzés változásában keresendő: a gyors (II-es, anaerob) motoros egysé­gek megfogyatkozása a kor velejárója, így a nem maximális munkavégzést tel­jes egészében a lassú, oxidatív, gazda­ságos anyagcseréjű izmokkal végzi az idősödő személy. A gyakorlás is ezzel a mechanizmussal vezet a teljesítmény javulásához: a kapacitások (Vo₂ max) növekedéséhez képest eleinte nagyobb mértékben javul a (sport)teljesítmény. (36)

Az idősek rehabilitációja során javuló gyaloglásteljesítmény mögött is állhat ez a tényező, a kapacitások változatlan­sága mellett. A szívbetegek megnőtt 6 perces gyaloglásteljesítménye (343-ról 389 m-re, 0,95-ről 1,11 m/mp sebesség­re) az aerob hatásfok javulásával ará­nyos: 1 kg testtömeg eljuttatása 1 m-re 1,11 helyett 1,00 cal/kg energia (oxigén) felhasználásával vált lehetségessé. (37)

Ugyanakkor a fizikai lehetőségek korlátozottsága, a mozgás korlátozott­sága természetesen a mozgás energia­igényét is befolyásolja (növeli). Ezt ta­pasztalták 17 fizikai aktivitás során hordozható anyagcseremérővel felsze­relt, 73 év körüli (70–90 éves) szemé­lyeken. A kertészkedés, a porszívózás, a lépcsőzés, a lendületes gyaloglás ke­vesebb oxigént igényelt, mint a norma­tív táblázatok értékei, a mozgásukban akadályozottak viszont 16–27%-kal több oxigént használtak fel ugyanezek­nek a feladatoknak az elvégzéséhez. Az ok a motorium működésének „megko­pása”, az agonista-antagonista mozgás­szerveződés romlása. Az „edzéselőírás­ban” lehet ennek jelentősége. (38)

Fontos felismerés, hogy az izom­zat rezisztenciaedzése („erőedzés”) a tapasztalatok szerint jelentősen ja­vítja az aerob hatásfokot: ugyanak­kora teljesítményt kevesebb oxigén felhasználásával ér el az, aki erő­edzést is végez. Az idősebb sportolók rezisztenciaedzéssel kibővített aerob tréningje nyomán az erő növekedése mellett a mozgás hatásfoka is javul. (39)

Idős sportolók

Az idős sportolók huzamos kísérése igen sok érdekes tanulsággal szolgál. A volt – és részben idősen is aktív – sí­futók negyed századosnál is hosszabb ismételt vizsgálata csak néhány laboratóriumban történt meg. Egy 1976-ban történt felmérés 122 sífutó résztvevő­jéből 76-ot 28–30 évvel később ugyan­azokkal a módszerekkel és műszerekkel újravizsgáltak Grimsmo és mtsai. (40) Az átlagosan 58 éves (n=32) és az átlago­san 74,5 éves (n=36) sportolók maxi­mális futószalag-terhelése során mért aerob kapacitás tízévenkénti csökke­nése 6,7±3,6%), illetve 13,9±3,2% – liter/percben 0,32 illetve 0,53. A fiata­labb csoportban azok, akik változatlan edzéssel versenyeztek a felmérés idő­pontjában is, csak 4,1%-os dekádon­kénti Vo₂ max-csökkenést mutattak (0,19 l/perc, szemben a többiek 0,39 l/perc értékével). Az edzés nem tudja megállítani az aerob kapacitás korral járó csökkenését, de az intenzív edzés nagyon jelentősen lassítja a hanyatlást.

A nyolcvanéves, fizikailag tovább­ra is aktív korábbi olimpiai bajnok és világelső sífutók aerob kapacitása 38 ml/kgperc, abszolút mértékegységben 2,6 liter/perc, míg az ugyanilyen korú, egészséges, de nem versenysportoló kontrollszemélyeké 21 ml/kgperc (1,6 liter/perc). A maximális percventiláció 79 l, illetve 64 l, a maximális pulzusszám 160/perc, illetve 146/perc, és a combizomban mért oxidatív emzimkapacitások csaknem kétszer nagyob­bak az aktív sportolókon. (41)

A nemzeti Senior Games résztvevői a sportolás melletti kitartás, a karrier alakulása és a sportolás viszonya, a személyes és szociális előnyök, a kü­lönleges étosz és a senior sportoló önmeghatározása kérdéseiben egyértel­műen a jó közérzet és az egészséges életvitel őrzése mellett tettek hitet és tanúságot. (42)

Tovább élnek-e az élsportolók?

Az adatok tömege egyöntetűen azt igazolja, hogy a fizikai aktivitás véd a szív-ér rendszeri betegségek, a cu­korbetegség, a magas vérnyomás, egyes rákféleségek, a hangulati be­tegségek (szorongás, depresszió) el­len, lassítja a központi idegrendszer funkciócsökkenését. Miután a fizi­kai inaktivitás a 21. században a pol­gári civilizációk egyik legsúlyosabb önrontó tényezőjévé válik, az összes ajánlás a mérsékelt és közepes inten­zitású aktivitás heti többórás végzését szorgalmazza. A heti 150–300 perces, mérsékelten lihegtető, a pulzusszá­mot a nyugalmi és a maximális (220–életévek száma) közti érték legalább felével (50–75%-kal) megemelő bármilyen testmozgás 20–50%-kal csökken­ti a kardiovaszkuláris és metabolikus kórállapotok kialakulásának esélyét.

Ám a versenysportban kitűnt sze­mélyek, az oxfordi regatták résztve­vői, az 1920-as, 1940-es évek bajnokai vajon egészségesebbek-e az átlagnál? Vajon a „sportolószív”-nek elfogadott morfológiai-szerkezeti-funkcionális alkalmazkodás biztosan előnyös, jóin­dulatú különbség a nem versenyspor­tolókhoz viszonyítva?

E kérdések „örökzöldek”: mindig merülnek fel adatgyűjtések, újabb sta­tisztikák, újabb lehetséges magyaráza­tok (mint mostanában a genetika) az igenek vagy a nemek mellett. A British Journal of Sports Medicine lapjain ol­vashatunk e kérdésről, Ruiz, (43) illetve La Gerche (44) és munkatársaik polémiáját követve. A fizikai aktivitás és az élettartam kérdéséről Cremeaux és mtsai, (45) Charansonney, (46) Venturelli és mtsai (47) és Fleg (48) tollából is megjelent áttekintés.

Az intenzív fizikai terhelés káros (le­het) – Hippokratész és Galénosz véle­ménye még 1968-ban is felidéződött egy háziorvosban, aki az 1948-as re­gatta evezőseiről (tévesen) azt állította, hogy szívbetegségekben mind meg­haltak. (49) Az 1829 és 1928 közötti re­gatták evezősei 7–23%-kal éltek hosszabb életet, mint az élettáblák szerinti lakosság. (50) Ruiz(43) 14 közleményt sorol fel táblázatosan, amelyek azt mutat­ják, hogy a volt (él)sportolók élettar­tama azonos vagy 3–5 évvel hosszabb, mint a kontrollszemélyeké. Egyetlen kivétel Polednak (51) elemzése a Harvar­dot 1880 és 1912 között látogató spor­tolók és évfolyamtársaik élettartamá­ról: eszerint a kiváló sportolók 3 évvel korábban haltak meg, méghozzá na­gyobb arányban szív-ér rendszeri betegségben. Nagyon meggyőzőek a finn sportolókról szóló adatok: Karvonen és mtsai (52) 396, 1845 és 1910 közötti baj­nok sífutó 2,8–4,3 évvel hosszabb éle­tét, Sarna és mtsai, (53) Kujala és mtsai (54) 1921 és 1965 közötti 2613 élsportoló 5-6 évvel hosszabb élettartamát állapítot­ták meg. A leghosszabb élettartamra a nagy aerob kapacitást igénylő, a szívet nagyfokban igénybe vevő állóképességi sportok kiválóságai számíthattak.

Nemcsak az élettartam hosszabb, hanem ritkább a krónikus betegség is a volt bajnokok körében, kevesebb gyógyszert szednek, a hipertónia és a cukorbaj 30–60%-kal ritkább közöttük. (55) Ez nemcsak az elit sportolók­ra igaz, hanem a férfi és női távfutók összességére is, akiknek 50 éves ko­rukra kisebb a morbiditásuk és mor­talitásuk, mint a nemsportolóké. (56) Az egyetlen hátrány e csoportban a pitvarfibrillációra való hajlam. (57)

A nagy aerob intenzitást megkívánó sportágakban (közép- és hosszútávfu­tás, evezés, sífutás, kerékpározás stb.) a szervezet oxigénellátását elsősorban biztosító szívmunka olyan alkalmazkodást kíván meg, amelyről időről időre felvetődik, hogy kóros is lehet. Ma azt valljuk, hogy a „sportolók szív­halála” csaknem mindig (95–98%-ban) valamilyen kóros kardiológiai eltérés talaján fordul elő, a veszélyezte­tettség a mai diagnosztikus eszközök­kel hasonló arányban diagnosztizál­ható (lenne). Vannak egyének, akiken a sokévi sportolás a szívizomban olyan gyarapodást, olyan szerkezetátalaku­lást vált ki, amely már nem jár együtt fokozott teljesítőképességgel, amikor már nemcsak a szívizomsejtek gyara­podnak, hanem a kötőszövet is. A fo­kozott aritmiakészség ennek jele le­het. A sinus- és az atrioventrikuláris csomó ingerképző képessége is csökkenhet, az aritmiakészséget, a pitvarfibrillációra való hajlamot ez is magya­rázhatja. Az aggódók támaszt kapnak azokból a vizsgálatokból is, amelyek a versenyek, az extrém megterhelé­sek után a szívizomenzimek (troponin T, pitvari nátriuretikus hormon) átmeneti emelkedését mutatják. Oly­kor leírnak enyhe jobb kamrai diszfunkcióra utaló MRI- és echokardiográfiás jeleket, amelyek ugyan nem tesznek lehetővé semmilyen diagnó­zist, de nem is nevezhetők a mai isme­retek szerint „egészségesnek”. A meg­figyelés, a tanulságok keresése e téren is folytatódik. Ezek a megfigyelések azonban nem mentenek fel bennünket a napi 0,5–1 órás, mérsékelten lihegtető, megizzasztó testmozgás végzé­sének szükségessége alól (lendüle­tes gyaloglás, kocogás; legalább 1 km úszás, kerékpárral közlekedés, ahol lehet; aerobik, [társas]tánc; gyalogtú­rázás stb.), ezenkívül az izmaink, az erőnk megtartását célzó gyakorlások (súlyzók, fekvőtámasz, rugalmas sza­lag, guggolások stb.) alól sem.

Új tápot kapnak a sportbeli kiváló­ságra s egyúttal a hosszabb/egészsége­sebb életre adott genetikai magyará­zatok. A sportgenomika napról napra szállít új adatokat a sportági alkalmasságról, de hogy ezeknek köze lehetne a hosszabb élettartamhoz is, azt még semmi sem erősíti meg. Egy 33 gén­mutációra kiterjedő egészségi vonat­kozású génprofil nem mutatott különbséget 100 egészséges személy és 100 világelső állóképességi sportoló között. (58)

Nagyon kézenfekvő magyarázat a hosszabb és betegségekkel kevésbé sújtott életre, hogy a volt élversenyzők kevésbé dohányoznak, kevesebb alko­holt fogyasztanak; hogy megőrzik a fi­zikai aktivitás iránti szeretetüket, ha nem is mindig a hajdani sikersportág­ban; hogy a táplálkozásuk egészsége­sebb a versenyzői években megtanul­tak folytán; hogy kevésbé híznak el; (59) és hogy megőrzik a fizikailag aktív élet­formájukat. Az élvonalbeli sportolók egy része felsőfokú végzettséggel bír, vagy a versenyzői évek során lehetett alkalma a helyes életvezetés szabályait megtanulni és értékelni – ez is előny, és magyarázat a jobb életvezetésre.

Levelezési cím: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Irodalom:
1. Van der Water, HP. Health expectancy and the problem of substitute morbidity. Phil Trans Royal Soc London, B 1997;352:819–827
2. Fleg JL, Morell CH, Bos AG, et al. Accelerated longitudinal decline of aerobic capacity in healthy older adults. Circulation 2005;112(5):674–682
3. Rasmussen UF, Krustrup P, Kjaer M, et al. Human skeletal muscle mitochondrial metabolism in youth and senescence: no signs of functional changes in ATP formation and mitochondrial oxidatíve capacity. Pflügers Archiv. Eur J Physiol 2003;446(2):270–278
4. DeLorey DS, Babb TC. Progressive mechanical ventilatory constraints with aging. Amer J Respir Crit Care Med 1999;160(1):169–177
5. Sabia S, Singh-Manoux A, Hagger-Johnson G, et al. Influence of individual and combined healthy behaviours on succesful aging. CMAJ 2012. október 22.
6. Arai H, Ouchi Y, Yokoda M, et al. Toward the realization of a better aged society: Messages from gerontology and geriatrics. Geriatr Gerontol Int 2012;12(1):16–22
7. Marques AI, Rosa MJ, Amorim M, et al. Study protocol: using the Q-STEPS to assess and improve the quality of physical activity programmes for the elderly. BMC Research Notes 2012;5:171
8. Rydwik E, Weimer AK, Kareholt J, et al. Adherence to physical exercise recommendations in people over 65 – The SNAC-Kungsholmen study. Eur J Public Health 2012. október 31.
9. Moore SC, Patel AV, Matthews CE, et al. Leisure time physical activity of moderate to vigorous intensity and mortality: a large pooled cohort analysis. PLoS Med 2012;9(11): e1001335
10. Prohaska TR, Eisenstein AR, Satariano WA, et al. Walking and the preservation of cognitive function in older populations. Gerontologist 2009;49(Suppl 1):S86–S93
11. Satariano WA, Gurelnik JM, Jackson RJ, et al. Mobility and aging: new directions for public health action. Am J Public Health 2012;102(8):1508–1515
12. Mullen SP. McAuley E, Satariano WA, et al. Physical activity and functional limitations in older adults: the influence of self-efficacy and functional performance. J Gerontol B Psychol Sci Soc Sci 2012;67(3):354–361
13. Butte NE, Ekelund U, Westerterp KR. Assessing physical activity using wearable monitors: measures of physical activity. Med Sci Sports Exercise 2012;44(Suppl 1):S5–S12
14. Amardottir NY, Koster A, Van Domelen DR, et al. Objective measurements of daily physical activity patterns and sedentary behaviour in older adults: age, gene/environment susceptibility – Reykjavik Study. Age Ageing 2012. október 31.
15. Dodge HH, Mattek NC, Austin D, et al. In-home walking speeds and variability trajectories associated with mild congnitive impairment. Neurobiology 2012;78(24):1946–1952
16. Lee IM, Shiroma EJ, Lobelo F, et al. Effect of physical inactivity on major non-communicable diseases worldwide: analysis of burden of disease and life expectancy. Lancet 2012;380(9838):219–294
17. Reimers CD, Knapp G, Reimers AK. Does physical activity increase life expectancy? A review of the literature. J Aging Res 2012;243958
18. Ács P, Paár D, Hécz RM, Stocker M. A metabolikus betegségek és a fizikai inaktivi­tás pénzügyi terhei és megtakarítási lehető­ségei az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetésében. In: Szőts G, szerk. A fittség mértéke mint a megbetegedések rizikóját befolyásoló tényező. Akadémiai Kiadó, 2012, 160–178
19. Frew EJ, Bhatti M, Win K, et al. Cost-effectiveness of a community-based physical activity programme for adults (Be Active) in the UK: an economic analysis within a natural experiment. Br J Sports Med 2012. július 13.
20. Julius LM, Brach JS, Wert DM, et al. Perceived effort of walking: relationship with gait, physical function and activity, fear of falling, and confidence on walking in older adults with mobility limitations. Phys Ther 2012;92(10):1268–1277
21. Volkers KM, van Dijk T CW, Eggermont LH, et al. The intensity of chair-assisted exercises in older cognitive healthy people. J Aging Phys Act 2012. szeptember 4.
22. Cooper L, Thomas H. Growing old gradually: social dance in the third age. Ageing and Society 2002;22:689–708
23. Miyaki A, Maeda S, Choi Y, et al. Habitual ae­robic exercise increases plasma pentraxin 3 levels in middle-aged and elderly women. Appl Physiol Nutr Metab 2012;37(5):907–911
24. Bowen ME. A prospective examination of the relationship between physical activity and dementia risk in later life. Am J Health Promot 2012;26(6):333–340
25. Buford TW, ManiniTM, Hsu FC, et al. Angiotensin-converting enzyme inhibitor use by older adults is associated with greater functional responses to exercise. J Am Geriatr Soc 2012;60(7):1244–1252
26. Camhi SM, Katzmarzyk PT. Total and femoral neck bone mineral density and physical activity in a sample of men and women. Appl Physiol Nutr Metab 2012;37(5):947–954
27. Sakuma K, Yamaguchi A. Sarcopenia and cachexia: the adaptation of negative regulators of skeletal muscle mass. J Cachexia Sarcopenia Muscle 2012;3(2):77–94
28. Sakuma K, Yamaguchi A. Sarcopenia and age-related endocrine function. Int J Endocrinol 2012;2012:127362
29. Wroblewski AP, Amati F, Smiley MA, et al. Chronic exercise preserves lean muscle mass in master athletes. Phys Sportmed 2011;39(3):172–178
30. Bischoff A. Physical activity in aging. Proper training protects seniors from accidental falls. MMW Fortschr Med 2012;154(3):33
31. Husu P, Suni J. Predictive validity of health-related fitness tests on back pain and related disability: a 6-year follow-up study among high-functioning older adults. J Phys Act Health 2012;9(2):249–258
32. Rosengreen BE, Ribom EK, Nilsson JA, et al. Inferior physical performance test results of 10,998 men in the MrOS Study is associated with higher fracture risk. Age Ageing 2012;41(3):339–344
33. Wagenaar R, Keogh JW, Taylor D. Develpoment of a clinical Multiple-Lunge Test to predict falls in older adults. Arch Phys Med Rehabil 2012;93(3):458–465
34. Paterson DH, Warburton DE. Physical acitivity and functional limitations in older adults: a systematic review related to Canada’s Physical Activity Guidelines. Int J Behav Nutr Phys Act 2010;7:38
35. Fujimoto N, Prasad A, Hastings JL, et al. Cardiovascular effects of 1 year of progressive and vigorous exercise training in previously sedentary individuals older than 65 years of age. Circulation 2010;122(18):1797–1805
36. Saunders PU, Pyne DB, Telford RD, Hawley JA. Factors affecting running economy in trained distance runners. Sports Med 2004;34(7):465–485
37. Molino-Lova R, Pasquini G, Vannetti F, et al. The improvement of walking speed after cardiac rehabilitation is associated with reduction in the metabolic cost of walking in older persons. Gait Posture 2012;35(3):458–461
38. Knaggs JD, Larkin KA, Manini TM. Metabolic cost of daily physical activities and effect of mobility impairment in older adults. J Am Geriatr Soc 2011;59(11):2118–2123
39. Louis J, Hausswirth C, Easthope C, Brisswalter J. Strength training improves cycling efficiency in master endurance athletes. Eur J Appl Physiol 2012;112:631–640
40. Grimsmo J, Arnesen H, Maehlum S. Changes in cardiorespiratory function in different groups of former and still active male cross-country skiers: a 28-30 year follow-up study. Scand J Med Sci Sports 2009, doi: 10.1111/j.1600-0838.2009.00931.x.
41. Trappe S, Hayes E, Galpin A, et al. New records in aerobic power among octagenarian lifelong endurance athletes. J Appl Physiol 2013;114(1):3–10
42. Heo J, Culp B, Yamada N, Won Y. Promoting succesful aging through competitive sports participation: insights from older adults. Qual Health Res 2012, augusztus 27.
43. Ruiz JA, Morán M, Arenas J, et al. Strenuous endurance exercise improves life expectancy: it’s in our genes. Br J Sports Med 2011;45(3):159–162
44. La Gerche A, Prior DL, Heidbüchel H. Strenuous endurance exercise: is more better for everyone? Our genes won’t tell us. Br J Sports Med 2011;45(3):162–164
45. Cremeaux V, Gayda M, Lepers R, et al. Exercise and longevity. Maturitas 2012;73(4):312–317.
46. Charassonney OL. Physical activity and aging: a life-long story. Discovery Medicine 2012. szeptember 9.
47. Venturelli M, Schena F, Richardson RS. The role of exercise capacity in the health and longevity of centenarians. Maturitas 2012;73:115–120
48. Fleg JK. Aerobic exercise in the elderly: A key to successful aging. Disc Med 2012. március 26.
49. Moorstein B. Life expectancy of Ivy Leage rowing crews. JAMA 1968;205:106
50. Hartley PHS, Llewellyn GF. The longevity of oarsmen: A study of those who rowed in the Ox­ford and Cambridge boat race from 1829 to 1928. Br J Med 1939;1:773–777
51. Podednak AP. Longevity and cause of death among Harvard College athletes and their classmates. Geriatrics 1972;27:53–64
52. Karvonen MJ, Klemola H, Virkajarvi J, Kekkonen A. Longevity of endurance skiers. Med Sci Sports 1974;6(1):49–51
53. Sarna S, Sahi T, Koskenvuo M, et al. Increased life expectancy of world class athletes. Med Sci Sports Exerc 1993;25:237–244
54. Kujala UM, Tikkanen HO, Sama S, et al. Disease-specific mortality among elite athletes. JAMA 2001;285:44–45
55. Kujala UM, Sarna S, Kaprio J. Use of medications and dietary supplements in later years among male former top-level athletes. Arch Intern Med 2003;163:1064–1068
56. Chakravarty EF, Hubert HB, Lingala VB, et al. Reduced disability and mortality among aging runners: a 21-year longitudinal study. Arch Intern Med 2008;168:1638–1646. Lancet 2012;380(9838):219–229
57. Apor P. Pitvarfibrilláció és versenysportolás. Orv Hetil 2013, megjelenés alatt
58. Gómez-Gallego F, Ruiz JR, Buxens A, et al. Are elite endurance athletes genetically predisposed to lower disease risk? Physiol Genomics 2010;41:82–90
59. Fogelholm M, Kaprio J, Sarna S. Healthy lifestyles of former Finnish world class athletes. Med Sci Sports Exerc 1994;26:224–229